Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 05. Ágota, Ingrid
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Elkészült a Pillekő homokozó

Oktatás
Pillekő Homokozó
Dózsa iskola
diákok
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2016. szep. 14., 19:41

Birtokba vehették a gyerekek a Dózsa iskola udvarán felépített Pillekő homokozót.

A Tesco áruház támogatásával, a Dózsa György Általános Iskola pedagógusainak, a tanulók és a szülők közös munkájának eredményeként szerdán délután átadták az öko szemléletű Pillekő Homokozót. A kezdeményező az iskola egyik alsós pedagógusa, Böröczki Adrienn volt, akinek hívó szavára érkeztek segítségül az iskola pedagógusai, kreatív gyermekei és szüleik.

Elkészítették a közel kétezer darab pille palackból álló homokozó vázszerkezetét, majd lefestették. Ekkor már csak a homok behordása volt hátra, amit szerdán el is végeztek. Miközben a gyerekek az iskolapadban ültek, két apuka segítségével tették be a közel nyolc köbméternyi homokot az építménybe. Az így elkészült új pillekő homokozót kora délután a tanulók nagy örömmel vették birtokukba.

A rovat további hírei: Oktatás

DSTV: jubileumi programok színesítik a Móricz évét

DSTV: jubileumi programok színesítik a Móricz évét

2024. jan. 07.

Mozgalmas, ünnepi eseményekkel sűrűn pettyezett évet zárt a Móricz iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. Az ének-zenei tagozatos intézmény diákjainak életét a 70 éves jubileum programjai is színezik, elevenítette fel Szigethy Adrienn igazgató. Hangkép.

DSTV: élménydús esztendő

DSTV: élménydús esztendő

2024. jan. 06.

Közösségi eseményekkel teli évet zárt a BIROK Szabó Magda Tagintézménye, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézményi visszatekintők sorában ezúttal Farkas Márta tagintézmény-vezető eleveníti fel az emlékezetes programokat. Hangkép.

DSTV-évértékelők a DO-n: névváltó évet zártak

DSTV-évértékelők a DO-n: névváltó évet zártak

2024. jan. 05.

Izgalmas esztendőn van túl a Gárdonyi Géza nevét Szent Pantaleimonra cserélt iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A görögkeleti intézmény tavalyi évét Szóládi Zoltán igazgató összegezte, beszámolva az idei tervekről is. Hangkép.

DSTV: pályaorientáció a Rudasban – fókuszban a turizmussal

DSTV: pályaorientáció a Rudasban – fókuszban a turizmussal

2023. dec. 15.

Újabb felvonásához ért a pályaorientációs sorozat a Rudas középiskolában, derül ki a DSTV összegzéséből. Advent a nagyvilágban címmel a turizmus-vendéglátás ágazat szervezett játékos versenyt az általános iskolák hetedik és nyolcadik évfolyamos tanulóinak. Hangkép.

Szakmai délután az iskolaérettségről

Szakmai délután az iskolaérettségről

2023. dec. 06.

Amit a szakértői vizsgálatról tudni érdemes! címmel szervez hibrid tanácskozást a Fejér Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat Dunaújvárosi Tagintézménye. Várják a jelentkezőket!

DSTV: Iskolanyitogató a Szabó Magda iskolában

DSTV: Iskolanyitogató a Szabó Magda iskolában

2023. nov. 29.

Angol és informatika tagozatos osztályokat indítanak majd a BIROK Szabó Magda Tagintézményében a következő tanévben, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény ezúttal is a mindig népszerű Iskolanyitogató programjára várta az érdeklődőket. Hangkép.

Német közegben tanulnál? Nagyon várnak Baján!

Német közegben tanulnál? Nagyon várnak Baján!

2023. nov. 27.

Nyílt napot szervez a Magyarországi Német Általános Művelődési Központ – Ungarndeutsches Bildungszentrum (MNÁMK – UBZ) Gimnázium és Technikum; a bajai intézmény szombaton várja a továbbtanulókat és hozzátartozóikat! Flyer és linkek itt! (X)

  • További hírek

Friss hírek

  1. A vészhelyzetek gyors elhárítására képezték az óvodai és bölcsődei dolgozókat

  2. A címvédő érkezik

  3. DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

  4. Folytatódhat a Kistemető rekonstrukciója

  5. DSTV: nyílt nap és bemutatók

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

DSTV: római kori emlék lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: nyílt nap és bemutatók

DSTV: nyílt nap és bemutatók

Embedded thumbnail for DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. Újra élnek a bajnoki remények

  3. Három játékosától is elbúcsúzott a DFC

  4. Birkózással emlékeztek a sportág szerelmesére (galériával)

  5. Pappné Grabant Ilona: "... a legfontosabb, hogy jelen legyek az emberek életében"

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő