Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 17. Antal, Antónia
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Ez vagyok én - Kiállítás a Rudasban

Kultúra
kiállítás
Rudas iskola
Dunaújváros
ez vagyok én

facebook megosztás

Vass Ádám - 2016. okt. 17., 19:35

Immár tizenhatodik alkalommal nyílt kiállítás a Rudas iskolában a Mindannyian mások vagyunk egyesületnek köszönhetően Ez vagyok én címmel.

Ezalatt a tizenhat év alatt rengeteget változott a kiállítás, hiszen eleinte csupán a fogyatékkal élő gyerekek kézműves foglalkozásokon készített tárgyait mutatták be, de hétfő délután négy órakor a Rudas Közgazdasági Szakgimnázium és Kollégium aulájában azonban már több civil szervezet tagjai által készített festmények, rajzok, tárgyak is kiállításra kerültek. A megnyitón részt vett többek között Kovács Pálné Ancsa, a Mindannyian Mások Vagyunk Egyesület elnöke, valamint Nagyné Fauszt Csilla, a Rudas iskola nevelési és közismereti igazgatóhelyettese is, aki elmondta, minden kiállító bátran megmutatta ki is ő valójában és mindegyik mű rendkívül személyes. A kiállítók egytől egyig ajándékot és oklevelet kaptak. A tárlaton műveikkel résztvevők nem mind a dunaújvárosi vagy a környék civil szervezeteinek tagjai,hiszen érkezett például hetvenkilenc mű Veszprémből, sőt, a határon túlról is. De nem csak földrajzilag jellemzi sokszínűség a kiállítókat, hanem életkoruk is változó, bölcsődéből épp úgy érkeztek rajzok, festmények, mint felnőtteket gondozó egyesületektől.

2. Galéria
Dunaújváros
Rudas
ez vagyok én
Mindannyian Mások Vagyunk Egyesület
fogyatékkal élők
alkotás
kiállítás

facebook megosztás

A Mindannyian Mások Vagyunk Egyesület idén is megrendezi a nagysikerű kiállítását amelynek címe Ez vagyok Én. A kiállításon fogyatékkal élők saját kézzel készült munkái kerültek a nagy publikum elé. Az ország minden területésről küldtek be anyagokat, hogy megosszák a városunkkal tehetségüket.

Ónodi Zoltán
"Ez vagyok Én" kiállítás a Rudasban - fotó: Ónodi Zoltán

Ónodi Zoltán - 2016. okt. 17.

A rovat további hírei: Kultúra

Jótékonysági vándorkiállítás: megérkezett a Civil Házba Simon István fotógyűjteménye

2025. jún. 13.

Előbb Szabó Zsolt képviselő körzetébe, a Generációk Házába, majd később Motyovszki Mátyás körzetébe, a Római városrészi Civil Házba költözött Simon István fotógyűjteménye. A bemutató jótékony célt is szolgál, az esőembereknek gyűjtenek.

DSTV: ünnepi találkozás a könyvtárban

DSTV: ünnepi találkozás a könyvtárban

2025. jún. 12.

Író-olvasó találkozóval is készült az ünnepi könyvhétre a József Attila Könyvtár, idézte fel a DSTV összeállítása. Az intézményben Bauer Barbara íróval, újságíróval találkozhattak az érdeklődők a közelmúltban. Hangkép.

Minden fronton éles bevetés – tűzoltók vándorkiállítása az Intercisa Múzeumban

2025. jún. 11.

Dupla jubileumot ünnepelnek, a 75 éves intézményes tűzoltóképzéssel és a 85 éves tűzoltózenekarral kapcsolatos vándorkiállítás érkezett az Intercisa Múzeumba. A bemutatott anyag a Katasztrófavédelem Központi Múzeumának gondozásában született – tele izgalmas részlettel.

DSTV: újabb fotókiállítás a Rosti iskolában

DSTV: újabb fotókiállítás a Rosti iskolában

2025. jún. 11.

Újra önálló bemutatóval folytatódott a Rosti iskola Tantermi tárlatok című sorozata, derül ki a DSTV összeállításából. Az iskola vendégei – és persze diákjai – ezúttal Szabóné Zsedrovits Enikő fotógyűjteményét láthatják. Hangkép.

Jön, jön, jön Poszeidón Álma – küszöbön az Ambrózia Fesztivál!

2025. jún. 10.

A térség legnagyobb nyárköszöntő kavalkádjának ígérkező eseménysorozatra péntektől vasárnapig csalogatják a közönséget a Duna-parti helyszínen – fantasztikus hangulattal és remek koncertkínálattal! Flyer és linkek itt – kalandra fel, mindenkit vár az Ambrózia Fesztivál!

DSTV: lenyűgöző zenés seregszemle

DSTV: lenyűgöző zenés seregszemle

2025. jún. 10.

Öt iskola növendékei közreműködésével rendeztek nagyszabású koncertet a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. A Bartók színházterme adott otthont az ősbemutatóval koronázott seregszemlének, amely során több százan muzsikáltak együtt. Hangkép.

DSTV: folytatódott a bemutatók sora

DSTV: folytatódott a bemutatók sora

2025. jún. 09.

Újabb kiállítást láthatnak a Rosti a Restiben című program látogatói a Vasmű úti egységben, derül ki a DSTV összegzéséből. A bisztró vendégei ezúttal Szalnyikova Dana Makszimovna alkotásait tekinthetik meg az iskola és az étterem együttműködése nyomán. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A tisztes helytállás lehet a cél

  2. Hogyan lehet megtalálni a megfelelő munkaerőt?

  3. DSTV: toboroznak az úszók

  4. Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

  5. Amit a címkékről tudni érdemes

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: toboroznak az úszók

DSTV: toboroznak az úszók

Embedded thumbnail for Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

Embedded thumbnail for DSTV: matchboxok a templomban

DSTV: matchboxok a templomban

Top hírek

  1. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  2. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  3. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  4. Idős asszonyt rabolt ki – letartóztatás a végre

  5. DSTV: erős a jótékony oldal

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 2. szám - 2026.01.16.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő