Negyedszázados a QUIMBY!
November 26-án, a Papp László Budapest Sportarénában ünnepli megalakulásának huszonötödik évfordulóját a Quimby együttes.
Megannyi szóviccet, szellemi poént elsütöttek már a Quimby nevének megfejtésekor, holott csak a névadók közül kellett volna megkérdezni Mikó Sándort, aki még John Lourie, Tom Waits anyagokat is küldött Kiss Tibinek Bostonból. Aztán pedig 1991 májusában Dunaújvárosban került sor a névadásra.
- A legendákat mellőzve, a Quimby egy sima családnév – meséli Sándor – és ezzel a névvel egy underground újságot működtettünk lengyel származású barátommal Steven Svimberskyvel. A lényege az volt, hogy olyan zenék, képzőművészek, botrányos ügyek jelentek meg benne, amik másutt nem. Aztán itthon a Tibiék megkérdezték, ez mit jelent, mondtuk ez egy sima családnév, mint például Harriet Quimby, aki első nőként repülte át az Angol csatornát. Abban az időben egy volt biztos a csapattal kapcsolatban, szeretik amit csinálnak. Barátok, akik jól tolják a zenét, van bennük spiritusz, és még angolul is énekelnek.
Egy-egy vitában felcsap a Quimby zenei stílusának keretek közé szorítása, ami, valljuk be már csak a zenekar tagjainak nem meglepetés. Ennek kapcsán Varga Liviust kérdeztük felidézve két jellemző sort az egyik dalszövegükből: „Repdes minden gondolatban/ugyanaz kelepel más alakban".
- Nos, ez a két sor – mondja – sok mindent leír, többek között a teljes világirodalmat. (nevet) Stílusunk a hagyományos értelemben vett stílusok válogatott alkalmazása, kitekerése, ötvözése és nem utolsó sorban a magunkon való átszűrése. Az eredmény egy folyton változó, mégis konzisztens sztiló: a Quimby maga.
November 26-án ünneplitek a negyedszázados menetelést az Arénában, számodra mikortól datálódik, hogy lételemeddé vált a Quimby?
- A megalakulás előtt ez már megtörtént, csak más név alatt. Lételemem volt a gimis Október zenekar és előtte minden egyes fellépés, énekkar, néptánc, színdarab,
próza- vagy versmondás. Amikor a Quimby megalakult automatikusan az lett és a legtartósabbnak bizonyult, hála Istennek.
Tudtommal neked a "bármit azért nem képviselek"-ről határozott véleményed van, akár zenészként, akár pszichológusként.
- Szeretek nem a megmondóember lenni, hanem a kérdőjel. Provokatív vagy szórakoztató formában kérdést csempészni a saját fejembe és másokéba: vajon helyes, ahogyan élek, ahogyan másokkal viselkedem akár közvetve, amennyit fogyasztok, amennyit pazarolok, amilyen kevés időt szánok a nem anyagi világra? Legutóbb ugyanakkor megilletődtem egy interjúban, amikor szembedicsértek... nehezen viselem, nagyon zavarba hoz. Kizökkent. A jubileum előtt leginkább az mozgat, hogy az extra terhelést, amit az új lemez és a nagykoncertre való felkészülés ró rám, egyeztetni tudjam a családi kötelességekkel és örömökkel.
Képek forrása: quimby.hu (Demeter Attila fotói)
Kiss Tibi életútja sem volt megszokott, hiszen mindenféle elhajlásai ellenére tradíciót teremtettek meg dunaújvárosi fellépéseikkel. Feledhetetlenek például az egykor még főiskolai menzás megmozdulások, majd a nagyobb koncertek is, ahogy az április 11-i Költészet napjai is:
-A Quimby név első hivatalos használatának dátumára nem emlékszem, de készült egy felvétel a buliról, fel van címkézve pontos dátummal. '91 őszén Magyarországra látogatott az amerikai Quimby újság főnöke. Mivel hírből már ismert minket, lejött erre a Tilos az Á-s bulira. Az ő tiszteletére vettük fel aznap a nevet.
