Szent István tanítása
Ma Európában napról napra nő a félelem, és amikor elhatalmasodik rajtunk a bizonytalan jövő érzése, akkor ahhoz a szilárd alaphoz kell fordulnunk, amelyet államalapító Szent István királyunk adott nekünk – többek között erről is beszélt ünnepi beszédében Cserna Gábor polgármester. Ünnepi galériával!
A fúvószenekarok térzenéje után Cserna Gábor polgármester beszédével vette kezdetét az önkormányzat augusztus 20-i ünnepsége a Szalki-szigeten. A polgármester arról beszélt ünnepi köszöntőjében, hogy ma Európában napról napra nő a félelem, és amikor elhatalmasodik rajtunk a bizonytalan jövő érzése, akkor ahhoz a szilárd alaphoz kell fordulnunk, amelyet államalapító Szent István királyunk adott nekünk. Az ilyen bizonytalanságot jelentő dolog jelenleg az európai kontinensre zúduló migráció, bevándorlás.
– Ebben a kérdésben nem jött létre az európai miniszterelnökök között megállapodás és az Európai Unió Bizottsága a tagállamokra nézve kötelező kvótapolitikát és szabályozást indított el. Márpedig mi, magyarok nem akarjuk a bizonytalanságot, nem akarjuk, hogy az unió bizottsága a fejünk fölött döntsön a mi sorsunkról, a mi jövőnkről. Nem adjuk át azt a jogot, hogy eldöntse a fejünk fölött, kivel, kikkel kell együtt élnünk. Magyarország szuverenitásáról van szó. Ha nem teszünk semmit ennek megőrzéséért, méltatlanná válunk a szent istváni örökségre. Egy alapvetést ki kell mondanunk, mégpedig, hogy a migráció veszélyt jelent, növeli a terrorizmust, növeli a bűnözést. A migráció megváltoztatja Európa kulturális arculatát, lerombolja nemzeti kultúrákat– hangsúlyozta a polgármester, utalva egy, a Századvég Alapítvány által készített kutatás eredményére, amelyet mind a huszonnyolc uniós tagállamban végeztek.
A kutatás szerint az európai emberek több mint hatvan százalékának egyértelmű, hogy a terrorizmus növekedése, a bűnözés növekedése és a migráció között egyenes összefüggés van, és hatvanhárom százalékuk gondolja azt, hogy a bevándorlás megváltoztatja országa kultúráját.
– A magyar kormány felelős gondolkodásának eredménye az október 2-ra kiírt népszavazás. Legyünk büszkék arra, hogy Magyarország az első ország Európában, ahol az emberek elmondhatják véleményüket a migrációról és a bevándorlásról, ahol az ország vezetői kíváncsiak polgáraik véleményére. Éppen ezért arra buzdítok mindenkit, hogy éljen állampolgári jogaival, menjen el október 2-án szavazni, és mondjon véleményt a kényszerbetelepítésről. Érvényes és eredményes népszavazás következményeként azt várom, hogy a magyar kormány a leghatározottabban tudja képviselni a magyar emberek akaratát Brüsszelben, miszerint a hazai parlament döntése nélkül nem lehet idegeneket Magyarországra telepíteni– mondta a polgármester, majd köszönetet mondott a dunaújvárosi rendőröknek, akik hosszú hónapok óta kiveszik a részüket déli határaink védelmében.
Cserna Gábor hozzátette, Szent István királyunk egyik tanítása éppen az, hogy a határok védelme nélkül nem létezhet egyetlen ország sem és törvényeink mellett az államhatárok védelme biztosította azt, hogy Magyarország az elmúlt több mint ezer esztendőben megmaradt.
– Dunaújváros polgármestereként úgy végzem a munkámat, hogy Önök biztonságban érezzék otthonukat, családjukat, ahol a város megbecsült polgárának vallhatják magukat, ahol tervezhetik a jövőt önmaguk és gyermekeik számára, ahol érdemes ezt tenniük, mert tudják, hogy Dunaújváros modern ipari várossá fejlődik az elkövetkező években, sőt, a modern ipari versenyképesség szimbólumává válik. Ennek megvalósítására óriási esélyt kapott Dunaújváros, hiszen a többi megyei jogú várossal együtt mi is kedvezményezettje lettünk a Modern Városok Programnak– mondta Cserna Gábor.
