Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 27. János
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Csapatépítás lánglovagok módjára

Mozaik
létesítményi tűzoltók
verseny
Szalki-sziget
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2016. szep. 18., 08:26

Jubileumi, huszadik alkalommal rendezték meg a Létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetségének versenyét, sorozatban immár hatodjára Dunaújvárosban.

Több, mint kétszázötven létesítményi tűzoltó gyűlt össze a Szalki-szigeten szombaton délelőtt, hogy megméressék magukat egymás ellen egy barátságos versenysorozaton. Orosz Csaba, a dunaújvárosi hivatásos tűzoltóság parancsnoka és csapata elsősorban a sátrak és eszközök összeszerelésében vett részt és mindenben segítették a részt vevőket. A húsz létesítményi tűzoltóság harmincnégy csapatát Udvardi Sándor, a VÉD-SZ Kft. ügyvezető igazgatója és a Létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetségének elnöke koordinálta, aki elmondta, a verseny célja elsősorban a csapatépítés, hiszen a tűzoltóságok tagjai csak ritkán tudnak találkozni. Ilyenkor pedig egy kötetlen versengés alkalmával kellemesen kikapcsolódhatnak. Emellett fontos maga a szakmai verseny is. Az első versenyszám a hagyományos kismotorfecskendő szerelés volt. A második egy különleges ügyességi akadálypálya, melyet megpróbáltak a lehető legéletszerűbbé tenni, kezdésként a tűzoltóautóról való leugrással, majd füstsátorral, palánkokkal, és hasonló, a tűzoltók számára mindennapi akadállyal. A sorozat végén a fali tűzcsap szerelése következett.

2. Galéria
létesítményi tűzoltók
verseny
Szalki-sziget
Dunaújváros

facebook megosztás

Több, mint kétszázötven létesítményi tűzoltó gyűlt össze a Szalki-szigeten szombaton délelőtt, hogy megméressék magukat egymás ellen egy barátságos versenysorozaton. Orosz Csaba, a dunaújvárosi hivatásos tűzoltóság parancsnoka és csapata elsősorban a sátrak és eszközök összeszerelésében vett részt és mindenben segítették a részt vevőket.

Sándor Judit
Tűzoltók versenye a Szalki-szigeten - fotó: Sándor Judit

doszerk - 2016. szep. 18.

A rovat további hírei: Mozaik

Egy kevésbé ismert egészségügyi terület

Egy kevésbé ismert egészségügyi terület

2025. már. 25.

Amikor véradásról, szervadományozásról vagy őssejt-transzplantációról esik szó a hírekben, a legtöbbször a donorok és a befogadók kerülnek a fókuszba, viszont kevesen beszélnek azokról a szakemberekről, akik az egész procedúra lebonyolításáért, biztonságáért felelnek. (X)
 
Egy kedves hobbi bemutatása

Egy kedves hobbi bemutatása

2025. már. 25.

A napi stressz egyik legjobb ellenszere, ha találunk egy hobbit, amelyben kiteljesedhetünk, olyat, amely feltölt minket energiával. Sokan járnak úszni, futni, mások jógáznak, de vannak, akik a kertészkedésben vagy a barkácsolásban lelik örömüket. (X)

Mérnökként rengeteg lehetőség kínálkozik a munkaerő-piacon

2025. már. 24.

Autóipar, gyártás, termelés, építőipar, agrárium, gyógyszeripar, kutatás-fejlesztés: csak néhány terület azok közül, amelyek a mérnökök előtt nyitva állnak. Pályakezdőknek éppúgy számos lehetőség kínálkozik, mint top menedzsereknek. Pláne, hogy egyre több nagy beruházás érkezik az országba (X)

Csapadékos idővel búcsúzik a március

Csapadékos idővel búcsúzik a március

2025. már. 24.

Egymást érik a csapadékzónák térségünkben, írja a következő napok kilátásairól a DO időjárási szakértője. Záporok, sőt, nyarat idéző zivatarok is lehetnek, igaz, a tartósan esős területeken hűvösebb napokra készülhetünk.

Vajon ki juthat adómentesen elektromos kerékpárhoz?

Vajon ki juthat adómentesen elektromos kerékpárhoz?

2025. már. 24.

A modern vállalati kultúrában a fenntartható közlekedés és a munkavállalók egészsége egyre fontosabb szempont. Éppen ezért a cégek egy része kihasználja azokat a lehetőségeket, melyeket az állam biztosít. (X)

Fát olts, ne másokat!

Fát olts, ne másokat!

2025. már. 24.

Fát olts, ne másokat! címmel az ország több pontján gyümölcsoltó napot szerveznek márciusban és áprilisban a magyar gyümölcs tájfajták napjához kapcsolódóan; az eseményeken bárki megismerkedhet a faoltás gyakorlatával.

Mit jelent az áfacsalás a gyakorlatban?

Mit jelent az áfacsalás a gyakorlatban?

2025. már. 23.

Az áfacsalás, illetve az adócsalások gyakori témái a gazdasági híreknek. Az áfacsalás a költségvetési csalások leggyakoribb formája. (X)

  • További hírek

Friss hírek

  1. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

  2. Csodás együttállás, frenetikus élmény

  3. DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

  4. Munkarendváltozás a Polgármesteri Hivatalban

  5. Szállodai kényelem a legmagasabb szinten

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

Embedded thumbnail for DSTV: mézeskalács a múzeumban

DSTV: mézeskalács a múzeumban

Embedded thumbnail for DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

Top hírek

  1. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

  2. Szép gesztus a szenteste előtt

  3. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  4. Focival készültek az ünnepekre

  5. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő