Szja: több pénz maradt a családoknál
A családi kedvezménynek köszönhetően 2015-ben összességében 195 milliárd forint maradt a családoknál. Tavaly mintegy 22 ezer első házas vette igénybe a havi 5 ezer forintos állami „nászajándékot”, és több mint 687 ezren éltek a hagyományos adócsökkentő kedvezményekkel.
A gyermekvállalás elismert költségeként 195 milliárd forint maradt a családoknál 2015-ben. Gyerekeikre tekintettel 2015-ben csaknem 1,1 millióan csökkentették adóalapjukat. Mintegy 542 ezren egy, 357 ezren kettő, 169 ezren három, míg 28 ezren háromnál több gyermeket jelöltek meg bevallásukban – elemezte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által feldolgozott személyijövedelemadó-bevallások adatait a helyettes államtitkár.
A családi kedvezmény 2011-óta önmagában 935 milliárd forintot hagyott a családoknál – összegezte az elmúlt öt év szja-bevallásainak kedvezményekre vonatkozó sorait Tamásné Czinege Csilla. Az szja-bevallások adatai szerint 2015-ben mintegy 22 ezer ifjú házas vette igénybe a havi 5 ezer forintos állami „nászajándékot", az adókedvezménnyel összességében 500 millió forintot spóroltak.
A hagyományos kedvezményeket több mint 687 ezren vették igénybe, amellyel együttesen 32,5 milliárd forinttal csökkentették az összevont adóalapot terhelő adójukat.
A hagyományos kedvezmények közül a legismertebb az úgynevezett személyi kedvezmény – emelte ki a helyettes államtitkár. A havi 5.250 forint összegű adókedvezményt tavaly több mint 167 ezren vették igénybe. Az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárakba, a nyugdíj-előtakarékossági számlákra és a nyugdíjbiztosítási szerződésekre történő befizetések alapján – a magánszemélyenkénti 280.000 forintos összeghatár figyelembevételével – az összevont adóalap utáni adó terhére összesen 18,1 milliárd forint összegben 518 200 adózó rendelkezett.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Hűsítő figyelmesség a tikkasztó hőségben
2025. jún. 25.
Azzal talán mindenki egyetért, hogy a héten borzalmas volt a hőség. Akinek nem volt dolga, nem is lépett az utcára – aki viszont útnak indult a Rómain, hűtött vizet kapott Szabó Zsolt alpolgármestertől és Motyovszki Mátyás képviselőtől.
A vasmű "megmentése" – kommentár nélkül
2025. jún. 25.
Egyetlen nap alatt 1700 dolgozót küldött el a Dunarolling Dunai Vasmű Kft hétfőn. Dunaújvárosban talán nincs olyan ember, akinek ne lenne kötődése a szebb napokat látott acélipari óriáshoz – a vasmű szolgált városunk alapjául.
„Dunaújváros fái négy évszakban” – a napokban lezárult az első, tavaszi forduló
2025. jún. 24.
Mint arról már korábban beszámoltunk, remek felhívást tett közzé Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő. A címben említett fotópályázatról már olvashattak – most lezárult a tavaszi ciklus, következik az első díjátadó.
Régen vágyott tervet valósítanak meg most
2025. jún. 24.
Régóta fennálló problémát orvosolnak a Váci Mihály utcában. A gyalogos közlekedés könnyítése érdekében felújítják a járdaszakaszt, ahol nap mint nap százak sétálnak át. A 4. választókörzet képviselője, Barta Endre számolt be a rekonstrukciós tervekről.
Generációk találkozása – az idősek és a diákok közös ünnepe lett a Pünkösdi Vigalom
2025. jún. 21.
A karácsonyi szeretetvendégség akciója után újra együtt ünnepeltek: a Pünkösdi Vigalom immár hagyományos mulatságának lebonyolításában vállalt fontos szerepet a Pentelei iskola a dunasori idősek otthonában a közelmúltban.
A gazdaságilag kivételes lehetőségeket érdemes kiaknázni
2025. jún. 20.
A gazdaság új alapra helyezése mellett a városi identitás megőrzését és megújítását tartja a legfontosabb kihívásnak Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester. Az adottságokkal élni kell!
Városunk támogatja a rendőrkapitány kinevezését
2025. jún. 19.
Közel negyven téma szerepelt a csütörtöki közgyűlés nyílt napirendjei között, egyet pedig, a Dunaújváros Közszolgálatáért díj adományozásáról szóló javaslatot zárt ülésen tárgyalták a képviselők.