Az olimpiáig nem találkoztam Sam Kendricks nevével. Az atlétikai stadionban aztán megjegyeztem! Az agyamba vésődött a jelenet: az amerikai a bemelegítő ugráshoz készül, nekifut, és…
No, hát épp akkor hirdetnek győztest valamely versenyszámban, felhangzik az ismert dallam és szöveg: O say, can you see… Sam megtorpan, leteszi a sporteszközt. Állva hallgatja nemzete himnuszát. Aztán folytatja a bemelegítést.
A rúdugrók küzdelmében végül bronzérmet szerzett. Lehet, hogy ha akkor, ott nem szakítja meg a nekifutást, nem fékez le a bemelegítő ugrásnál az utolsó pillanatban és nem áll vigyázzba másfél percig, talán jobban nekikészülhet a versenynek, talán még előkelőbb helyen végez – de ő, a hivatásos katona nem mérlegelt. Megadta a tiszteletet a himnusznak. És honfitársának. Szép pillanat volt!
Nekünk, magyaroknak persze a mi sikereink pillanatai a legemlékezetesebbek – az első aranytól, Szász Emese parádés győzelmétől és gyermeki örömétől a kajak bajnoknégyes címvédéséig tartó álomív: Hosszú Katinka világot oktató három csodaúszása; Szilágyi Áron arisztokratikus-elegáns vívása; Kozák Danuta infúziótól a dobogó csúcsáig tartó szenzációs diadalútja, az egyéni arany mellett a Szabó Gabriellával kiharcolt elsősége, s végül Csipes Tamarával és Fazekas-Zur Krisztinával a négyes győzelme – soha jobbkor: Szent István ünnepén!

Fotó:MTI
És következnek az (épp csak egy hajszállal nem első) ezüstérmesek: a még egy örömúszást bemutató Katinka, a „legnagyobb hármas” tagjaként dobogóra lépő Cseh László, és a rokonszenvlistán is befutó kortalan vívó, Imre Géza. Aztán akik a bronzérmüknek – velünk együtt – örülni tudtak: a remek atléta, a rég várt súlylökő sikert elérő Márton Anita; a tehetségével és kedvességével is aratni képes Kapás Boglárka; a vívóintelligenciából és küzdőképességből példát adó párbajtőrözők, a Boczkó Gábor-Imre Géza-Rédli András-Somfai Péter kvartett; na és a vagányságversenyt nyerő úszó, a Phelpset a futamában és az elődöntőben is megelőző, végül bronzot szerző Kenderesi „Sajtburesz” Tamás. Ők tehát az érmesek; de nem feledkezhetünk meg az értékes pontokat szerző majdnem negyven sportolónkról sem. És mindazokról, akik a korábbi önmagukat tudták felülmúlni az olimpián.
Jöjjön végül a címben ígért vendégszöveg. A remek írás a neten terjed. Nem tudom, ki a szülője, én először a közösségi portálon Kozma Zoltán Zolee neve alatt olvastam. Tanulságos példabeszéd ez: tartásról, jellemről, minőségről, értékről szól, egy olyan tiszteletre méltó sportember kapcsán, aki épp csak egy kardhegynyire volt a végső győzelemtől…

Fotó:MTI
„Imre Gézának nincs Instagramja. Imre Géza haját nem kérik a fodrásznál. Imre Géza eszik húst. Imre Géza lépésszámláló nélkül is le tud futni 5 kilométert. Imre Gézának nincsenek bejáratott hashtagjai. Imre Géza elkapja a mászókáról leeső kislányát, nem leszidja. Imre Gézáról nincs elnevezve fehérjekeverék. Imre Géza nem szerepel a Blikkben. Imre Gézának nincs alsónadrág reklámszerződése. Imre Géza nem tetováltatta magára gyerekei születési dátumát és egy Steve Jobs idézetet. Imre Gézának nincs partnere, csak felesége. Imre Géza nem tudja, mi az a Sound-bérlet. Imre Géza két vállára veszi a hátizsákot. Imre Géza felismer egy könyvet. Imre Géza nem tudja, mekkora a bicepszkerülete. Imre Géza nem mutogat a kamerába. Imre Géza nem hajtja fel a nadrág szárát. Imre Géza nem nyer meg mindent. Imre Gézának fáj. Imre Géza szomorú. Imre Géza ma sírni fog.
És mégis:
Imre Géza férfi. Olyan, aki miatt nem kell megijedni, hogy ha öregedtél egy évet, vagy nem sikerült valami – ha közben a töredéke vagy annak, ami ő.”

