Ez robbani fog - Elsa Valle Afrocando a Bartók aulájában
Újabb csúcsvendégek lépnek fel a Művész Kávézó jazzklubjában, az Elsa Valle Afrocando október 7-én 21 órakor koncertezik a Bartók színház aulájában.
Énekelt már Szakcsival, Babos Gyulával is Elsa Valle, aki állítólag frenetikus dobok, és isteni dallamok között született, ereiben hordozva az Afro jazzt is. Az Elsa Valle Afrocando csapat művei, dalai ritmikai többszólamúsággal, jazzdallamokkal átitatódott fúziót képviselnek. Valójában ez ad egyedi pecsétet zenéjüknek. S jóllehet ebben a formációban összefonódik a jazz, az Afro-jazz, a bebop, és együtt alkotnak egy konzíliumot, hogy életet adjanak az általuk képviselt egyedi projektnek.
Elsa Valle (ének) rendkívül temperamentumosan, kedvesen és életesen nyilatkozott a DO-nak.
- Részt vettem különböző jazz fesztiválokon, aztán találkoztam Winand Gáborral, és hamar egymásra találtunk. megszületett az Afrocando zenekar, és sokaknak világossá vált, hogy mi is az Afro-jazz. Boldogság van a szívemben, mert a jó fogadtatás, és amit viszünk, az felemelő, mint az a sok jó kritika, amit kaptunk már. Annyira jó érzés, hogy nagyon messzire vagyok Kubától, mégis Európa közepében játszhatok olyan zenét, ami a véremben van, ami az én gyökereimet jelenti. Olyan embereket neveltem ezzel amióta Magyarországon vagyok, akik szomjasok arra, hogy megismerjék Kubát, illetve azt az oldalát, ahol az intellektuális zene, a jazz zene rajtam keresztül jelenik meg. A szokásokat, s minden olyan dalomat megoszthatom, amelyek saját szerzemények, s úgy kapja az információt, mintha a sajátja volna. Én nem érzem, hogy Magyarországon távolság volna köztem és a közönség között. Igazából egy vidéki ember vagyok itt, akit szeretnek, tisztelnek, s ettől nagyobb dolog nem létezik számomra a zenén, a művészetemen keresztül. Kinyitott egy ajtót az élet, s bemutattam, ki vagyok.
Ebben tagadhatatlan szerep jutott persze Winand Gábornak (ének, szaxofon, billentyű), aki élményszinten sem hagyta figyelmen kívül beszélgetésünkkor, hogy az elmúlt hétvégén éppenséggel frenetikus koncertet adtak az Afrocandoval:
- Meglepő volt számomra, hogy annyi pozitív visszajelzést kaptunk, amit jó volt elraktározni, emésztgetni. Nagy érzés, hogy Dunaújvárosba éppen ezért felhőtlen érzéssel, nagy energiával megyünk és visszük a hangulatot. Lévén, hogy gyökereim magyarok, az afrikai és kubai zenei világot ezen keresztül ismertem meg, és Elsán keresztül meg is szerettem. Nem csak mondom, de úgy is érzem, mintha oda tartoznék. Imádom ezt a fajta hangulatos és spirituális zenét, amit Elsából is érzek, s vele van lehetőségem játszani is azt.
Többek állítása szerint a hazai latin jazz nagyasszonyaként nevezett Elsa Valleban az afro-jazz nagykövete is megszületett a múlt hétvégén a Budapest Jazz Klubban. Most egyenesen a dunaújvárosi Művész Jazz Klubba tart szívvel, lélekkel. S nem utolsósorban olyan remek zenésztársakkal, mint Oláh Tzumo Árpád (zongora), Horváth Balázs (bőgő), Csízi László (dob), Czibere József (konga), és a tagadhatatlan nyíltsággal vetik magukat a városi közönségéhségbe. Talán nem is annyira felülmúlni önmagukat, mint inkább sokig tartó varázslásba kezdve, különös utazásba invitálni a lélek járt és ismeretlen ösvényeire egyaránt.
A koncertre 500 forint a belépő díj, asztalt foglalni a +36-20-367-4025 -ös telefonszámon lehet.
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: a velünk élő örökség
2025. júl. 10.
Sok látogatót vonzottak a Múzeumok Éjszakája című országos programsorozat városi helyszínei, derül ki a DSTV összegzéséből. Az Intercisa Múzeum a római kori kőtár és fürdő mellett az intézmény központi épületében is gazdag kínálattal csalogatott. Hangkép.
Idén is jelentős csúcsokat hódított a Rockmaraton Fesztivál (galériákkal)
2025. júl. 09.
Négy nap dübörgés és fergeteg, a rock/metál műfajok híveinek őszinte örömére: idén is nagyot ment, és bár új csapat szervezte, és sajnos akadtak is döccenők, összességében mindenképpen pozitív élményt hozott a közönség körében a Rockmaraton Fesztivál a Szalki-szigeten.
Évadot zár a Zenélő Cukrászda
2025. júl. 09.
Az édes élmények kedvelői ráadásul szólóprodukciót hallhatnak a Vasmű úti egységben – Gyalus Boglárka énekel szombaton délután. A nyári szünet előtti utolsó alkalomra is nagy szeretettel várnak mindenkit.
DSTV: POK és SZIG a színpadon
2025. júl. 09.
Szép eseménynek adott otthont a Bartók színházterme a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Városunk két gimnáziuma, a Pannon és a Széchenyi színjátszó diákjai álltak a közönség elé, és mutatták be színdarabjaikat. Hangkép.
ICA-D: benépesülnek a város közterei a "Betekintés" terveivel
2025. júl. 08.
Egyszerre izgalmas és tanulságos bemutatót ígér a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) új időszaki kiállítása: Betekintés címmel a BME Középülettervezési Tanszék külföldi hallgatói mutatják be diplomamunkáikat, a város köztereire álmodott terveiket. A tárlat csütörtökön nyílik, mindenkit szeretettel várnak!
DSTV: a kőtárba is csalogattak
2025. júl. 08.
Az összefoglalót már olvashatták, most itt a DSTV első beszámolója az Intercisa Múzeum kínálatáról a "Múzeumok Éjszakája" sorozatában. Az intézmény két helyszínen várta a vendégeket, benépesült a római kori kőtár is. Hangkép.
Zúzós menet a végjátékban is (galériával)
2025. júl. 06.
King Diamond bulijának elmaradása miatt sokan keseregtek, de ezzel együtt is nagy zúzásokkal ért véget a Rockmaraton Fesztivál a Szalki-szigeten. A zárónap is hatalmas menetelést hozott – sorozatunk utolsó képtára is erről tanúskodik.