Dunaújváros Hetilap

Textiles merész álmokkal

doszerk - 2016. szeptember 26. 8:56

Gyerekkorától kezdve szereti a varrást Lehoczkyné Tesinszki Rita, aki mindig keresi az újabb és újabb kihívásokat a szabás-varrás, a bőrművesség területén, végül így talált rá a textilbabakészítés mesterségére is.

A nagypapája úri szabó volt, az apukája is varrt neki ruhákat, az édesanyja pedig a hímzés tudományát adta át számára. A Petőfi iskolába járt, ahol Novák Ilona tanárnő tanította meg varrni. Ezután egy kis kitérőt vett az útja. Az 1990-es évek elején a Petrás Anna által vezetett Guzsalyasban tanult, ahol játszóház vezető és népi bőrműves lett. A bőrözés tudományát Lepizsán Attilától leste el. Közben visszatért egykori iskolájába, ahol képesítés nélküli angoltanárrá vált és óvónői oklevelet szerzett. Két esztendő után a London Stúdió, majd 1994-től a Lorántffy iskola következett.

- A Lorántffyban tíz évig voltam bőrös oktató, de közben betörtek a kínai áruk és váltani kellett. Az angol nyelv felé fordultam. Ehhez jó alapokkal szolgált a petőfis múltam, ugyanis mi voltunk az első angolos csoport, még dr. Taródi Sándorné tanított minket. De a gimnáziumi évek is feledhetetlenek maradtak, hiszen Kiss Tibiék (Quimby) évfolyamtársa voltam. Az angol tanári diplomámat pedig már Szegeden szereztem.

A babák szeretete a gyermekkorból és az óvóképzőből datálódik, ott ugyanis Waldorf-babát készítettek.

- Szeretném, ha ennek a varázslatos  világnak az örömeit, szépségeit, értékeit mások is élveznék velem együtt, ezért készítem babáimat gyermekeknek, anyukáknak vagy egyszerűen csak azoknak, akik szeretik azokat – monda Rita, aki szerint a jó játék, a baba lélekápoló, feszültségoldó, és képesség fejlesztő.

A textilbaba is egy út a felnőtté válás felé, ezért nem mindegy, hogy milyen minőségű világot tárunk gyermekeink elé. A puha pamut textilből készült babák átveszik testünk melegét és jó kézben tartani, melengetni. Jó megölelni, mint anyának gyermekét.

- Sok anyagot és formát kipróbáltam. Aztán szépen lassan jöttek a saját ötletek, az egyéni elképzelések és megszülettek a PilliMolli textilbabák. Ezek kiváló minőségű textilekből készülnek, egyedileg válogatom a babákhoz a megfelelő anyagokat, hozzávalókat. Miden babámat saját kezűleg készítem, varrom, díszítem. Ezért nincs két tökéletesen egyforma köztük. Az egész kicsi gyerekek számára készített PilliMolli textilbabák nem tartalmaznak apró elemeket. Azoknál  a PilliMolli babáknál, melyek arca festett, minden esetben olyan textilfestéket használok, amelyek nem ártalmasak az egészségre. A babákat szintetikus tömőanyaggal tömöm. Ma már minden típust elnevezek, pedig eleinte azt vallottam, hogy a gyermekek kell elnevezniük. De mindig kérdezgették, hogyan hívják őket, ezért típusnevek adtam nekik.

Rita műhelyében körülnézve a filc hajú, fonal hajú, nemezelt babákon túl más csodák is feltűnnek. Láthatunk itt macikat, angyalkákat, teázó szetteket, táskákat, neszesszereket, takarókat, faliképeket.

- Régebben, bőrösként táskákat készítettem, innen maradt meg ez az irány. De apró ajándéktárgyakat, ünnepi kiegészítőket is szívesen készítek. Nagy szerelmem a foltvarrás, vagy idegen szóval patchwork. Huszonegy éve szerettem bele, mondhatni, első látásra. Keve Piroska vezetésével indult is egy klub, aminek azonnal a tagja lettem. Tíz esztendő múlva átadta nekem a stafétabotot, és megszűnéséig, tíz éven keresztül vezettem. Jelenleg a Fehérvári és a Pentelei Kézműves egyesület tagja vagyok. Járok foltvarró táborokba, ahol foltvarrást oktatok, s ritkán egy-egy babát is elkészítünk. Évente három-négy ilyen tábor van, és ilyenkor kitelepülnek az árusok is, ezért ez jó alkalom az anyagbeszerzésre is. Máskülönben Pestről és az internetről, külföldről rendelem meg az anyagokat.

