The Biebers a színpadon
Zenéik a toplisták tetején, tinilányok százai zsongnak a dalaikért, s ma este Dunaújvárosban, a Petőfi Művészeti Liget színpadán lép fel a The Biebers együttes.
Városunkba látogat Magyarország egyik legtitokzatosabban befutott bandája, a The Biebers. A modern pop-rock stílust képviselő hatfős együttes 2012-ben alakult, eleinte nagy titok övezte kilétüket. Még akkor sem volt publikus a banda névsora, amikor a a „Sorry” című számukért megkapták év hazai hangfelvételéért járó Fonorgram-díjat. Pénteken este nyolc órától a Petőfi Művészeti Liget színpadán láthatjuk, hallhatjuk a többek között Puskás Peti által alapított zenei formációt, akiknek korábban az is megadatott, hogy Robbie Williams budapesti koncertje előtt is felléphettek. A magyarországi tinik bolondulnak az együttes által galaktikus szexizésnek aposztrofált műfajért. Mindig tudnak nagyobb fokozatra kapcsolni, ontják magukból a újabbnál újabb slágereket, amik azonnal a toplisták tetejére kerülnek. Ennek az élménynek lehetünk tanúi a Bartók Kamaraszínház mögötti Petőfi Ligetben, ahol felcsendülnek a mindenki által ismert dalok. A rendezvény látogatása teljesen díjmentes.
A rovat további hírei: Mozaik
Előre nem látható kihívások az építőiparban
2025. júl. 24.
Az építőipar folyamatos mozgásban van, amely egyik nap gyorsul, a másik nap mintha megpihenne. Amikor azt gondolnánk, hogy végre fellendülés előtt állunk, a számok mást mutatnak. (X)
Íme, a legfrissebb trend: falpanel hódít a hálószobákban
2025. júl. 23.
A legfrissebb lakberendezési trendek szerint a falpanelek egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a hálószobákban. Nemcsak dekorációs elemként funkcionálnak, hanem praktikus előnyeikkel hozzájárulnak az otthon kényelméhez és stílusához is. (X)
Ha gondot okoz a hírek olvasása...
2025. júl. 23.
A mai világban kardinális jelentőséggel bír, hogy mennyire vagyunk képben a hírekkel. Akár a munkánk, akár az egészségünk vagy épp a megtakarításunk is múlhat azon, hogy mennyire követjük a világ és kiváltképp kis országunk történéseit. (X)
Hogyan válassz mosogatót, amely divatos és tartós is?
2025. júl. 22.
Eszedbe jutott már, milyen kihívásokkal jár a konyha berendezése? Akár új otthonba költözöl, vagy csak modernizálni szeretnéd a meglévő konyhát, a megfelelő mosogató kiválasztása alapvető szerepet játszik a végeredményben. Egy konyhai mosogató nemcsak esztétikai elem, hanem funkcionális központ is, amit nap mint nap használsz. (X)
Frissítő délután a posta előtt
2025. júl. 22.
Immáron negyedik alkalommal tartotta meg "1 Csepp Frissítő Mindenkinek" elnevezésű akcióját a DLSZ Jót, szívből – Dunaújvárosért Akciócsoportja hétfőn délután.
A higiénia jelentősége a modern vállalkozásokban
2025. júl. 22.
Az egészséges, tiszta környezet biztosítása minden vállalkozás számára alapvető fontosságú, akár étteremről, irodáról vagy üzemről van szó. A higiéniai termékek ebben komoly szerepet játszanak, hiszen nemcsak a munkakörülmények javításában segítenek, hanem növelik az ügyfelek és vendégek elégedettségét is. Ki ne érezné magát kényelmesebben egy tiszta, rendezett környezetben? (X)
Ezért érzed magad hirtelen 80 évesnek, amikor csak 30 vagy
2025. júl. 21.
Sajnos sokunk életében eljön az a nap, amikor egy átlagosnak tűnő reggelen, nem tudjuk fájdalom nélkül felvenni a zokninkat. Ehhez pedig nem kell korosnak lenni, elég egy kis lumbágó, ami sunyin támad hátba, ráadásul a szó legszorosabb értelmében. (X)