Dunaújváros Hetilap

A hétre elkészül az Építők útja

Molnár Emese - 2016. augusztus 14. 18:06

A Szórád Márton út és Görbe utca közé eső Építők úti szakasz teljes felújítását rendelte el az önkormányzat.

A felújítást május 17-én kezdték el a szakemberek, ekkor útlezárásra, forgalomkorlátozásra számíthattak az autósok, a buszjáratokat pedig ideiglenesen a Hunyadi útra tették át.

A régi burkolat elbontása után a közművek cseréjét végezték el, majd következett az úttest aszfaltozása, a szegélyek kialakítása. Mostanra a munkálatok a végéhez értek, ugyanis Nagy Zsolt, a kivitelezést végző DVG Zrt. vállalkozási, műszaki és ingatlankezelési ágazatvezetője lapunknak elmondta, jövő héten keddre befejezik a felújítást. A munkaterület műszaki átadás-átvétele után pedig jövő péntektől már feloldják a lezárásokat, és szabadon, forgalomkorlátozás nélkül lehet közlekedni a teljesen felújított útburkolaton. Nagy Zsolt azt is hozzátette, hogy a közművek rekonstrukciója miatt a buszpályaudvar járdáját is fel kellett bontani, de ezek helyreállításával is végeznek. Továbbá új padokat és kézi szemeteseket is kihelyeznek.

A befejezésig még időszakos lezárásra lehet számítani a Görbe utca elején is, elfordulhat, hogy a szükséges munkafolyamatok miatt félpályán lehet majd ki-és behajtani az utcába.

A rovat további hírei: Közélet

Már az öröm gyertyája is ragyog (galériával)

Már az öröm gyertyája is ragyog (galériával)

2024. dec. 16.

Karácsony ünnepe már karnyújtásnyira van – advent harmadik hétvégéjén az Adventi Forgatag ismét zsúfolásig megtelt. Ezen a hétvégén már szombaton is várták a programok a látogatókat, majd vasárnap az öröm gyertyáját gyújtotta meg Stermeczki András evangélikus lelkész közreműködésével Mezei Zsolt általános hatáskörű alpolgármester a Városháza téren.

Gondolatok a vasmű jövőjéről

Gondolatok a vasmű jövőjéről

2024. dec. 16.

Izgalmasnak ígérkező beszélgetést szervez a vasmű sorsáról a Jelen! Tisza-sziget közössége: a programnak a Pentele Klubház ad otthont szerdán délután. A program nyitott, mindenkit várnak!

Évzárót tartottak, ami mulatsággal zárult

Évzárót tartottak, ami mulatsággal zárult

2024. dec. 16.

Hagyományos évzáró ünnepséget rendezett szombaton délután a Római városrészi Civilházban a Dunaújvárosi Epilepsziások EPI Egyesülete. A rendezvény köszöntőkkel kezdődött, amit meglepetés vacsora követett, végül zenés mulatság zárta.

Figyelem! Igazgatási szünet lesz a Városházán

Figyelem! Igazgatási szünet lesz a Városházán

2024. dec. 14.

Az önkormányzat tájékoztatja a lakosságot, hogy 2024. december 23. (hétfő) és 2025. január 3. (péntek) között igazgatási szünet lesz a Városházán, és ez idő alatt a Polgármesteri Hivatalban nem lesz ügyfélfogadás.

DSTV: véradások az ünnep jegyében

DSTV: véradások az ünnep jegyében

2024. dec. 14.

A téli ünnepek időszakában sem csökken a vérigény, derül ki a DSTV összegzéséből. Az önkéntesek számára több lehetőség is adódik – az MMK-ban például a Mikulás jegyében szerveztek "csapolást" a közelmúltban. Hangkép.

"Jó példákkal szolgálunk arra, hogyan kell bánni a pályázatokkal"

"Jó példákkal szolgálunk arra, hogyan kell bánni a pályázatokkal"

2024. dec. 13.

Előadóként vett részt a Külügyminisztérium egyik alapítványa által szervezett konferencián Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester a közelmúltban. A tanácskozás témája a közvetlen Európai Uniós pályázatok tervezéséhez kapcsolódott.

Gyakran ismételt kérdések az időskorúak önkormányzati támogatásáról

Gyakran ismételt kérdések az időskorúak önkormányzati támogatásáról

2024. dec. 13.

Évente két alkalommal támogatja Dunaújváros Önkormányzata a városban élő időskorúakat. Tavasszal már megérkezett a támogatás, most karácsony előtt pedig ismét érdemes figyelni, mert az érintettek a december havi távhő-szolgáltatási díjból, jóváírás formájában kapják meg a pénzt.