Átadták a Virágos Dunaújvárosért díjakat
Tizenhét esztendő alatt évről évre egyre többen szállnak be a Virágos Dunaújvárosért elnevezésű versenybe, melynek díjátadójára szerda délután került sor a Városháza "C" szárnyának rendezvénytermében.
Szerda délután a Városháza "C" szárnyának rendezvénytermében adták át a díjakat azoknak, akik a 17. alkalommal megrendezésre kerülő „Virágos Dunaújvárosért” versenyen kiemelkedően szép előkertet, balkont, vagy erkélyt gondoztak. Sokan több kategóriában is indultak, így végül 69 pályázó 85 pályázatot nyújtott be. A díjátadón Cserni Béla, a Városüzemeltetési, környezetvédelmi és turisztikai bizottság elnöke is köszöntötte a versenyzőket és örömét fejezte ki azért, hogy ennyi, Dunaújváros szépségéért ügyködő lakó jelent meg az eredményhirdetésen. Mint mondta, szembetűnő, hogy a verseny miatt egyre több szép előkert, balkon látható szerte a városban, hiszen az ezeken nyíló virágok nemcsak azoknak virágoznak, akik ültették őket, hanem minden arra járó megcsodálhatja a szép környezetet. A versenyzők tehát mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a város tovább szépüljön és az erre járók fejében kialakuló iparvárosi képpel szemben bebizonyítsa, nem egy szürke városról van szó. A versenyt pedig a nagy sikerre való tekintettel jövőre is egészen biztosan megrendezik.
Az előző évekhez hasonlóan a kategóriák első három helyezettje és a különdíjasok mellett ebben az évben is minden pályázó a munkája elismeréséül oklevélben és ajándékban részesült.
A „Legszebb virágosított intézményudvar, homlokzat és előkert” kategóriában a dobogós helyezettjeink a következők:
1. helyezett: Dunaújvárosi Egyetem
2. helyezett: Dunaújvárosi Rendőrkapitányság
2. helyezett: Hajléktalan Centrum - Útkeresés Segítő Szolgálat
3. helyezett: Dunaújvárosi Óvoda Százszorszép Egysége
3. helyezett: Dunaújváros Napraforgó Bölcsőde
A kategórián belül különdíjban részesül:
- Jószolgálati Otthon Közalapítvány (Napközi) (Liget köz)
- Jószolgálati Otthon Közalapítvány Fogyatékosok Ápoló és Átmeneti Otthona
(Bercsényi Miklós utca)
A „Legszebb virágosított üzlet/vállalkozás/szervezet előkert és homlokzat” kategóriában:
1. helyezett: Kristály Egészség Stúdió (Táncsics M. utca 3/d)
2. helyezett: Perjési Kipufogó Centrum Petőfi (Sándor utca 87.)
3. helyezett: Forgó Kft. (Magyar út 87/a)
A „Legszebb családi házas előkert” kategóriában,
1. helyezett: Pék Istvánné (Jókai Mór utca 9.)
2. helyezett: Maradáné Kláll Edit (Arany János u. 19.)
2. helyezett: Horváth Andrea és Veszeli Géza (Bocskai u. 28/A)
3. helyezett: Katona Mihályné (Kölcsey Ferenc u. 35.)
A kategórián belül különdíjban részesül:
- Varga Sándorné (Attila utca 15.)
A „Legszebb lakosság által virágosított ablak és franciaerkély” kategóriában
1. helyezett: Végh Lajosné (Bóna István utca 3.)
2. helyezett: Lempergel Pál (Esze Tamás u. 5/c)
2. helyezett: Bogó Gáborné (Római krt. 9/d)
3. helyezett: Kovács László (Táncsics M. u. 22.)
3. helyezett: Garbacz Anikó (Rákóczi Ferenc tér 3.)
3. helyezett: Somogyi Lajosné (Esze Tamás utca 3.)
