Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Népszerűbb a horror, mint a vígjáték

Vass Ádám - 2016. augusztus 10. 10:45

Három és fél éve már, hogy megérkezett az új, digitális vetítőgép, és azóta minden évben egyre több néző választja a helyi mozit kikapcsolódásul. Az idei filmsikerekről Verasztó Sándorral, a Dózsa Mozicentrum Kft. ügyvezetőjével beszélgettünk.

- Átlagosan előrébb vagyunk nézőszámban, mint a tavalyi év ugyanezen időszakában, nagyjából háromezerrel több látogató fordult meg a moziban, az elmúlt évhez képest. A tavalyi évet 48 ezer nézővel zártuk, ami a 2014-es évhez képest negyvenöt százalékos növekedés. Ezt főleg 2015 három kiugróan magas nézőszámot produkáló filmjének köszönhetjük, ami a Szürke ötven árnyalata, a Minyonok és a Star Wars volt, utóbbi 38 előadás alatt hatezer nézőt vonzott. Most tartunk 34 ezer nézőnél, ami már több, mint a 2014-es szám volt, tavaly ennyi néző pedig csak szeptember közepéig látogatott el hozzánk.

Idén is elérhetik az ötvenezres nézőszámot már csak azért is, mert olyan siker-várományos filmek érkeznek még a helyi moziba, mint például a Ben Hur, a Bridget Jones babát vár, az Inferno, a Doktor Strange, vagy a Zsivány Egyes - Egy Star Wars történet. Bár sem a bejáratott brand, sem a műfaj nem garancia a magas nézőszámra.  

- Idén az a jellemző, hogy nem tudjuk megmondani, mi lesz sikeres. Most nagyon népszerűek a horrorfilmek, átlagosan többen nézik a horrorfilmeket, mint a velük párhuzamosan futó vígjátékokat, ami eddig nem volt jellemző és a nagy nyári látványfilmek sem számítanak biztos sikernek. Idén meglepően jól ment a Deadpool, a Nagyfater elszabadul és a Démonok között második része. Aminél nem számítottunk magas nézettségre, mégis jól teljesített, az a Leonardo DiCaprio-féle A visszatérő volt ezer nézővel, ami egy tartalommal megtűzdelt, kemény film volt. Hozzá hasonlóan meglepően jó nézőszámot hozott Tarantino új filmje, az Aljas nyolcas is.

Továbbra is az a meglátásunk, hogy az a film, amelyiknek van tévéreklámja, illetve olyan nevek szerepelnek benne, akit megjegyeztek az elmúlt 5-15 évben, azoknak valószínűleg magas lesz a nézettsége és ez független például attól, hogy mi a sztori, vagy folytatásos történet-e. Továbbá olyan filmek érnek el magas nézőszámot, amik a gyerekek közelében vannak, főleg a folytatások, mint például az új Jégkorszak, ami nálunk kétezer nézővel zárt. A Rendes fickók azonban az idei év egyik legjobbja, egy oltári vígjáték, mégis csak 140 nézőt ért el, mert a kisebb forgalmazónak nincs annyi lehetősége reklámozni.

Mi, dunaújvárosiak nem vagyunk azonban könnyen kiismerhetőek országos viszonylatban sem, hiszen, mint azt Verasztó Sándor elmondta, a három hete bemutatott új Star Trek film nálunk kifejezetten rosszul teljesített és bukásnak számít, míg országosan a sorozat egyik legnagyobb nézőszámát hozó darabjává kezd válni. 

Mindezek mellett a jövőbeni tervekkel és fejlesztésekkel kapcsolatban elmondta, hogy a tavalyi színpadcsere után a Galéria Jazz Klubban idén nyáron minden a falfelületek megújulásáról szól. Amennyiben lehetőségük engedi, a kamarateremből digitalizált termet alakítanak ki, illetve szeretnék, ha a Galéria Jazz Klub vetítőteremként funkcionálna, ahol olyan digitalizált tartalmakat vetíthetnének, amik nem kifejezetten moziba valók, de közösségi vetítésre alkalmasak egy kávé, vagy sör mellett.

A rovat további hírei: Kultúra

DSTV: Kóka Ferenc emlékezete

DSTV: Kóka Ferenc emlékezete

2024. jún. 02.

Jubileumi tárlatra és előadásra várta a művészet szerelmeseit a József Attila Könyvtár, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény emeleti galériájában nyílt meg a 90 éve született Kóka Ferenc életét és munkásságát bemutató kiállítás.

Gálával koronázták a Móricz 70 sorozatát (galériával)

Gálával koronázták a Móricz 70 sorozatát (galériával)

2024. jún. 01.

Csodás sorozat, varázslatos végjátékkal – így összegezhetnénk a Móricz Zsigmond Általános Iskola ünnepi tanéve alkalmából szervezett programözönt. Az ének-zene tagozatos iskola alapítása 70. évfordulójára szervezett jubileumi kínálat a Dunaújvárosi Egyetem zsúfolásig telt sportcsarnokában ért véget múlt szombaton.

MIKRO Fesztivál: nívós felhozatal idén is

MIKRO Fesztivál: nívós felhozatal idén is

2024. máj. 31.

Immár harmadik éve a szezon egyik legjobban várt eseménye a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza életében a MIKRO Fesztivál. Előadásözön egy héten át, a műfaj rajongóinak legnagyobb örömére!

DSTV: a templomnak gyűjtöttek

DSTV: a templomnak gyűjtöttek

2024. máj. 30.

Az eseményről már beszámoltunk, most itt a DSTV összeállítása. Jelentős közösségi összefogással valósult meg az a jótékonysági gála a Bartók színháztermében, amelynek bevételét a Krisztus Király főtemplom tetőszerkezetének rekonstrukciójára fordíthatnak. Hangkép.
 

DSTV: vándorkiállítás – Szabó Magda emlékére

DSTV: vándorkiállítás – Szabó Magda emlékére

2024. máj. 28.

Látványos és színes gyűjtemény várta a József Attila Könyvtár gyermekkönyvtárának látogatóit a közelmúltban. Az intézmény a Szabó Magda életét és munkásságát bemutató vándorkiállításnak adott otthont. Hangkép.

Móricz 70 – jubileumi gálakoncert koronáz

Móricz 70 – jubileumi gálakoncert koronáz

2024. máj. 23.

A minifesztivál sűrű programja után a Dunaújvárosi Egyetem sportcsarnokában rendez nagyszabású gálakoncertet az alapítása 70. évfordulóját ünneplő Móricz Zsigmond Általános Iskola szombaton. A névadó unokáját is várják!

DSTV: komédiára készülnek a Bartókban

DSTV: komédiára készülnek a Bartókban

2024. máj. 23.

Örökbecsű vígjáték színpadi adaptációjával folytatódik a Bartók Kamaraszínház bemutatóinak sora, derül ki a DSTV összeállításából. Már meg is kezdődtek a Hyppolit, a lakáj című komédia olvasópróbái – kacagtató élményt ígérnek. Hangkép.