Borús, esős, hideg idő köszönt ránk
Kevés napsütés után a következő napokban jellemzően borús, csapadékos idő várható, néhol kiadós esőzésekre is készülni kell. A hétvégére némileg javul és melegszik az idő, helyenként a leghidegebb órákban is 10 fok körül alakul a hőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.
Hétfőn hosszabb napos időszakokra az ország északi felén, és főként délelőtt lehet számítani, késő délutántól egyre többfelé ered el az eső. Északon, északkeleten számottevő csapadék estig nem valószínű. A legalacsonyabb hőmérséklet általában mínusz 1 és plusz 5, a legmagasabb hőmérséklet 11-16 fok között alakul.
Kedden többnyire borult lesz az ég, de a Nyugat-Dunántúlon akár néhány órára is kisüthet a nap. Délelőtt a Dunántúlon megszűnik az eső, majd délután délkelet felől újabb csapadékzóna érkezik, így ekkor főként a Dunától keletre ered el az eső. A leghidegebb órákban 3-8 fok lehet. Napközben 8-13 fokig melegszik a levegő, nyugaton lesz a hűvösebb, keleten a melegebb.
Szerdán a Dunántúlon csak elvétve eshet az eső, a Dunától keletre viszont több helyen várható eső, akár jelentős (10-20 milliméternyi) csapadékkal. Emellett megélénkül, helyenként megerősödhet a szél is. A minimumhőmérséklet 4-9, a maximumhőmérséklet 8-13 fok között valószínű.
Csütörtökön délelőtt északkeleten még eshet az eső, de délután már ott sem várható csapadék. A leghidegebb órákban 0-8 fok lehet. Napközben általában 10-15 fokig melegszik a levegő, de a tartósabban felhős északkeleti megyékben kevéssel 10 fok alatt marad a csúcsérték.
Pénteken megélénkül, helyenként megerősödik a szél, szórványosan eső, zápor előfordulhat, de jelentős mennyiségű csapadék nem várható. A legalacsonyabb hőmérséklet 1-7, a legmagasabb hőmérséklet 11-16 fok között alakul.
Szombaton és vasárnap is megélénkülhet a szél, és elszórtan kisebb eső, zápor is kialakulhat. A minimumhőmérséklet 4-9 között valószínű, míg a maximumok 11-16 fok között alakulnak - olvasható az előrejelzésben.
-MTI-
A rovat további hírei: Mozaik
Tombol és kitart a kánikula – hűsöljünk!
2025. jún. 28.
Bár későn kezdődött, jól be is robbant a nyár: napok óta 32 fok feletti értékeket mérhetünk országszerte, és az előrejelzések szerint a következő napok is tartósan extrém meleget ígérnek. Így különösen fontos figyelni a magunk, valamint a környezetünkben élő idős emberek védelmére. A rendkívüli hőség idején Dunaújvárosban több helyen is hűsölhetünk, frissülhetünk.
DSTV: tánccal búcsúztak a jubileumi tanévtől a Dózsa iskola nebulói
2025. jún. 28.
Különleges akcióról tudósít a DSTV összeállítása. Stílusosan zárta ugyanis a jubileumi tanévet a Dózsa György Általános Iskola közössége. Flashmobot szerveztek a Kultik Mozi előtti téren – így a járókelők is megcsodálhatták a gyerekek előadását. Hangkép.
Rovarhotelt építettek a Jószolgálati Otthon lelkes ellátottjai
2025. jún. 27.
A napokban ismét különleges történet formálódik a Szabó Zsolt alpolgármester választókörzetében található Generációk Házában. Horváthné Gazics Éva önkéntes kezdeményezésére rovarhotelt építettek a "jószoli" ellátottjai.
Jótét célú évadzáró a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttessel – segítsd te is Botika gyógyulását!
2025. jún. 26.
A legendás Vasas-család összefog, az MMK-ban rendezendő péntek délutáni esemény teljes bevételét a másfél éves beteg kisgyerek gyógyulásáért ajánlja fel a közösség.
Törpenyuszik betegségei
2025. jún. 26.
Ha úgy döntünk, hogy egy törpenyuszit veszünk magunkhoz társállatnak, akkor elengedhetetlen, hogy tisztában legyünk a tartásuk minden fontos részletével, hiszen egy több évre szóló elköteleződést jelent gondoskodni róla. (X)
Kis elemek, nagy szerep – mit érdemes tudni a rögzítőelemekről?
2025. jún. 25.
Amikor kerítésépítésről van szó, sokszor a "nagy dolgokra" koncentrálunk: a panelekre, a kapukra, a lábazatra. Pedig van egy olyan csoportja a szerkezeti elemeknek, ami legalább ennyire fontos – csak éppen kisebb, szinte láthatatlan. Ezek a rögzítőelemek.
DSTV: vélemények az energiaitalokról
2025. jún. 25.
Az üzletekben már jó pár hete figyelmeztető táblák hívják fel a vásárlók figyelmét arra, hogy 18 év alatt nem lehet energiaitalt vásárolni. Persze ezt a rendszert is sokan megkerülik, de hogyan is vélekednek a tilalomról a városlakók? A DSTV stábja megkérdezte. Hangkép.