A Galac bírta jobban a hajrát

spigott - 2016. október 28. 19:18

A harmadik harmad előtt még vezetett, ám végül hosszabbítás után 4-3-as vereséget szenvedett a Dunarea Galati elleni összecsapáson a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

A Csíkszeredán aratott 4-2-es győzelem után ma már a román bajnok Dunarea Galati otthonában folytatta a MOL Liga küzdelmeit a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata, mely újabb sikerrel erősítette volna meg negyedik helyét a sorozat tabelláján. Ehhez persze a kilencedik helyezett vendéglátóknak is volt egy-két szavuk, így érdekes, izgalmas meccsre számíthattak a DAB drukkerei.
Hiába kezdett azonban jobban ellenfelénél a DAB, s hiába alakított ki több helyzetet is a hazai kapu előtt, a vezetést a vendéglátók szerezték meg a nyolcadik percben, mikor a tavaly még Dunaújvárosban játszó Bushbacher mattolta Duschek Dávidot (1-0). Nem sokáig örülhetett azonban előnyének a Galac, mert Ladygin találatával a játékrész derekán egyenlítettek az Acélbikák, akik továbbra is többet támadtak vetélytársuknál, s Lencsés 18. percben szerzett góljával a vezetést is átvették (1-2).

A második felvonásban előbb Cseter, majd Lencsés és Szepessy kiállítása alatt kellett emberhátrányban védekeznie Lee Gilbert alakulatának, s bár az első két fórt megúszták a mieink, a harmadikból már betalált a hazai csapat, mely a 33. percben Lőrincz góljával kiegyenlített (2-2). Arról, hogy mégsem egállal vonultak pihenőre a csapatok az 500. dunaújvárosi tétmérkőzését játszó Azari Zsolt gondoskodott, aki három másodperccel a harmad vége előtt vette be Lakosil ketrecét, így az utolsó felvonás előtt a DAB állt közelebb a sikerhez (2-3).

Képek: DO-archív

A harmadik húsz perc sajnos nem alakult túl jól együttesünk számára, ugyanis hiába kerültünk emberelőnyben a 47. percben, egy eladott koronggal Donika nyargalhatott Duschek kapuja felé, s nem is hibázta el a ziccert, így kezdődhetett minden elölről (3-3). A játékrész derekán egy rossz csere miatt emberhátrányba kerültek a Bikák, ám sikerült kihúzni kapott gól nélkül a kritikus két percet. A rendes játékidőből hátralévő szűk nyolc percben azonban már egyik oldalon sem született újabb találat, így a ráadás döntött a pontok sorsáról. Sajnos a hosszabbítás nem tartott sokáig, mert a 63. percben Bushbacher megszerezte második találatát is, így a házigazdák végül 4-3-as sikert arattak az Acélbikák ellen.

Dunarea Galati – DAB 4-3 (1-2, 1-1, 1-0, 1-0) - hosszabbítás után

Dunarea Galati: Lakosil, Devecka, Tamás, Gaspar, Krajci, Donika 1, Mihály E., Góga, Szőcs (2), Bushbacher 2, Lőrincz 1 (1), Flinta (1), Pál Zs., Irima, Pál Z., Popa, Munteanu, Neagos. Vezetőedző: Marius Trandafir.

DAB: Duschek, Hruby, Ozols, Azari 1 (1), Cseter (3), Dansereau (2), Pfeil, Ölander, Kaszkov, Borbás, Becze, Lencsés 1, Ladygin 1, Németh, Szepessy B., Léránt, Lévai, Tanka, Mátyásy, Nagy, Odnoga. Vezetőedző: Lee Gilbert.

A rovat további hírei: Sport

Biztos győzelemmel kezdett a DFC

Biztos győzelemmel kezdett a DFC

2025. szep. 09.

Korán kétgólos előnyt szerzett, s végül 3-1-es sikert aratott a Soproni Egyetem elleni bajnoki nyitányon a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata.

Dobogós helyek a szezonnyitón

Dobogós helyek a szezonnyitón

2025. szep. 09.

Tíz érmes helyezéssel zárták az őszi szezon első versenyét a DKSE és a Gurics György BDSE ifjú birkózói a mögöttünk hagyott hétvégén.

Gólból igen, lapból nem volt hiány a rangadón

Gólból igen, lapból nem volt hiány a rangadón

2025. szep. 08.

Nagyon korán emberhátrányba került, de remekül védekezett és gól nélküli döntetlent ért el a Nagykanizsa elleni hazai összecsapáson a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.

Katona Réka Sáráék ezüstérmesek a vb-n

Katona Réka Sáráék ezüstérmesek a vb-n

2025. szep. 08.

A hátráltató tényezők ellenére is óriásit küzdöttek Katona Réka Sáráék, így a DKSE ifjúsági korú kajakosa szépen fénylő ezüstéremnek örülhetett a győri maraton világbajnokságon.

Vereséggel kezdett a Kohász

Vereséggel kezdett a Kohász

2025. szep. 07.

Nagyot küzdött, de túl sok hibával játszott a Vasas otthonában a DKKA felnőtt női kézilabda csapata, így a szezon első bajnokiját a házigazdák nyerték.

Hazai rangadó előtt a focisták

Hazai rangadó előtt a focisták

2025. szep. 06.

A tabellán második Nagykanizsa elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután öt órától.

Fővárosi nyitány a bajnokságban

Fővárosi nyitány a bajnokságban

2025. szep. 06.

A Vasas vendégeként vág neki a bajnokság küzdelmeinek a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese ma este hat órától.