Béremelés lesz az egészségügyben
A Magyar Közlöny keddi számában megjelent az egészségügyi ágazatban foglalkoztatottak bérfejlesztéséről, valamint az ahhoz kapcsolódó támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló kormányrendelet.
Június 9-én jelentette be az emberi erőforrások minisztere, hogy előző este megszületett a bérmegállapodás az egészségügyben; ez csaknem százezer ágazati dolgozót érint. A most megjelent kormányrendelet a szakorvosok és kórházi szakgyógyszerészek alapbérének idei ‒ szeptember 1-jétől érvényes, bruttó 107 ezer forintos ‒ emelését rögzíti.
A két hónappal ezelőtt kötött megállapodás azt is kimondja, hogy 2017. november 1-jétől bruttó százezer forinttal nő az alapbér, a rezidensek alapbére pedig jövő novembertől ötvenezer forinttal emelkedik.
A kormányrendelet azt is tartalmazza: augusztus 31-ét követően a támogatásban csak azon szakorvosok, szakgyógyszerészek részesíthetők, akik az egyes egészségügyi dolgozók illetmény- vagy bérnövelésének, valamint az ahhoz kapcsolódó támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló kormányrendelet szerinti bérkiegészítésben nem részesülnek.
-OPH-
A rovat további hírei: Közélet
Hamarosan elkészül a szovjet hősi emlékmű a köztemetőben
2024. okt. 16.
Az elmúlt hetekben, hónapokban egymást követték az események a szovjet, majd az egykori szovjet emlékmű helyén. Hamarosan véget ér a kegyhely kialakítása – és így véget ér az áthelyezés.
Ismét diákok nyerhettek betekintést a Polgármesteri Hivatal működésébe
2024. okt. 14.
Az elmúlt ciklusban sem volt ritka, hogy kisebb-nagyobb diákcsoportok, óvodások, látogatók nyerhettek betekintést a hivatal működésébe. Barta Endre alpolgármester a Pentelei iskola gimnazistáit fogadta a napokban.
Tisztelet az aradi vértanúk emlékének
2024. okt. 12.
Dunaújvárosban is megemlékeztek a 13 aradi vértanú és Batthyány Lajos miniszterelnök hősiességéről és bátorságáról. A ’48-as emlékműnél tartott eseményen közreműködött Kiss Kálmán költő, tanár; beszédet mondott Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója.
Csőtörés az Apáczai elején
2024. okt. 12.
Aki az Apáczai felé jár, az jó néhány napja egy hatalmas földkupacot lát és körülötte sürgő-forgó embereket. És igen, ismét egy csőtörés, ami megint elsősorban a DVG Zrt-nek okoz fejfájást.
Dunaújváros Kenyere: ismét jó helyre került az adomány
2024. okt. 12.
A Dunaújváros Kenyere jótékonysági akció elmúlt negyedévében összesen 8104 kenyeret adtak el, az 50 forintoknak köszönhetően így 405 ezer 200 forintnyi támogatás gyűlt össze. Az adományban ezúttal a Spartan Cheerleading Sportegyesület részesült.
A környezetvédelmet nem lehet elég korán kezdeni (galériával)
2024. okt. 11.
A fontos dolgokat nem lehet elég korán kezdeni. És lehet, sőt, biztos, hogy már óvodás korban el kell mondani, megmutatni, jó példával elől járni, hogy mi fontos, mire kell figyelni annak érdekében, hogy legyen majd holnap, de leginkább holnapután.
Újra nyitva a kemping
2024. okt. 11.
A dunai árhullám elsősorban és leginkább a Szalki-szigetet érintette, olyannyira, hogy teljesen ellepte a víz. A víz elvonulta és helyreállítási munkálatok elvégzése után elmondhatjuk, hogy anyagi kár nem keletkezett, csak előtte kellett sokat dolgozni, meg utána. De a lényeg: kinyitott a kemping!