Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 24. Ádám, Éva
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Új gyülekezési törvényt dolgoz ki a kormány

Közélet
kormány
lakosság

facebook megosztás

doszerk - 2016. júl. 13., 07:56

A kormány új gyülekezési törvényt készít elő, hogy korrigálja az Alkotmánybíróság (Ab) által kedden megállapított mulasztásos alkotmánysértést.

Trócsányi László igazságügyi miniszter kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, tudomásul veszik az Ab azon felszólítását, hogy a törvényalkotó az év végéig határozza meg azokat a szempontokat, amelyek alapján kezelhetővé válik a magánszférához és a gyülekezéshez való alapjogok összeütközése.

A tárcavezető kiemelte, javaslataik kidolgozásakor figyelembe veszik a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága joggyakorlatát, továbbá meghallgatják a tudomány képviselőit, a jogalkalmazók álláspontját, valamint ötpárti egyeztetést is kezdeményeznek a parlamenti frakciókkal.

Trócsányi László aláhúzta, a kormány teljes mértékben osztja az Ab azon álláspontját, amely szerint a gyülekezési jog szabadsága a demokratikus társadalom előfeltétele és alapvető értéke.

Szerinte azonban jelenleg senki sem vitathatja, hogy zavar van a gyülekezési jog gyakorlásában, ami egyszerre vezethető vissza a szabályozási hiányosságokra, továbbá jogalkalmazói és jogértelmezői nehézségekre. Talán nem véletlen, hogy a Kúria elnöke a gyülekezési joggyakorlatot elemző csoportot állított fel 2015-ben - tette hozzá, majd intő jelnek nevezte azt is, hogy az utóbbi időben megsokszorozódtak a Kúria és az Alkotmánybíróság gyülekezési joggal kapcsolatos határozatai.

Fotó:MTI

A miniszter emlékeztetett, a hatályos gyülekezési törvényt még az utolsó pártállami parlament fogadta el 1989-ben. Az Ab azóta úgy fogadta el a spontán és a sürgősségi alapon szervezett gyülekezési jogokat, hogy azok nem szerepelnek a Nyugat-európai társainál rövidebb és kevésbé differenciált magyar törvényben.

Trócsányi László szólt továbbá arról is, hogy az Ab már 2008-ban kimondta, hogy a jogalkotó nem vett tudomást a tüntetési kultúra alapvető átalakulásáról, ami számos pontosítást indokolna.

Pintér Sándor belügyminiszter tárcája és a rendőrség nevében is üdvözölte az Ad döntését, majd hangsúlyozta, nemzetközi tapasztalatokat is figyelembe véve úgy kívánják feloldani az alapjogok ütközését, hogy a demonstrálók is elégedettek legyenek és a rendőrség is fent tudja tartani a közrendet.

Kiemelte, a rendőröknek jelenleg nincs törvényi támaszuk, hogy két alapjog: az otthon és a mozgás szabadságához, valamint a demonstrációhoz való jog ütközésekor milyen döntést hozzanak, a bíróságok pedig sok esetben a rendőrségi joggyakorlattal ellentétes döntéseket hoznak.

Pintér Sándor kitért arra is, hogy az Ab határozata megerősíti a rendőrség azon eddigi joggyakorlatát, amelyben olyan konszenzusra törekednek a demonstrációk bejelentőivel, ami megőrzi a rendezvények figyelemfelkeltő mivoltát és eközben a közbiztonságot is garantálja.

A belügyminiszter szerint újdonságot jelent ugyanakkor az Alkotmánybíróság határozatának azon része, amely szerint a demonstrációk betiltása esetén a rendőrségnek alternatív helyszíneket kell ajánlania a szervezőknek. Pintér Sándor közölte, a rendőrség eddig a szervezőkre bízta az új helyszínek kiválasztását, de ezentúl tiltóhatározataiban írásban tesz majd javaslatot a lehetséges területekre.

