Három hét múlva becsengetnek
Már csak három hét van vissza a nyári szünetből, szeptember elsején becsengetnek az iskolákban. A 2016/2017-es tanév 182 napos lesz.
Az első tanítási nap szeptember 1., ami csütörtökre esik, így egy kétnapos „ráhangolódással” kezdődik a suli. Az utolsó tanítási nap 2017. június 15-én, csütörtökön lesz. A tanév első féléve január 20-ig tart, és 27-én kapják meg az általános iskolákban a félévi értékeléseket. Egy teljes hétig tart majd az őszi szünet, október 28. után legközelebb november 7-én mennek iskolába a gyerekek. A téli szünet december 22-től kezdődik, a szünet utáni első tanítási nap 2017. január 3. A tavaszi szünet április 13-18. között lesz.
A felsőoktatásban bevezetik a kötelező kompetenciatesztet. Az egyetemre való be- és kikerüléskor a hallgatóknak ezt ki kell tölteni, hogy felmérhessék, az intézmény mit tett hozzá a tudásukhoz. Abban továbbra sincs változás, hogy azokat az állami (rész)ösztöndíjas hallgatókat, akik két félév átlagában nem szereznek minimum 18 kreditet, átsorolják önköltséges képzésre. Az eddigi 30 helyett pedig 36 kreditet kell szerezni két félév alatt ahhoz, hogy ne sorolják át a hallgatót automatikusan az önköltséges képzésre. Tovább bővülnek a Duális Képzési Tanács (DKT) januári döntését követően a 2016/2017-es tanévben indítható felsőfokú duális képzési lehetőségek. 24 felsőoktatási intézmény hirdetett duális képzést és a jelentkezők immár 46 különféle duális szak közül választhattak, amelyek között 6 mesterképzés is található.
A rovat további hírei: Oktatás
DSTV: iskolanyitogató a Dózsában
2024. már. 14.
Teljes arzenált bevetve várták a jövő tanév elsőseit és szüleiket a Dózsa György Általános Iskolában, derül ki a DSTV összegzéséből. Az iskolanyitogató keretében színes foglalkozásokon mutatták be az intézmény oktatási programját, kínálatát. Hangkép.
DSTV: régi rudasosok is meséltek
2024. már. 07.
Folytatták a szép hagyományt, "hazahívták" egy-egy szakterület jeles képviselőjét a Rudas középiskolába, derül ki a DSTV összegzéséből. A "öregdiákok" a szakai előadások mellett arról is meséltek, milyen útravalóval indultak el pályájukon iskolájukból. Hangkép.
DSTV: Szakmák Napja a Rudasban
2024. már. 01.
Idén is megrendezte legnagyobb diákcsalogató programját a Rudas, derül ki a DSTV összegzéséből. A pályaorientációs eseménysor keretében a közgazdasági technikum kínálta lehetőségekkel ismerkedhettek az érdeklődők. Hangkép.
DSTV: Szülői klub a Vasváriban
2024. feb. 29.
Szülői klubot szerveztek a Vasvári iskolában, derül ki a DSTV összeállításából. A rendezvényen a nagycsoportos óvodások szülei mindent megtudhattak a beiskolázásról, az iskolai életről – és persze választ kaphattak az iskolával kapcsolatos kérdéseikre is. Hangkép.
Ismerkedni hívnak az óvodák – nyitott napokra várják a kicsiket és nagyokat
2024. feb. 26.
Közeleg az ovimustra: a korábbi évekhez hasonlóan a dunaújvárosi tagóvodák idén is megnyitják kapuikat a szülők és a gyermekek előtt. Menetrend és fontos tudnivalók itt!
DSTV: iskolanyitogató a Wesley-vel
2024. feb. 12.
Különleges programot szerveztek az Arany János Általános Iskolában, derül ki a DSTV összegzéséből. Az érdeklődő szülők és óvodás gyermekeik a Wesley-Da Capo Művészeti Iskola kínálatával ismerkedhettek. Hangkép.
DSTV: mértékkel a digitális technikát
2024. feb. 06.
A mai óvodás korosztály számára már elképzelhetetlen az internet és a digitális technológiák nélküli világ, derül ki a DSTV összegzéséből. Ezt a felnőtteknek is el kell fogadni – már csak a mérték lehet a kérdés, de az legyen is, vallja Gyenes Józsefné, a Dunaújvárosi Óvoda vezetője. Hangkép.