Szezon előtt is lehet kérni a fűtést
A fűtési szezon október 15-én kezdődik, de még ez előtt is igénybe vehetik a lakók a távhő-szolgáltatást.
S. Hegedűs Ambrus, a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- Hőszolgáltató Kft. távhő-szolgáltatási üzemigazgatója elmondta, a lehűlés miatt már nagyon sok társasház kérte a fűtés elindulását. A szezon előtt a fűtés bekapcsolást kizárólag a közös képviselők kérhetik, hozzájuk kell fordulni igényeikkel a társasházak lakóinak. Kérés nélkül csak október 15. után indítja el a távfűtést a DVCSH. illetve, abban az esetben kapcsolják be a fűtést a helyi rendeletünk szerint, ha a napi középhőmérséklet két napon keresztül nem haladja meg a 12 fok Celsiust, vagy egy nap 10 fok alá csökken.
- Igyekeztünk felkészülni arra, ha bármelyik közösség bármikor fűtést szeretne, rendelkezésre tudjunk állni, de ennek ellenére a tömeges kérelmeknél nagyon feszített tempóban dolgozunk. A legtöbb társasház önálló hőközpont is, így minden egyes tömbben külön-külön kell a fűtés elindításával kapcsolatos teendőket elvégezni, és az ellenőrzéseket lefolytatni. A szabályozható távfűtéssel rendelkező fogyasztóinknak azt javasoljuk, hogy érdemes a megfelelő légtelenítés érdekében a fűtés indulásakor 5-ös fokozatra állítani legalább egy napig a szelepeket. Természetesen a legkörültekintőbb felkészülésünk mellett is adódhatnak az egyes lakásokban kisebb problémák. Igyekszünk ezeket minél gyorsabban kijavítani– mondta S. Hegedűs Ambrus.
A távhőszolgáltatási üzemigazgató felhívta arra is a figyelmet, hogy amennyiben hibát észlelnek, a társaság 24 órán keresztül működő hibabejelentésén, az Építők útja 1. szám alatt, illetve a (25) 413-622, 411-528-as telefonszámokon megtehetik észrevételeiket.
A rovat további hírei: Közélet
DSTV: a diakonisszák története
2025. már. 23.
Különleges kiállításra várja az érdeklődőket az evangélikus templom galériájában március végéig, derül ki a DSTV összeállításából. A diakonniszák életét bemutató tárlatból kiderül, kik is voltak ők, és milyen szerepet töltöttek be a történelemben. Hangkép.
Tegyünk együtt a menstruációs szegénység ellen!
2025. már. 22.
Világszinten ismert probléma a menstruációs szegénység. Hazánkban is különböző akciókkal szeretnék enyhíteni a gond súlyosságát, viszont ehhez szükség van külső támogatásra is. Az Útkeresés Segítő Szolgálat és az Érted vagyunk 1987 Alapítvány folyamatosan várja a női higiéniai termékeket és a felajánlásokat.
Helyben is fontos a víz világnapja
2025. már. 21.
Minden évben március 22-én ünnepeljük a víz világnapját – ennek apropóján osztotta meg gondolatait elkötelezett zöld politikusként Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester. Sajnos érezni már a klímaváltozás hatásait, a városi vízháztartás azonban biztonsággal üzemel.
Széleskörű segítség négylábúakkal
2025. már. 21.
Az állatasszisztált terápiás módszerek hazánkban is egyre népszerűbbek. Városunk is büszkélkedhet egy olyan csapattal, aminek két- és négylábú tagjai segítik az emberek jólétét. A közelmúltban a Duna Dog Center Alapítvány több intézménnyel is együttműködésbe kezdett.
Több mint 30 napirendről hoztak döntést
2025. már. 20.
Eltelt egy újabb hónap, és a képviselő-testület megtartotta márciusi ülését. A közgyűlésen több mint 30 napirendről döntöttek a képviselők ma délelőtt.
Elfogadhatatlan a gyűlöletbeszéd – feljelentette a miniszterelnököt
2025. már. 20.
Nem egyedül, de az elsők között terelte jogi útra az Orbán Viktor miniszterelnök március 15-én mondott beszédében foglaltakat Nagy Ákos. A városunkból elszármazott zeneszerző szerint a kormányfő "poloskázós" szavai elfogadhatatlanok – ezért lépett.
Jelentős anyagi segítséget kapott a kórház
2025. már. 20.
Sajtótájékoztatót tartott Pintér Tamás polgármester és dr. Szilágyi Örs, a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet főigazgatója. Szó volt az elengedett 32 millió forintos tartozásról, és a támogatások szerepéről.