A Modern Városok Program részeként nagyszabású beruházások kezdődhetnek el, olyan főbb elemekkel, mint például az uszoda, az élményfürdő, a sportcsarnok, a radari sportpálya, a volt vidámpark, a Szalki-sziget megújítása, továbbfejlesztése, az elektromos autóbuszok bevezetése, egy új áruforgalmi csomópont megépítése.
– A közös történelmünket ismerő ember tudja és tapasztalja, hogy nem él önmagában. Egy család, egy közösség, egy nemzet része. Olyas valaminek a része, amiért érdemes élni, dolgozni, és ha kell, küzdeni is. Azt kívánom mindannyiunknak, hogy államalapító királyunk élete és példája alakítsa a gondolkodásunkat, az életünket! Adjon erőt nekünk és utódainknak Magyarország és Dunaújváros gyarapodásához!– zárta gondolatait a polgármester.
Ezután Szeleczky Csaba, a római-katolikus egyház káplánosa, Böttger Antal református lelkész, Stermeczki András evangélikus lelkész és Kovács István görög-katolikus parókus mondott el egy-egy ünnepi gondolatot, majd megáldották a város kenyerét. Ezután Cserna Gábor polgármester és Gombos István humán ügyekért felelős alpolgármester felszelte a három nagy ünnepi kenyeret, amelyet szétosztották a látogatók között.
A rovat további hírei: Közélet
Új élet a régi Bánkiban – közösségi kertet hoznak létre az udvaron
2025. júl. 25.
Az Új Esély Központ fontos szerepet tölt be a dunaújvárosi szociális szférában – mentális betegséggel és szenvedélybetegségekkel küzdő ellátottakat gondoz. Számos módszer adódik a problémák kezelésére, többek között a természetben töltött idő is nagy segítség lehet. A régi Bánki udvarán különleges projekt kezdődik – az Új esély közösségi kerttel segítik a városlakókat.
Folyamatos együttműködésben a fejlődésért
2025. júl. 24.
Személyesen üdvözölte Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester Vass Zoltánt, a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara nemrég megválasztott elnökét. A találkozó középpontjában a város gazdasági helyzete és a kitűzött célok álltak. A megbeszélás híre és az elnöki interjú itt!
Az energiaválság több dologra rávilágított
2025. júl. 23.
A cím magáért beszél – nem is olyan régen az ország legtöbb intézménye egyik napról a másikra azzal szembesült, hogy a hóvégi számla összege a sokszorosára növekedett. A hétköznapokban energiafüggésben élünk, ám gondos tervezéssel, nyugat-európai jó példákkal sokat javíthatunk a helyzeten.
"... jó a gyereknek, jó a mamának és a papának"
2025. júl. 23.
Dunaújvárosban abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nem kell messzire mennünk, ha kikapcsolódásra vágyunk. Olyannyira nem, hogy a nyári melegben számos lehetőség áll a rendelkezésünkre: működik az élményfürdő, nyitva az uszoda, elérhető a szabadstrand.
Gyászol a város, elhunyt Almási Zsolt
2025. júl. 22.
A város hivatalos honlapján látott napvilágot a megrendítő hír az első szabadon választott polgármester, Dunaújváros díszpolgára haláláról. Nyugodjék békében! A nekrológ mellett Pintér Tamás polgármester személyes hangú búcsúját is közöljük.
DSTV: tájékoztató a pályázatokról
2025. júl. 22.
A beszámoló már szerepelt hasábjainkon, most itt a DSTV összegzése arról, hogy az Európai Unió által finanszírozott pályázatokról tartott sajtótájékoztatót Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester. Mint hangsúlyozta, ezek a források kulcsfontosságúak a város jövője szempontjából.
Városi vadvirágos parcella: az élő példa
2025. júl. 20.
Visszatérő téma hasábjainkon a városi közterek „visszavadításának” gondolata – ezúttal egy, pontosabban rögtön kettő kertvárosi példával szolgálunk. A kiégett gyepes területekkel szemben valódi alternatívát kínál a biodiverz, vadvirágos parcella – máris mutatjuk, hogyan.