Nyeregbe pattant a Bartók művészeti igazgatója
Sipos Imre, a Bartók Kamaraszínház művészeti igazhatója nyerte az idén kilencedik alakalommal megrendezett Nemzeti Vágta OTP Bank Jótékonysági Sztárfutamát.
Múlt vasárnap rendezték meg a IX. Nemzeti Vágtát Budapesten, a Hősök terén. A program a 71 település versenyzőjének ünnepélyes fogadalomtételével, majd lovas bemutatóval kezdődött. A Vágta délutánján került sor a kishuszár vágta előfutamaira és az OTP Bank Jótékonysági Sztárfutamra is, ahol többek között indult a Bartók Kamaraszínház művészeti igazgatója, Sipos Imre is. Ez a futam bővelkedett izgalmakban, hiszen még el sem rajtoltak a lovasok, de máris megfogyatkoztak, mivel Kovács Koppány, a Rómeó vérzik zenekar frontembere orvosi javaslatra visszalépett a futamtól. A futamon szintén induló Puzsa Patríciát, a Vígszínház színésznőjét kétszer is ledobta magáról a lova, így ő kénytelen volt feladni a küzdelmeket. Stohl András sem járt jobban, ő a Sztárfutam végére elhagyta a jobb kengyelét, de így is beért a második helyre.
Fotó:MTI
A Sztárfutam győztese parádés lovaglással Sipos Imre, színházunk művészeti igazgatója lett, aki még a verseny előtt a következőket nyilatkozta: „Nagyon örültem, hogy felkértek a Nemzeti Vágta OTP Bank Jótékonysági Sztárfutamára. Nem szoktam tolakodni, de számítottam rá, hogy mivel lovagolni tudó színészeket keresnek, előbb-utóbb rám is sor kerül. Tisztában vagyok azzal, hogy nem vagyok celeb és bulvárhős, és kevesebben ismernek, de a Vágta számomra a versenyről szól. Ha már verseny, akkor jó volna megnyerni, de ez nem a lovasok, hanem a lovak versenye.” Az álom teljesült, Sipos Imre megnyerte a Sztárfutamot, melyhez innen is gratulálunk neki.
A rovat további hírei: Mozaik
Természetes módon az egészséges mikrobiomért
2025. júl. 27.
Eszedbe jutott már, milyen hatással vannak a mindennapi szokásaink a bélflóránkra? Az emberi test egy lenyűgöző ökoszisztéma, ahol mikroorganizmusok trilliói élnek együtt, és számos életfontosságú folyamatban vesznek részt. (X)
"Hagyd otthon az unokád!" – Dunaújváros programot kínál az idősebb korosztálynak is
2025. júl. 27.
Különleges eseményre invitálják a szépkorúakat Dunaújvárosban augusztus 2-án: a Hagyd otthon az unokád! című egész napos rendezvény kifejezetten az idősebb generáció számára kínál kikapcsolódást és szórakozást – ezúttal a nagyszülők kerülnek a középpontba.
Strandok éjszakája az élményfürdőben
2025. júl. 25.
Idén is csatlakozott az Aquantis Élményfürdő a Strandok Éjszakája országos programhoz! Mindenkit szeretettel várnak szombaton egészen éjfélig az élményfürdőben! Flyer.
Tartós bérlet: megoldás a jövő közlekedésére?
2025. júl. 25.
Ahogy az autózás jövője egyre inkább az elektromos meghajtás felé fordul, a közlekedéshez való viszony is alapjaiban változik. Már nemcsak az számít, ki mit vezet, hanem az is, hogyan jut hozzá az adott járműhöz. (X)
DSTV: tanácsok a kánikula elviseléséhez
2025. júl. 25.
Egymást érik a hőségriasztások, immár sok folyadék, fejfedő, naptej- ezek a legalapvetőbb kellékek egy forró nyári naphoz, derül ki a DSTV összegzéséből. A gyerekek számára még fontosabb az odafigyelés, és hogy miként tudunk nekik segíteni a kánikula elviselésében, erről kérdezték a gyermekorvost. Hangkép.
Az építészet jövője: gipszbeton lépcsők és dermesztett beton technológia
2025. júl. 24.
Az építőiparban új trendek bontakoznak ki, amelyek alapvetően változtatják meg, ahogyan az otthonokat építjük. A dermesztett beton technológia és a gipszbeton lépcsők alkalmazása forradalmasítja a kivitelezési folyamatokat. (X)
Előre nem látható kihívások az építőiparban
2025. júl. 24.
Az építőipar folyamatos mozgásban van, amely egyik nap gyorsul, a másik nap mintha megpihenne. Amikor azt gondolnánk, hogy végre fellendülés előtt állunk, a számok mást mutatnak. (X)