Évente 50 ezer forintnyi élelmiszert dobunk a kukába?
Magyarországon évente mintegy 1,8 millió tonna élelmiszerhulladék keletkezik, ennek hozzávetőleg egynegyede a háztartásokban - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára az élelmiszerpazarlásról rendezett közép-európai konferencián.
Számítások szerint egy átlagos magyar család évente 50 ezer forint értékű élelmiszert dob ki a szemétbe. Ez fejenként körülbelül 40-50 kilogramm élelmiszerhulladékot jelent, a teljes lakosságot számítva mintegy 400 ezer tonnát - közölte Zsigó Róbert a Századvég Gazdaságkutató Zrt. és a Tesco-Global Áruházak Zrt. által szervezett tanácskozáson. Hozzátette: ez nem csak a háztartásoknak jelent veszteséget, de komoly környezetterhelést okoz a megsemmisítése és az élelmiszer célú megtermelése is. Az államtitkár felhívta a figyelmet: az élelmiszerfelesleg kezelésében egyszerre érvényesülnek humanitárius, élelmiszerbiztonsági, környezetvédelmi, gazdálkodási, logisztikai és életmódbeli szempontok.
Ahhoz pedig, hogy a lehető legkevesebb ennivaló vesszen kárba, együtt kell működnie a jogalkotóknak és a civil szervezeteknek, az áruházláncoknak és a termelőknek, a hulladékkezelőknek és a családi háztartásoknak, az európai, nemzeti, regionális és helyi szervezeteknek.
Mint azt az államtitkár előadásában elmondta, a minisztérium – felismerve az élelmiszerpazarlás elleni küzdelem fontosságát - 2014 óta együttműködik a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel. Ennek az együttműködésnek, és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal által indított „Maradék nélkül” elnevezésű programnak is az élelmiszerpazarlás csökkentése a célja. A program, amely részben az Európai Unió LIFE pályázati forrásának felhasználásával valósul meg. A négyéves futamidejű program július elején indult és az ütemezés szerint 2020 közepéig tart.
Egyik kiemelt feladat az élelmiszerhulladék megelőzését elősegítő jó gyakorlatok összegyűjtése.

Fotó:MTI
Az államtitkár kiemelte az élelmiszerfelesleg kérdésének élelmiszerbiztonsági és jogi vonatkozásait. Nem elfogadható, hogy emberi fogyasztásra alkalmas, biztonságos élelmiszer ne élelmiszerként hasznosuljon, de emberi fogyasztásra kizárólag biztonságos élelmiszerek kerülhetnek - szögezte le Zsigó Róbert. Elmondta: Magyarországon az önkéntességen alapuló adományozási kultúra fejlődését mutatja, hogy a Magyar Élelmiszerbank Egyesület a múlt évben 2600 tonnát, az előző évhez képest 1000 tonnával több élelmiszert tudott eljuttatni a rászorulóknak. A növekedés nagy része az áruházláncokból származik.
Az eszmecserén Ian Hutchins, a Tesco Európa nemzetközi kommunikációs igazgatója elmondta: a világon megtermelt élelmiszermennyiség harmadát dobják ki, ez mintegy 1,3 milliárd tonnát jelent évente. A Tescónál készített, a V4 országokat vizsgáló felmérés szerint a fogyasztókat alig érdekli az élelmiszerpazarlás kérdése, szerintük ez inkább a kormányokra és a cégekre tartozik.
-OPH-
A rovat további hírei: Mozaik
ABolhapiac: évzáró sokadalomra készülnek
2025. nov. 14.
Már bevallottan a közelgő ünnepek, az advent és a karácsony jegyében rendezik az Abolhapiac sorozatának idei utolsó kincsvadászatát a piac területén vasárnap. Komoly kavalkád készül, barátságos legkörrel és árakkal!
MMK: két kavalkád csalogat
2025. nov. 14.
Egy napon két kavalkádra várja a kincsvadászokat a Munkásművelődési Központ szombaton. A programsor természetesen nyitott, várják a kincskeresőket!
Rosti a Restiben – tárlattal, beszélgetéssel
2025. nov. 12.
Folytatódik a Rosti iskola és a Resti Bisztró együttműködése – a sorozat következő állomásán ráadásul a szokásos kiállításmegnyitó mellé a rostis éveket is felidéző beszélgetést kínálnak csütörtökön délután.
DSTV: mindenkire gondolnak
2025. nov. 12.
A DunaKosár helyi közössége jó csapatot alkot – a termelők változatos portékákat kínálnak a közösségnek, derül ki a DSTV összegzéséből. A közösségben olyanok is akadnak, akik gondolnak az ilyen-olyan ételérzékenységgel küzdőkre – és nekik készítenek ellenőrzött finomságokat. Hangkép.
DSTV: zöldítő fejlesztések
2025. nov. 11.
A program híréről már olvashattak hasábjainkon, most itt a DSTV összegzése. Virágágyások egy panelház tetején? Zöld tető és zöld falak egy óvoda épületén? Dunaújvárosban ez sem elképzelhetetlen! Hangkép.
Változóan felhős, csendes őszi hét – a végén lehet csapadék
2025. nov. 10.
Ködös reggeleket, borongós és napos nappalokat ígér a hétre a DO időjárási szakértője – számottevő csapadék térségünkben csak az időszak legvégén várható, pedig kéne nagyon már.
DSTV: megújult a Tündérkert Játszótér
2025. nov. 10.
A beszámolóval már jelentkeztünk, most itt a DSTV összegzése arról, hogy sok-sok a Városvédők Újtelepért Egyesület és a nekik segítséget biztosító önkéntesek munkája nyomán befejeződött a Tündérkert Játszótér felújítása. A gyerekek szép és biztonságos közegben kapcsolódhatnak ki! Hangkép.