Mit tartasz a legnagyobb bűnnek egy örök változásban lévő (zene)iparban egy együttes részéről, amit esetleg magad is megéltél már?
- Tényleg nehéz erre mit mondani, mert sorolhatnám a közhelyeket. Végül is ugyanazt, mint bármely téren az emberi működésben. A helyzet az, hogy talán elkerülhetetlen a bűnbeesés és ez is a kaland része. A kérdés inkább, hogy utána mi van? El kell néha tévedni ahhoz, hogy egyáltalán kedve legyen az embernek hazatalálni.
Szöveg és zene nagyon sok tekintetben komoly stílusösszhangot képes kölcsönözni egy-egy kész műnek, amiből aztán sláger lesz. A Quimby ugyanakkor szinte következetesen őrzi kritikai kiszólásai mellett a lírai, finom expressziókat. Mindig sikerül egyensúlyt találnotok?
- Azon vagyunk, hogy egyensúlyt találjunk, pontosabban igyekszünk meghallani, hogy mit szeretne a dal. Ha elég meggyőző és karakteres az alapötlet és mind a 6 emberen átmegy, elkezdjük pofozgatni és ismerkedni a lehetőségekkel, mindazzal, amit rejt számunkra. Fontos hogy mindenki magáénak érezze, és persze élvezze a szerkezeten belüli muzsikálást is.
A rovat további hírei: Kultúra
"Velem volt tele a sajtó" – fotókiállítás a könyvtárban
2025. júl. 02.
Szabóné Zsedrovits Enikő bemutatójával folytatódik a József Attila Könyvtár kiállításainak sora – a fotótárlat megnyitójára csütörtökön délután várják a vendégeket.
Elstartolt a Rockmaraton: nyitott kapu, mosolygós döngetés (galériával)
2025. júl. 02.
Hatalmas és nagyon vidám tömeg, villámbeengedés, gyorsan születő sátortábor és a buli olthatatlan vágya – újra elkezdődött a Rockmaraton Fesztivál a Szalki-szigeten. Négy napig tart a rőzserázás, yeaaaah!
DSTV: könyvmolyok hete az MMK-ban
2025. júl. 02.
Különleges csapattal kezdte meg a nyári táborok sorát a Munkásművelődési Központ, derült ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény árnyas ligete a könyvmolyokat várta, akik nemcsak az olvasás, de az olvasónaplók készítése terén is jeleskedtek. Hangkép.
Remek évadzáró a Dunaújvárosi Vegyeskarral (galériával)
2025. júl. 01.
Csodás zenés időutazás, pazar műsor, kirobbanó siker: újra az Intercisa Múzeum immár fedett kertje adott helyszínt a Dunaújvárosi Vegyeskar évadzáró hangversenyének. Telt házas koncert kerekedett még múlt pénteken – megérdemelt vastapsokkal.
Violin: fényes fesztiválsiker után vizsgák
2025. júl. 01.
Idén már három csoporttal vettek részt a baracsi SZÉZSI Színjátszó Fesztiválon a Violin Alapfokú Művészeti Iskola színi tagozatának növendékei – a sikeres szereplések után a közelmúltban egymást érték a vizsgaelőadások a Bartókban.
Visszaszámlálás: közeleg a Rockmaraton – a volt vasműsöknek ingyen!
2025. jún. 28.
A tavalyi nagy és szó szerint tüzes jubileumi visszatérés után újra a Szalki-szigetre költözik a Rockmaraton Fesztivál: a fergeteges programot kínáló tombolda jövő szerdán nyitja meg kapuit a rock/metal zene rajongói előtt! A szervezők nemes gesztust is tettek – hadd szóljon!
Szép évadzáróra készül a Dunaújvárosi Vegyeskar
2025. jún. 26.
Ismét az Intercisa Múzeum kiváló akusztikájú kertje biztosít helyszínt a Dunaújvárosi Vegyeskar évadzáró hangversenyének. A koncertre pénteken várják a kórusmuzsika híveit.









