A Nemzetgazdasági Minisztérium a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum főigazgatói posztjára kiírt pályázatokat elbírálta. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter öt éves időtartamra Csapó Gábort nevezte ki a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum főigazgatójának. Csapó Gábor eddig a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Dunaferr Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája igazgatója volt.

Csapó Gábor így búcsúzott a Dunaferr iskola diákjaitól, kollégáitól és a szülőktől az iskola honlapján:
 

Kedves Kollégáim, Diákok, Szülők, Partnereink!

Kedves Dunaferr iskola!

Már a megszólítás sem egyszerű, de talán így, ebben a formában benne van mindenki, aki hozzátartozik ehhez a nagy családhoz. Sokan vagyunk, már csak azért is, mert aki bármikor és bármiért is belépett, aztán idővel kilépett az ajtón, az a közösség részévé vált. Dunaferres lett. Ez egy ilyen hely.

Még magam sem gondoltam volna, hogy belátható időn belül megélem ezt az érzést. A búcsúzás különleges érzését. Hirtelen nem tudom eldönteni, hogy rossz érzés, vagy sem. Egy biztos, nem egyszerű, ha az ember a saját bizonyítványát kezdi magyarázgatni. Nem is ez a szándékom. De, szó nélkül mégsem lehet...

Számomra ez az iskola olyan, mint a gyermekem. Amióta az eszemet tudom ott vagyok minden pillanatában, a fontosabb állomásainál, ha úgy tetszik rengeteget éjszakáztam mellette, töméntelen időt töltöttünk el közösen. Az életem része. Ismerem a hibáit is. Még az is lehet, hogy van, amit én rontottam el. De így is, és akkor is, büszke vagyok rá. Sőt, azt is gondolom, hogy joggal. Nem csak az én érdemem, hanem sokunké, sőt több generációé, de iskola lettünk, a város, a térség maghatározó intézménye. Jelen vagyunk, számítanak ránk, számolnak velünk. Fantasztikus eredményeket értünk el, olyan kincseket hoztunk a világra, ami életre szóló. Érdekes, ahogyan felidézem a több évtizedes emlékeim, a sok-sok projektet, eseményt, sikereket, eredményeket, akkor vizuálisan arcok jönnek elő a fejemből. Mosolygós, vidám, boldog, büszke arcok. A Tieitek. Még akkor is, ha voltak csaták. Csaták egy-egy dolgozatnál, felelésnél, értekezleten, egy-egy konfliktusban, vagy stratégiai kérdésekben. Szóval a csatákat megvívtuk és hiszem, hogy a háborút megnyertük.  Közösen.

A Dunaferr iskola története természetesen folytatódik. Mostantól nélkülem. Illetve, így, ebben a formában nélkülem. Tovább kell dolgozni, tervezni, vitázni, aztán majd büszkén hátradőlni... és érezni, hogy most jó volt dunaferresnek lenni. Ugye, ismerős érzés? Hmm. Ezt irigyelni fogom.

Mostantól a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum főigazgatójaként dolgozom tovább.

Azt gondolom, hogy ebben a közegben válaszolnom kell a miértre is? Hiszem azt, hogy ebben az új pozícióban tudok úgy és annyit tenni a helyi szakképzés érdekében, ami mindannyiunk érdekét szolgálja. Választhattam volna a könnyebbik utat, hogy a partvonalról kiabálok be és folyton arról beszélek, hogy hogyan kellene csinálni. Inkább csinálom. És ha jól, akkor mindenkinek jobb lesz.

Tisztában vagyok azzal is, hogy ettől a pillanattól kezdődően nem egy középiskolát képviselek, hanem rögtön hetet. Mondhatnám, hogy egy szempillantás alatt hét gyerekem lett. Meg fog változni sok minden. Egyet viszont tudok, soha nem fogom elfelejteni, hogy honnan jöttem és hova tartok. De már hét gyermekem között kell igazságot tennem. Annak kifejezetten örülök, hogy nem kell elengednem a Dunaferr iskola kezét, legfeljebb mostantól máshogy fogom.

Köszönettel tartozom.

Köszönöm mindenki munkáját. Hitét, támogatását, véleményét, sőt, ellenvéleményét. Köszönöm, hogy együtt dolgozhattunk.

Dunaferres minőségemben, igazgatói megbízatásomtól elbúcsúzva, a munkát folytatom.