Az Ab kedden azt követően hozott határozatot a gyülekezési joggal kapcsolatban, hogy egy devizahitel-károsult alkotmányjogi panaszt nyújtott be, mivel szerinte alaptörvénybe ütközik és sérti a békés gyülekezéshez való jogot, hogy a rendőrség, majd a bíróság 2014-ben megtiltotta a tüntetést a miniszterelnök házánál és a Kúriánál.

Az Ab megállapította, a vitatott bírósági döntés nem alaptörvény-ellenes, kimondta ugyanakkor, hogy az Országgyűlésnek év végéig meg kell alkotnia azokat a hiányzó szabályokat, amelyek segítenek a rendőrségnek és a bíróságnak az alapjogok ütközésénél.

A rovat további hírei: Közélet

Új fejlesztési lehetőségek a múzeumban

Új fejlesztési lehetőségek a múzeumban

2025. szep. 30.

Az Intercisa Múzeum szakembereivel egyeztetett Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester hétfőn. A közelmúltban teljes megújuláson esett át a múzeum belső udvara – lenne igény további fejlesztésekre is.

DSTV: ünnepi alkalom a református templomban

DSTV: ünnepi alkalom a református templomban

2025. szep. 30.

A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása az MRE Újváros Drogambulancia ünnepségéről. A református templomban hivatalosan is beiktatták Zsámbok Lilit az intézmény új vezetőjének, majd felavatták a nagyszabású felújításon átesett ingatlant is, amely felépülő szenvedélybetegek számára biztosít lehetőséget támogatott lakhatásra. Hangkép.

DSTV: különlegesen szép születésnapi ajándék

DSTV: különlegesen szép születésnapi ajándék

2025. szep. 29.

Édesapjuk példáját követve vállalkoztak véradásra Csiszár László ikerfiai, derül ki a DSTV összegzéséből. Balázs és Zsombor a 18. születésnap után egy nappal vállalta a csapolást, szintén rendszeres véradó nővérük, Laura ezúttal drukkerként vett részt a nagy alkalmon. Apa és fiai együtt kilenc ember életét mentették meg! Hangkép.

DSTV: a tisztább környezetért

DSTV: a tisztább környezetért

2025. szep. 27.

Vannak olyan rendezvények, amelyen örülnek a résztvevők annak, ha nem döntenek súlyrekordot. A közelmúltban megrendezett közösségi szemétszedés szerencsére ilyen volt a DLSZ és a Decathlon szervezésében. Hangkép.

60 éve adták át a kórház „sárga” főépületét

60 éve adták át a kórház „sárga” főépületét

2025. szep. 27.

Szép ünnepségnek és jeles jubileumnak adott otthont a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza a napokban. Napra pontosan 60 éve, azaz 1965. szeptember 25-én adták át a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet főépületét.

225 millió forintot nyert városunk a DIMOP Plusz pályázaton

225 millió forintot nyert városunk a DIMOP Plusz pályázaton

2025. szep. 26.

Örömteli hírt jelentett be a legutóbbi sajtótájékoztató alkalmával Pintér Tamás polgármester és Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester. A DIMOP Plusz-2.1.1 konstrukció keretében pályázott és nyert Dunaújváros.

DSTV: folytatódik a fotópályázat

DSTV: folytatódik a fotópályázat

2025. szep. 26.

A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése arról, hogy a nyári időszakot követően már az ősz színeit örökíthetik meg a Dunaújváros fái a négy évszakban című fotópályázat résztvevői. A Pappné Grabant Ilona kezdeményezése nyomán kezdett projekt gépezete tovább zakatol – közeleg a nyári ciklus díjátadója is. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  2. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  3. Hatékony kéztörlés a munkahelyeken

  4. Focival készültek az ünnepekre

  5. DSTV: jótékonyság a Restiben

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: jótékonyság a Restiben

DSTV: jótékonyság a Restiben

Embedded thumbnail for A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

Embedded thumbnail for DKIK: új titkár az iparkamaránál

DKIK: új titkár az iparkamaránál

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Hármas karambol, útlezárás a 6-oson

  3. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  4. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  5. Rablás miatt tartóztatták le a buszmegállók üvegtörőjét

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő