Kevésen múlott, hogy ma nem tallér a fizetőeszközünk! Amikor hetven éve a szakemberek az értéktelenné lett pengőt felváltó pénzegységre tettek javaslatot, a forint és a tallér mellett is szóltak érvek: mindkettő régi fizetőeszközünk volt.
A „győztes” forint ősét jó hat évszázaddal korábban, 1325-ben verette Károly Róbert király, az volt az Anjou-liliomos aranyforint. Kései utódja 1857-től 35 éven át nem csupán Magyarországon, hanem a Habsburg Birodalomban is forgalomban volt, majd az Osztrák-Magyar Monarchia hivatalos pénzneme is lett. Ma hetven éve, 1946. augusztus elsején kezdte meg a forint a harmadik ciklusát.
A háború végén elszabadult infláció kivégezte a pengőt: a világtörténelem egyik legnagyobb pénzromlása nyomán egy év múlva már szinte semmit sem ért. Egy dollárt köznapi embernek felfoghatatlan összegért, négymillió-hatszázezer quadrillió pengőért adtak. Az átmenetileg bevezetett adópengő se lett sokkal jobb, az infláció tetőzésekor 120 milliárd adópengőt kellett legombolni egy pár cipőért.
Elkerülhetetlen lett az új pénz, a forint bevezetése. Vásárlóértékét a háború előtti árakhoz viszonyítva határozták meg. Egy mázsa búza értéke 40 forint volt. Az új pénzünk a környező országok valutáinál értékállóbbnak bizonyult, a szovjet mintára végrehajtott pénzügyi reform azonban számos negatív hatással járt.
A forint váltópénze, a fillér 1999-ig volt használatos – a rendszerváltás utáni jelentős értékvesztéssel a szerepe megszűnt. Mára az egy- és kétforintos is csak az emlékeinkben él – nemhogy a tíz- vagy ötfilléres; netán a lyukas kétfilléres, pedig ez utóbbinak különleges szerepe is volt. Meglett emberek, öregek, gyerekek svájcisapkáján is ott volt látható, a „villámhárítót” díszítette. Szomorú elmúlásának bizonyítéka, hogy a világhálón egyetlen egy kétfilléres-villámhárítós sapkára se bukkantam. Hátha más valaki sikerrel jár…
