Elmaradt a Megadeth koncert a Rockmaratonon
Szerdán az időjárás, pénteken a Megadeth együttes törte meg a Rockmaraton fesztivál programját. Hivatalosan is bejelentették, hogy a mai koncertjüket le kell mondaniuk.
Sajnálatos hírrel szolgálunk a Rockmaraton fesztivál helyszínéről. A mentőszolgálat munkatársainak kellett a Megadeth együttes basszusgitárosát bevinni a Szent Panteleon Kórházba az este folyamán. Az együttes bízott benne, hogy meg tudja tartani a ma esti nagykoncertjét, melyre hatalmas tömeg gyűlt össze a Nagyszínpad előtti térre - sokan várták a pillanatot, hogy hőn szeretett együttesük a színpadra lépjen. A banda énekese a koncert előtt egyedül jött ki a színpadra és sajnálattal közölte, hogy le kell mondaniuk a fellépésüket egészségügyi okokra hivatkozva.
Varga Zoltán a fesztivál operatív szervezője elmonda: Az együttes el is hagyta a Szalki- szigetet, visszamentek budapesti szállásukra. David Ellefson a banda basszusgitárosa -aki a sérülést szerezte- saját felelősségére vállalta volna a fellépést, ám Dave Mustaine a Megadeth frontembere lemondta azt, mondván így már nem lenne "olyan" a koncertjük. A főszervező azt is elmondta, hogy erre az együttesre építették a fesztivált, több tízezer dollárt fizettek ki nekik, plusz még jutalékokat az ügynökségeknek és mindhiába, mert a Megadeth faképnél hagyta a Rockmaratont. A főszervező sajnálatát fejezte ki az eset miatt és elnézést kért a szerinte is joggal felháborodott fesztiválközönségtől.
A "baleset" hátteréről keveset tudunk, a DO még megcsinálta a személyes interjút a basszusgitárossal - ezt szombaton közüljük is - majd rá fél órára jött egy mentő és elvitte őt, mondván, hogy lábát törte. A mentő egy órán belül visszaérkezett, ekkor még mi újságírók is úgy tudtuk, hogy a bulit megtartják, David Ellefson ülve fog bőgőzni.
A Rockmaraton szervezőinek hivatalos közleménye:
HIVATALOS KÖZLEMÉNY
Lemondta koncertjét a Megadeth a Rockmaraton Fesztiválon
A basszusgitáros lábfejcsont törésére hivatkozva nem vállalta július 15-i fellépését a Megadeth a dunaújvárosi Rockmaratonon.
Szerdán, az idén valóban rekord hosszúságú rendezvény hatodik napján ugyan a vihar miatt volt 50 perc csúszás, de az eső ellenére sem maradtak el koncertek: mind az Equlibirium, mind pedig - a később már újra szakadó esőben játszó - Testament vállalta a bulit.
A Megadeth basszusgitárosa, David Ellefson lábfejében eltört egy csont a pénteki koncertet megelőzően, egy rossz lépés következtében. A szervezők azonnal mentőt hívtak, zenész a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórházba szállították, ahol ellátták. Ellefson a sérülés ellenére is jó hangulatban szelfizett a mentősökkel és a visszaúton még biztosnak tűnt, hogy emiatt nem marad el a koncert. Dave Mustaine, a zenekar énekese az Indexnek adott helyszíni interjúban is azt nyilatkozta, nem fordult még elő korábban, hogy ilyen okokból maradna el fellépés, kis idő elteltével mégis meggondolta magát. A basszusgitáros hangsúlyozta, hogy ő vállalja a koncertet, Mustaine ugyanakkor felment a színpadra és maga jelentette be az – egyébként a fesztivál történetében nézőcsúcsnak számító – tömegnek, hogy a baleset miatt kénytelenek lemondani a show-t.
Ez már a második alkalom, hogy elmarad a Megadeth hazai bulija – legutóbb a 2014-es Aerodrome Fesztiválos fellépését mondta le a zenekar.
A rovat további hírei: Kultúra
ICA-D: "Jégbe zárt fájdalom" – Bánkövi Gyula és Kutrik Bence szerzői estje
2024. dec. 03.
Izgalmas társművészeti kalandozással, kortárs koncerttel folytatódik a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) sorozata: Bánkövi Gyula és Kutrik Bence szerzői estjére a Városháza dísztermébe várják az érdeklődőket szerdán.
DSTV: Rosti Pál ősfotói a Bartókban
2024. nov. 30.
Amint arról már beszámoltunk, izgalmas bemutató színesítette a Rosti Pál iskola jubileumi sorozatát. A jeles tudós-fotográfus, az intézmény névadója latin amerikai útján készült fotográfiákból a Bartók Kamaraszínház Aula Galériájában láthatnak válogatást a vendégek. Hangkép.
Négy nemzetiség seregszemléje az MMK-ban
2024. nov. 29.
Érdekes eseménnyel folytatja jubileumi sorozatát a Munkásművelődési Központ: a Dunaújvárosi Nemzetiségek Napja című program keretében négy dunaújvárosi közösség képviselői lépnek színre vasárnap délután.
"Az én otthonom, az én világom" – kiállításmegnyitó
2024. nov. 26.
Új festménykiállítás nyílt a Munkásművelődési Központban. Nagyon sokan várták Tubáné Bereczki Izabella legújabb gyűjteményét – joggal, és most sem csalódtak. A művész 27 alkotása díszíti az MMK auláját, a képek közül pedig legalább 11 teljesen dunaújvárosi vonatkozású.
"Főszerepben a jazz" – koncert a zeneiskolában
2024. nov. 25.
Folytatja a jazz koncertek sorozatát a Sándor Frigyes Zeneiskola. A következő koncertre az intézmény kamaratermébe várják a műfaj rajongóit kedden délután.
Visszatér a Tindersticks Magyarországra
2024. nov. 25.
A Tindersticks tizenhárom év után visszatér Magyarországra. A kultikus brit zenekar 2025. március 2-én a Magyar Zene Házában lép fel - olvasható az intézmény honlapján.
DSTV: "A fiú" a Bartók színpadán
2024. nov. 24.
Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, Florian Zeller A fiú című drámáját mutatta be a Bartók Kamaraszínház. A DSTV összeállításában szó esik a produkció kihívásairól, a drámai karakterekről, valamint az előadás üzenetéről is. Hangkép.