Kultúra, oktatás a képernyőn - Indul az M5-ös csatorna
Vasárnap reggel hét órakor megkezdi adását a közmédia új televíziós csatornája, az M5 ‒ közölte az MTI-nek nyilatkozva Dér Ágnes, a oktatási és kulturális témákkal foglalkozó adó csatornaigazgatója.
Dér Ágnes hangsúlyozta, hogy a közszolgálati televíziók sorából régóta hiányzott egy, a magyar, illetve az európai kultúrával, egyben ismeretterjesztéssel és oktatással foglalkozó televíziós csatorna, amely a világra nyitott nézőket célozza meg, és mindenkinek hozzáférést biztosít a magyar és európai kulturális közkincshez. Elmondta továbbá, hogy az első nap a bemutatkozásé lesz, arra törekszenek, hogy éjfélig minden műsorból, minden témából adjanak ízelítőt.
A 24 órában műsort kínáló, harmincnál is több új műsorral induló ‒ néhányat a közmédia más adóiról átvevő ‒ M5 struktúrája három lábon áll. Kora délutántól természet- és dokumentumfilmeket, a nemzetközi kitekintés mellett elsősorban magyar munkákat kínálnak; így David Attenborough munkái éppúgy megtekinthetőek itt, mint A vad Kunsággal fesztiválsikerek sorát arató Mosonyi Szabolcs munkái. Délután négy órától oktatási programok kerülnek adásba, nagyon erős nyelvi tartalommal; az angol, a német, a francia, az orosz, az olasz és a spanyol nyelv tanulását támogató tartalmakat kínálnak, és már építik fel a tanulókat segítő online hátteret ‒ mondta el. Kiemelte: „nem akarunk nyelviskolaként működni”, a cél sokkal inkább az, hogy ki-ki a saját lehetőségeinek megfelelő tempóban gyarapítsa a szókincsét, és merjen is azzal megszólalni.

Arról is nyilatkozott, hogy közönségük legfiatalabb tagjai azok a felső tagozatos diákok, akiket abban támogat majd a csatorna, hogy bővítsék, mélyítsék és kezeljék komplex egészként, helyezzék összefüggéseibe az addigra felhalmozott tudásukat, ugyanakkor a felnőtteket segíteni kívánják abban, hogy mind messzebbre jussanak az élethosszig tartó tanulásban.
A csatornaigazgató hozzátette: a tananyag mellett a tanulás módszertanával is foglalkozik majd az M5, praktikus tanácsokat adva közönségének, hogyan sajátíthatják el legkönnyebben és leghatékonyabban a kívánt ismereteket, de egy vasárnap reggel jelentkező műsorban például azt fogják bemutatni, hogy „nem az a menő, aki ügyesen puskázik, nem az a menő, aki megússza a feleletet, hanem az, aki okos és akar tudni”.
Dér Ágnes szólt arról is, hogy este hétkor ‒ az ismét jelentkező Vers mindenkinek után ‒ félórás Kárpát-medencei kulturális és tudományos híradót sugároznak, majd színházi előadások, operaelőadások, balett- és koncertfilmek lesznek műsoron, este pedig tematikus filmsorozatokkal, a magyar- és az európai művészfilmek legjavával várja a nézőket az M5.
Kitért arra is, hogy a közönség igényéhez igazodó hétvégi műsorrendet alakítottak ki, amelyben például délelőtt kétórányi kulturális ajánló kapott helyet; a hajnali és a délelőtti órákban pedig megismétlik majd a napközbeni műsorokat.
„Úttörő szerepet vállalunk azzal, hogy az összes idegen nyelven készült anyagot eredeti hanggal, magyar felirattal sugározzuk” ‒ jegyezte meg a csatornaigazgató az M5 másik nagy újdonságáról.
-OPH-
A rovat további hírei: Közélet
Miért maradhatnak hidegek a radiátorok?
2025. okt. 01.
Az elmúlt napok enyhe időjárása alatt a közösségi oldalokon megjelent néhány, a hideg radiátorokról szóló bejegyzés. Ennek kapcsán a távhőszolgáltató DVG Zrt. szeretne néhány dolgot a fogyasztók számára tisztázni. Tájékoztató.
Születésnap és világnap az idősek otthonában
2025. okt. 01.
Az idősek világnapja alkalmából városunkban is megünneplik szépkorú polgártársainkat – az Egyesített Szociális Intézmény Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthonában kedves műsorral köszöntötték a létesítmény lakóit, a kínálatot még szülinapi zsúr is színesítette!
Lakossági fórumot tartottak Újtelepen
2025. okt. 01.
A napokban több fontos eseményről is hírt adott Tóth Kálmán önkormányzati képviselő. A hét elején fontos ügy apropóján tartottak lakossági fórumot, illetve tovább szépült a korábban is említett Tündérkert Játszótér.
Vállalkozói fókusznap a BNI szervezésében
2025. szep. 30.
Ismét vállalkozói fókusznapot szervezett a BNI dunaújvárosi csoportja a közelmúltban. Az esemény részeként közel 100 vállalkozót vártak – továbbra is központban volt a kapcsolatépítés, a kapcsolati hálók bővítése, és természetesen a vállalkozásfejlesztés is.
Új fejlesztési lehetőségek a múzeumban
2025. szep. 30.
Az Intercisa Múzeum szakembereivel egyeztetett Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester hétfőn. A közelmúltban teljes megújuláson esett át a múzeum belső udvara – lenne igény további fejlesztésekre is.
DSTV: ünnepi alkalom a református templomban
2025. szep. 30.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása az MRE Újváros Drogambulancia ünnepségéről. A református templomban hivatalosan is beiktatták Zsámbok Lilit az intézmény új vezetőjének, majd felavatták a nagyszabású felújításon átesett ingatlant is, amely felépülő szenvedélybetegek számára biztosít lehetőséget támogatott lakhatásra. Hangkép.
DSTV: különlegesen szép születésnapi ajándék
2025. szep. 29.
Édesapjuk példáját követve vállalkoztak véradásra Csiszár László ikerfiai, derül ki a DSTV összegzéséből. Balázs és Zsombor a 18. születésnap után egy nappal vállalta a csapolást, szintén rendszeres véradó nővérük, Laura ezúttal drukkerként vett részt a nagy alkalmon. Apa és fiai együtt kilenc ember életét mentették meg! Hangkép.









