Dunaújváros Hetilap

Szépen gyűlnek a határvadászok

doszerk - 2016. szeptember 10. 19:09

A kampány szeptember 1-jei kezdete óta 321-en adtak be felvételi kérelmet, legtöbben Borsod-Abaúj- Zemplén, Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megyéből jelentkeztek - mondta el az országos rendőr-főkapitány személyügyi helyettese a hirado.hu-nak.

Országszerte csaknem száz helyszínen várja a hétvégén a rendőrség a határvadásznak jelentkező fiatalokat. Toborzócsoportok járják a forgalmas helyeket, de feltűnnek a különböző fesztiválok, sportrendezvények környékén is. Az érdeklődők így helyben kaphatják meg a szükséges tájékoztatást és kaphatnak választ az esetleges kérdéseikre.

Az országos rendőr-főkapitány személyügyi helyettese a hirado.hu-nak elmondta, hogy a kampány szeptember 1-i kezdete óta 321-en adtak be felvételi kérelmet. Legtöbben Borsod-Abaúj- Zemplén, Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megyéből jelentkeztek.

Az újoncok felkészítése várhatóan novemberben kezdődik. Az első csoport már májusban esküt tehet. Ezután négy ütemben, a létszámtól függően, három havonta lépnek majd szolgálatba. A most elindult létszámfejlesztés a tervek szerint 2018 májusára befejeződik.

-OPH-

A rovat további hírei: Közélet

Visszanyeri fényét a Szentháromság tér – régi helyére kerül a Szentháromság-szobor

Visszanyeri fényét a Szentháromság tér – régi helyére kerül a Szentháromság-szobor

2025. júl. 02.

Újra régi fényében tündökölhet a Mondbach-kúria előtti tér: 20 millió forintos állami támogatásnak köszönhetően visszakerül eredeti helyére a Szentháromság-szobor, emellett a kistemetőben található Szitányi-kápolna is megújulhat. 

Vass Zoltánt választották a DKIK elnökévé

Vass Zoltánt választották a DKIK elnökévé

2025. júl. 02.

A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara (DKIK) rendkívüli tisztújító küldöttgyűlésén Vass Zoltán elnökségi tagot választották meg elnöknek hétfőn.

"Nagy köszönettel tartozunk az időseknek"

"Nagy köszönettel tartozunk az időseknek"

2025. júl. 01.

A Campus Étterem adott otthont egy szívmelengető eseménynek – a régóta fiatal generációk képviselői gyűltek össze a jó hangulatú délutánra. A vigadalmon Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester is köszöntötte az idős városlakókat.

Dr. Vántus Judit érdemelte a Dunaújváros Közszolgálatáért Díjat

Dr. Vántus Judit érdemelte a Dunaújváros Közszolgálatáért Díjat

2025. jún. 27.

A szféra legrangosabb elismerését a köztisztviselők napja alkalmából rendezett ünnepségen vehette át a vagyonkezelési osztály vezetője a Városháza "C" szárnya emeleti rendezvénytermében ma délelőtt. Méltatás.

DSTV: Rejtő János szép, íves pályája

DSTV: Rejtő János szép, íves pályája

2025. jún. 27.

Gazdag és szerteágazó életpálya áll Rejtő János mögött, derül ki a DSTV összegzéséből. A neves műszaki szakember hatalmas tudását a villamosipar területén kamatoztatta, jelenleg is fáradhatatlanul kutatja a megújuló energiaforrások kínálta lehetőségeket. Portré, hangkép.

Változik az ügyfélfogadás a Polgármesteri Hivatalban

Változik az ügyfélfogadás a Polgármesteri Hivatalban

2025. jún. 26.

Módosul az ügyfélfogadás már pénteken is, majd hétfőn és kedden zárva tart a hivatal. A következő ügyfélfogadási nap jövő szerdán lesz!

DSTV: előadás a függőségekről

DSTV: előadás a függőségekről

2025. jún. 26.

Fontos ismeretterjesztő előadásra várta a szülőket az Arany János Általános Iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A Szertelen Ház szakemberei a gyerekeket leggyakrabban érintő függőségekről, a megelőzés és a felismerés módszereiről számoltak be. Hangkép.