Egészségnapok a Petőfiben
A hét első három napja a mozgásról, a táplálkozásról és az egészséges életmódról szólt a Petőfi iskolában, ahol idén is megtartották a hagyományosnak mondható Egészségnapokat.
Minden az egészséges életmódról szólt a hét első három napján a Petőfi Sándor Általános Iskolában. Az felsősök hétfőn bekötött szemmel kóstolták a különböző ételeket, majd megpróbálták kitalálni melyik falat mit takart, valamint prospektust készítettek a káros szenvedélyekről és azok hatásairól,és a sport fontosságáról.
Az alsósok ezalatt egy öltözködő versenyen vettek részt és igyekeztek minél több ruhadarabot magukra ölteni. A keddi napon a kicsik salátát készítettek, és kiállították az aulában az otthon gyártott gyümölcsből vagy zöldségből készült faragványaikat, melyek között még egy kalózhajó is felbukkant. A nagyok délelőtt főzőversenyt tartottak, ahol osztályonként két fő vállalta a kukta szerepét és készített a zsűrinek 45 perc alatt egészséges ételeket. Délután biciklis akadályversenyen vettek részt az udvaron, ahol a felállított akadályokon kellett minél hamarabb átjutniuk, de bicikli helyett akár rollert is választhatták a feladathoz.
A tanítási idő után pedig a szülőkön volt a sor, véradás következett. A szerdai záró napon a felsősök mind a sulin kívül mozognak majd, akinek a korcsolyázáshoz van kedve a jégcsarnok felé veszi az irányt, akinek pedig kerékpározni, azok meg sem állnak Rácalmásig a biciklitúrán. Az alsósok ezalatt az udvaron és a tornateremben vesznek majd részt az atlétika versenyen.
A rovat további hírei: Mozaik
Innovatív megoldások a gabonatárolásban
2025. nov. 25.
A gabona hatékony és veszteségmentes tárolása alapvető fontosságú kérdés a mezőgazdaságban, legyen szó termesztési technológiáról (pl.: vetőmagüzemek), feldolgozási rendszerről (pl.: élelmiszeripar, malomipar, takarmányozás), betakarítási technológiáról (pl.: tároló rendszerek, átrakó állomások). (X)
Új korszak a megújuló energiatermelésben és elosztásban
2025. nov. 25.
Ha végigolvassuk az idei vonatkozó híreket, akkor kijelenthetjük, hogy 2025 új fejezetet nyitott a társasházak energiatudatos működésében. Az eddig nehezen megvalósítható napelemes beruházások most végre elérhetővé váltak a panel- és téglaépületek lakóközösségei számára is. (X)
Adventi Forgatag: itt a teljes merítés!
2025. nov. 25.
A beszámolót már olvashatták a híradásról, de most külön is mutatjuk a kínálatot: a hét végére megnyitja kapuját az Adventi Forgatag kavalkádja a Városháza téren. Egy plakáton a teljes eseménysor – hangolódjunk együtt az ünnepekre!
Partikellékek tárháza: mit is rejt egy partibolt?
2025. nov. 24.
Ha te is azon emberek közé tartozol, akik szeretik az ünneplést, valószínűleg nem idegen számodra egy parti kellékbolt látogatása. Egy ilyen üzletben járva az ember könnyen a bőség zavarába eshet, hiszen széles választék várja az odalátogatókat. (X)
A télből az őszbe, aztán megint vissza
2025. nov. 24.
Változékony időt ígér a hét elejére a DO meteorológiai szakértője. A hét közepétől ismét fagyos reggelek, és alig néhány fokos csúcsok várnak ránk. A banánérlelés változatlanul esélytelen.
Kedvenc sminkeszközök a polcon
2025. nov. 24.
A mindennapok során sokan keresünk olyan sminktermékeket, amelyek nemcsak szebbé, hanem magabiztosabbá is tesznek bennünket. A Malu Wilz márka éppen ezt kínálja: professzionális, megbízható és könnyen használható sminkeket, valamint az ezekhez szükséges kiegészítőket. (X)
DSTV: palacsintás királyság
2025. nov. 24.
Újra megszervezte a évi rendes palacsinta partiját a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete, derül ki a DSTV összegzéséből. Az összejövetelen szorgosan töltötték az édességet a tagok, és persze most is mindenkinek jutott a finomságból. Hangkép.