Rita nem csak táborokba jár, hanem vásárokra és kiállításokra is. Több helyütt állított ki, sőt 2014-ben, a Vajdahunyadvárban, beválogatták babáit a Magyar Kézműves Remek kiállításra, míg tavaly a XIX. Országos Babakiállítás és versenyen,  I/2. Textil kategóriában harmadik helyezést ért el. Nem véletlen, hogy merész álmokat sző.

- Bőrösként, annak idején több munkámat is zsűriztettem, és most is erre készülök. Szeretném, ha a babáim zsűri számmal rendelkeznének, mert ez egyfajta szakmai elismerés is, bár az igazi elismerés a gyerekek csillogó szeme, mikor kézbe veszik a babáimat és nem akarják elengedni őket.

Rita nem csügged, folyamatosan készíti babáit, és ha sikerül a terve, új fejezetet nyithat a „babatörténelemben”. Ebben nagy segítségére van a családja is. A fia már felnőtt, elmúlt húsz esztendős és a saját útját járja. A fővárosban tanul műszaki informatikusnak. A férje, Attila, a nagy támogatója, nélküle nem tudna kiteljesedni ebben a hobbiban.

- Szeretek olvasni, kirándulgatni, utazgatni. A vágyam, hogy eljussak Toscanába. A baráti társaságunkba nyolcan tartozunk, de rajtam kívül senki sem helybéli. Velük évek óta összejárunk, kirándulunk. Jó néha kiszakadni a hétköznapokból. Ha pedig akad szabadidőm, akkor blogot írok a varrogatásról.

A rovat további hírei: Közélet

Köszönet a véradóknak – csak így tovább!

Köszönet a véradóknak – csak így tovább!

2025. júl. 06.

Több sikeres közösségi kezdeményezés jellemezte a júniusi véradások sorát, és a következő időszakban sem törhet meg a lendület: nyáron is jelentős a vérigény, minden csepp kincs, szükség lesz az összes önkéntes jótevőre!

Általános és középiskolásoknak nyújt iskolakezdési támogatást az önkormányzat

Általános és középiskolásoknak nyújt iskolakezdési támogatást az önkormányzat

2025. júl. 05.

Az általános és a középiskolás dunaújvárosi diákoknak nyújt iskolakezdési támogatást az önkormányzat a 2025/2026. tanévre vonatkozóan. Itt az összes tudnivaló!

Újabb tömeges elbocsátás a vasműből

Újabb tömeges elbocsátás a vasműből

2025. júl. 04.

Tanácstalanság, düh és pislákoló remény – ezek jellemezték a második tömeges elbocsátási napot a szebb napokat látott acélipari óriás előtt. A vasműből két nap leforgása alatt közel 2500 embernek mondtak fel – legutóbb a Duna Furnace Dunai Vasmű Kft. bontott szerződést 800 munkavállalójával.

A városüzemeltetés nem mehet szabadságra

A városüzemeltetés nem mehet szabadságra

2025. júl. 04.

Bár a nyár sokak számára a pihenés időszaka, Dunaújvárosban az élet nem állhat meg – különösen nem a városüzemeltetés területén. Mezei Zsolt alpolgármester szerint a városi szolgáltatások ilyenkor is folyamatos munkát igényelnek.

Örökmozgó 90 éves városlakót köszöntöttek

Örökmozgó 90 éves városlakót köszöntöttek

2025. júl. 03.

Süt, főz, takarít, hímez és rengeteget olvas – az egykori könyvtáros Kelényi Gizella Gizi néni 90 éves lett, de állítja: nem tud egy helyben ülni, folyton csinálnia kell valamit. Az örökmozgó szépkorút az önkormányzat nevében Barta Endre alpolgármester köszöntötte az otthonában. 

Sorra végzik a praktikus fejlesztéseket

Sorra végzik a praktikus fejlesztéseket

2025. júl. 03.

Már beszámoltunk a Római városrészt érintő fejlesztésekről. A Váci Mihály utcai járdaszakasz el is készült, jelenleg a védőnői tanácsadó előtt folyik a munka. A körzet képviselője, Barta Endre alpolgármester számolt be mindezekről.

Visszanyeri fényét a Szentháromság tér – régi helyére kerül a Szentháromság-szobor

Visszanyeri fényét a Szentháromság tér – régi helyére kerül a Szentháromság-szobor

2025. júl. 02.

Újra régi fényében tündökölhet a Mondbach-kúria előtti tér: 20 millió forintos állami támogatásnak köszönhetően visszakerül eredeti helyére a Szentháromság-szobor, emellett a kistemetőben található Szitányi-kápolna is megújulhat.