A „Legszebb lakosság által virágosított erkély” kategóriában
1. helyezett: Antal Györgyné (Velinszky László út. 2.)
2. helyezett: Zsoldos Lászlóné (Római krt. 15.)
2. helyezett: Bacs Istvánné (Bólyai János utca 1.)
2. helyezett: Szőke Istvánné (Szabadság út 10.)
3. helyezett: Kis József (Derkovics u. 7.)
3. helyezett: Lempergel Pál (Esze Tamás u. 5/c)
3. helyezett: Bogó Gáborné (Római krt. 9/d)
A sok szép dobogós eredmény mellett a kategórián belül kiemelkedően szépen virágosított erkélyükért különdíjban részesül:
- Gál Károly (Vigadó utca 12.)
- Zsoldos Mónika (Római krt. 15.)
- Rákli Jánosné (Esze Tamás utca 5/a)
- Tóth Józsefné (Esze Tamás utca 5/a)
A „Legszebb közterületi lakossági virágláda” kategóriában
1. helyezett: Naszladi Ferencné (Bocskai István utca 7/b)
2. helyezett: Rutai Réka (Kőris utca 13.)
A rovat további hírei: Közélet
Szépkorúak önkormányzati köszöntése: táblás házat vonzott a Dívák pazar előadása (galériával)
2025. okt. 06.
Minden szempontból tökéletes választás volt az idősek világnapjára időzített önkormányzati előadás: szó szerint zsúfolásig telt a Bartók színházterme, vastaps köszöntötte a Dívák Produkció csodás időutazását szombaton este.
A rózsaszín szalag ereje – közös cselekvésre is buzdított a II. Figyelj rá(n)k! (galériával)
2025. okt. 06.
Ebben az őszi hónapban a rózsaszín nem csak egy szín a sok közül – egyúttal a mellrák elleni küzdelem jelképe is. A Városháza „C” szárnyában, valamint a téren is ez a tónus dominált múlt szombaton: újra nagy sikert aratott a vendégek körében a II. Figyelj rá(n)k! eseménye. A közösségi kezdeményezés fókuszában most is a megelőzés és az önvizsgálat fontossága állt.
Emlékezzünk együtt az aradi vértanúkra!
2025. okt. 04.
Folytatja az elmúlt esztendők nemes hagyományát, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc mártírjainak emléknapján szervez megemlékezést városunk önkormányzata: az ünnepséget a forradalmi emlékműnél rendezik hétfőn délelőtt. Meghívó.
Szépkorúak köszöntése a "Dívák" bemutatójával a Bartókban
2025. okt. 03.
Folytatja az elmúlt évek szép hagyományát az önkormányzat, az idősek világnapja alkalmából színházi produkcióval köszöntik városunk szépkorú polgárait – a Dívák című önfeledt komédiázásra a Bartók színháztermében várják a vendégeket szombaton délután. Meghívó itt!
Rangos közösségi elismerés a Hankooknak
2025. okt. 03.
A városunk határában üzemelő abroncsgyár Közösségi Hozzájárulás Díjat nyert az I. Magyarországi Koreai Vállalatok CSR díjátadóján – több évtized karitatív tevékenységét ismerték el a kitüntetéssel.
Szabályosan a tilalom feloldása után is
2025. okt. 02.
Ősszel sok tekintetben változik a környezet – az évszakváltás az avarégetés szabályait is módosítja: a tűzgyújtási tilalom véget ért, de ezentúl is csak körültekintően, a szabályokat betartva szabad tüzet gyújtani: a saját portánkon és a köztéri tűzgyújtóknál is.
A Versenyképes Járások Program keretében érkezett a fejlesztési forráscsomag
2025. okt. 02.
160 millió forintos fejlesztés valósulhat meg Dunaújvárosban – a támogatás révén parkolóépítés és mammográf készülék beszerzése valósulhat meg a város kórházának. A támogatói döntést dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselő adta át Pintér Tamás polgármesternek a napokban.









