- Nagyon sokszor alkalmaztam ezt a mondást a pénzgyűjtő kampányom során. Mivel legutóbb is meg kellett hirdetni ezt az akciót a kezelésemet támogatására, úgy gondoltam, itt is elkezdtem újra, amit Dunaújvárosban csináltam.

Amikor felvette a kint élő magyarokkal a kapcsolatot, elmondta nekik, hogy nagyon büszke a szülővárosára, Dunaújvárosra, hogy az ott élők egyáltalán lehetővé tették, hogy a gyógyulás útjára léphessen.

- Bármilyen hihetetlenül is hangzik, kicsit már szégyelltem magam, ezért fordultam otthon az országos médiumok felé. Most, hogy itt vagyok, egy húszmilliós „kisvárosban”, arra gondoltam, megpróbálok itt valamit elérni, ahol egyébként a médiába bekerülni egészen másként működik, mint otthon. Az Operaház képviselőjéig két emberen keresztül jutottam el. Az est főszervezője pedig Raul úr, fölötte már csak az operaház főigazgatója áll.

Az egyik árverésre szánt kép

Természetesen Raul úr és a magyar honfitárs is járt Istvánnál a kórházban, kifaggatták minden apró részletre kitérve. Ennek a beszélgetésnek egy operaházi jótékonysági árverés és egy borkóstolóval egybekötött gálavacsora lett a vége.

- A jótékonysági est rajtam kívül egy kínai férfi gyógykezelését is segíti, akinek infarktusa volt és ágyhoz kötött beteg. Most tartok ott agyilag, ha valaki mindazt megírná Hollywoodban, ami velem történt és én nézném a filmet, nem hinném el. Ami Dunaújvárosban történt, az összefogás, majd a Miskolci Egyetem segítsége, aztán a sok privátan odafigyelő ember, jóindulata. Aztán kiderül, hogy van egy áttétem, s további kezelés kell és itt is sikerült egy ilyen jótékonysági estet összehozni értem, egy külföldiért, ez hihetetlen. Nagyon bízom abban, hogy összejön az összeg és tovább tudják folytatni a kezelésem. Naponta egyszer, esetleg kétszer eszek, mert éheztetem a rákot. Ásványvizet iszok, egyébként vegán, só és állati zsiradéktól mentes ételeket eszek.

Pecsét István arról is beszélt, hogy eszébe nem jut feladni, bár elmondták neki, hogy nagyon kemény rák az övé, nehéz felgyógyulni belőle. Ha nem volna transzplantált, könnyebben tudták volna kezelni. Tény viszont, hogy a FUDA Központban most gazdag tapasztalatokat gyűjthetnek erről a betegségről:

-Tényleg örülnek, hogy be mertem vállalni, amit előttem itt sem sokan mertek. Különös tekintettel és figyelemmel vannak rám. Mindent megtesznek a gyógyulásomért. Én eldöntöttem, hogy meg a karok gyógyulni, a többi az Isten dolga. Mikor az Úrtól segítséget kértem az egész kezdetekor, úgy érzem mindent maximálisan megkaptam. Néha most is érzem, hogy lenéz rám, látja, hogy mindent elkövetek, és vigyáz rám. Nagy csatába küldött tizenöt évvel ezelőtt, de bízom benne, hogy győzünk. Köszönöm a támogatást, hálás vagyok érte. És Jó szerencsét!