Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Elmaradt a Megadeth koncert a Rockmaratonon

doszerk - 2016. július 15. 23:44

Szerdán az időjárás, pénteken a Megadeth együttes törte meg a Rockmaraton fesztivál programját. Hivatalosan is bejelentették, hogy a mai koncertjüket le kell mondaniuk.

Sajnálatos hírrel szolgálunk a Rockmaraton fesztivál helyszínéről. A mentőszolgálat munkatársainak kellett a Megadeth együttes basszusgitárosát bevinni a Szent Panteleon Kórházba az este folyamán. Az együttes bízott benne, hogy meg tudja tartani a ma esti nagykoncertjét, melyre hatalmas tömeg gyűlt össze a Nagyszínpad előtti térre - sokan várták a pillanatot, hogy hőn szeretett együttesük a színpadra lépjen. A banda énekese a koncert előtt egyedül jött ki a színpadra és sajnálattal közölte, hogy le kell mondaniuk a fellépésüket egészségügyi okokra hivatkozva.

Varga Zoltán a fesztivál operatív szervezője elmonda: Az együttes el is hagyta a Szalki- szigetet, visszamentek budapesti szállásukra. David Ellefson a banda basszusgitárosa -aki a sérülést szerezte- saját felelősségére vállalta volna a fellépést, ám Dave Mustaine a Megadeth frontembere lemondta azt, mondván így már nem lenne "olyan" a koncertjük. A főszervező azt is elmondta, hogy erre az együttesre építették a fesztivált, több tízezer dollárt fizettek ki nekik, plusz még jutalékokat az ügynökségeknek és mindhiába, mert a Megadeth faképnél hagyta a Rockmaratont. A főszervező sajnálatát fejezte ki az eset miatt és elnézést kért a szerinte is joggal felháborodott fesztiválközönségtől.

A "baleset" hátteréről keveset tudunk, a DO még megcsinálta a személyes interjút a basszusgitárossal - ezt szombaton közüljük is - majd rá fél órára jött egy mentő és elvitte őt, mondván, hogy lábát törte. A mentő egy órán belül visszaérkezett, ekkor még mi újságírók is úgy tudtuk, hogy a bulit megtartják, David Ellefson ülve fog bőgőzni.

A Rockmaraton szervezőinek hivatalos közleménye:

HIVATALOS KÖZLEMÉNY

Lemondta koncertjét a Megadeth a Rockmaraton Fesztiválon

A basszusgitáros lábfejcsont törésére hivatkozva nem vállalta július 15-i fellépését a Megadeth a dunaújvárosi Rockmaratonon.
Szerdán, az idén valóban rekord hosszúságú rendezvény hatodik napján ugyan a vihar miatt volt 50 perc csúszás, de az eső ellenére sem maradtak el koncertek: mind az Equlibirium, mind pedig - a később már újra szakadó esőben játszó - Testament vállalta a bulit.

A Megadeth basszusgitárosa, David Ellefson lábfejében eltört egy csont a pénteki koncertet megelőzően, egy rossz lépés következtében. A szervezők azonnal mentőt hívtak, zenész a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórházba szállították, ahol ellátták. Ellefson a sérülés ellenére is jó hangulatban szelfizett a mentősökkel és a visszaúton még biztosnak tűnt, hogy emiatt nem marad el a koncert. Dave Mustaine, a zenekar énekese az Indexnek adott helyszíni interjúban is azt nyilatkozta, nem fordult még elő korábban, hogy ilyen okokból maradna el fellépés, kis idő elteltével mégis meggondolta magát. A basszusgitáros hangsúlyozta, hogy ő vállalja a koncertet, Mustaine ugyanakkor felment a színpadra és maga jelentette be az – egyébként a fesztivál történetében nézőcsúcsnak számító – tömegnek, hogy a baleset miatt kénytelenek lemondani a show-t.

Ez már a második alkalom, hogy elmarad a Megadeth hazai bulija – legutóbb a 2014-es Aerodrome Fesztiválos fellépését mondta le a zenekar.

A rovat további hírei: Kultúra

Huszonöt programmal várja nyáron látogatóit a Tokaj Fesztiválkatlan

Huszonöt programmal várja nyáron látogatóit a Tokaj Fesztiválkatlan

2025. máj. 12.

Huszonöt programmal várja nyáron látogatóit az ország egyik legnagyobb szabadtéri színháza, a Tokaj Fesztiválkatlan.

DSTV: kreatív képregényrajzolás a könyvtárban

DSTV: kreatív képregényrajzolás a könyvtárban

2025. máj. 10.

Képregényrajzoló és illusztrációkészítő szakkör kezdődött a József Attila Könyvtárban, derül ki a DSTV összegzéséből. A foglalkozásokra 10 éves kortól várják az érdeklődőket, ahol a részvevők betekintést nyerhetnek az alkotási folyamatok kulisszatitkaiba, praktikáiba. Hangkép.

Jubileumi programokat kínál az új évadban a 150 éves Zeneakadémia

Jubileumi programokat kínál az új évadban a 150 éves Zeneakadémia

2025. máj. 09.

Jubileumi programokat kínál az új évadban a 150 éves Zeneakadémia, a hangversenyek mellett tablókiállítás, városi séták és épületbejárások is várják az érdeklődőket.

A tánc ünnepe a Wesley-Da Capo iskolával

A tánc ünnepe a Wesley-Da Capo iskolával

2025. máj. 08.

Folytatja a szép hagyományt, a Bartók színháztermében ünnepli a tánc világnapját a Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola közössége: a színes, látványos programot ígérő gálára szombaton várják a vendégeket.

Könyvbemutató az Intercisa Múzeumban

Könyvbemutató az Intercisa Múzeumban

2025. máj. 07.

Szente Tünde Remények városa című kötetét a város 75 éves történetéhez kapcsolódó sorozat keretében mutatja be az intézmény – az eseményre csütörtökön délután várják az érdeklődőket.

Európai turnéra indul a Roxette alapítója, az első állomás Budapest

Európai turnéra indul a Roxette alapítója, az első állomás Budapest

2025. máj. 07.

Per Gessle, a Roxette zenekar alapítója Roxette In Concert címmel európai turnéra indul, amelynek első állomása Budapest lesz. A zenész Lena Philipsson svéd énekesnővel közösen lép fel a Budapest Arénában november 4-én - tájékoztatták a koncert magyarországi szervezői kedden az MTI-t.

Először lép fel szólóban The Alchemist Budapesten

Először lép fel szólóban The Alchemist Budapesten

2025. máj. 06.

Először ad szólókoncertet Budapesten a The Alchemist nevű amerikai hiphop producer, DJ és rapper július 27-én a Budapest Parkban, ahol előzenekarként a Wavy és a Jazzbois nyitják az estét.