A kispályás foci nagypályás szervezője

Tóth Imre az ISD Dunaferr Zrt Hideghengermű Hőkezelő üzemének műszakvezetője. Emellett a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség elnökségi tagja, Társadalmi Felelősségvállalás Bizottságának vezetője, a Női Bizottság elnöke, és a Carissa Sportegyesület elnöke.

Zala megyében született, Ajkán járt általános és középiskolában, majd a főiskolai tanulmányai Dunaújvárosba hívták.

- Bár nem vagyok tősgyökeres dunaújvárosi, de életem nagy részét itt éltem le. A középiskolában szerszámkészítőként végeztem, és lakatosként kerültem Dunaújvárosba 1990-ben, azóta a Dunaferrnél, a Hideghengerműben dolgozom. Műszakvezetőként van egy tízfős csapatom, a hengerelt tekercseket hőkezeljük, újrakristályosítjuk, egy számítógépes rendszer segítségével. Nagyon sokáig aktívan fociztam. Sajnos egy sérülés miatt abba kellett hagynom a versenyszerű sportolást.

Imrét a főnökei bíztatták, hogy folytassa tanulmányait, képezze magát.

- Amikor felhagytam a focival, akkor a gyárvezetés unszolására beiratkoztam a főiskolára, ahol egy üzleti szakot végeztem el. Aztán annyira megszerettem az újbóli tanulást, hogy magam kerestem meg a gyárvezetést, hogy folytatnám tovább a tanulmányaimat. Támogattak is, így végeztem el a gödöllői Szent István Egyetemet, és lettem emberi erőforrás tanácsadó.

Életében központi szerepet játszik, a hobbija a labdarúgás. A sportszervezői munka mellett számtalan jótékonysági akciót kapcsolt össze a sporttal.  

–A környéken több csapatban is szerepeltem, mint a legtöbb dunaújvárosi játékos. Annak idején az NB II-es szintig jutottam, megfordultam Nagyvenyimen, Baracson, Sárbogárdon, Kisapostagon. Bárhol játszottam, igyekeztem mindig a lehető legjobb teljesítményt nyújtani. Éppen ezért volt nagy törés, amikor abba kellett hagynom a játékot a nagypályán. Viszont következett a kispályás labdarúgás. Az első csapatom a Bongó volt, a második pedig az akkori éllovas, a Sulák FC. A kispálya örök szerelem. Azt gondolom, hogy hatalmas gyűjtőhely, mert az biztos, ha valaki egyszer is rúgott egy egyeneset a labdába, az felbukkant kispályán. Sőt, ez a játék országos szinten is a legnagyobb tömegbázis. Dunaújvárosban is rengetegen játszanak hétről hétre. Amikor a Sulák FC megszűnt, a DWA csapatába igazoltam. Aztán 2007-ben a DWA is megszűnt, mint cég, és ekkor szponzorkeresésre került a sor. A bajnokságban nagy ponthátránnyal álltunk, nem volt egyszerű a feladat. A csapatvezetők ekkor Pulai Ferenc és Bolygó Sándor voltak, de szerettem volna segíteni nekik. Óriási szerencsénkre felszállt erre a hajóra a Dunaferr Vasas Szakszervezet, és azóta névadó támogatónk. Nekem pedig talán innen datálható a sportvezetői kezdet. Emlékszem, ezt követően egy hatalmas sorozatot indítottunk el, 13 meccsen nem kaptunk ki és végül a hetedikek lettünk. Több kisebb kupát is megnyertünk, és egyre többen álltak mellénk, így szakmailag is előrébb kellett lépnünk. Új csapatot építettünk, és fokozatosan erősítettünk. 2014-ben sikerült a csúcsra jutnunk, megállítottuk a Karmacsi Autót a bajnokságban, és ma már bármilyen tornát képesek vagyunk megnyerni. Erre egyébként több városi gárda is képes – ilyen erős a helyi bajnokság. 2014-ben az egyéni elismeréseket is nézve, 14 trófeát gyűjtöttünk be, és én lettem a legjobb csapatvezető, amely nagy elismerés volt számomra. Nagy és közös sikerünk, hogy jelenleg 11 komoly támogatónk van, a legnagyobbak például a Vasas Szakszervezet, a város és immár harmadik éve a vasmű is – büszkélkedett Imre.

Később a Dunaferr Vasas sportvezetőjeként érték az újabb feladatok.

A Dunaújvárosi Labdarugó Szövetség elsőször kisebb, majd egyre nagyobb feladatokra kérte fel Imrét, aki mára az elnökség tagja, és a Társadalmi Felelősségvállalás Bizottságának elnöke, amelyet három évvel ezelőtt alapítottak.

–Nagy büszkeséggel vezetem ezt a bizottságot. Ez a szerepvállalás Magyarországon gyerekcipőben jár, csak néhány óriásvállalatnál létezik. Ez a vállalatok számára tulajdonképpen a jó szándékot és önmaguk közvetítését jelenti. Bízom abban, hogy a mi tevékenységünk is erre ösztökéli a cégeket. Mi a labdarúgás és a sport erejét használtuk fel, hogy összefogjuk az amatőr sportolókat, és egy-egy jó ügy irányába induljunk el. Még a Carissa Kupán tettük meg az első lépéseket és az egészen kis ajándékoktól eljutottunk a több millió forintos adományokig. A Carissa Sportegyesület 2007-től működik, és 2014-től vettem át vezetését. Ez működeti a Vasas együttesét is. A Carissában és a DLSZ-ben is büszkék vagyunk arra, hogy valami új értékeket tudunk nyújtani a városnak, illetve segíthetünk ott, ahol szükséges. Ilyen volt a CT-készülék megvásárlásának támogatása, a defibrillátorok beszerzése, illetve Szatmári Ádám és legutóbb a Jószolgálati Otthon lakóinak a megsegítése is. Nagy öröm látni azt is, hogy a segítő szándék másokat is megmozgat.

Imre élete a sport, a sportvezetés és a sport általi karitativitás. De amikor hazaérkezik, akkor ő is megpihen.

- A hobbim a sport, mi más lenne? Ám régebben nagyon szerettem olvasni. Képes voltam ezer oldalas könyveknek is nekilátni. Nagy kedvencem Irwin Shaw: Oroszlánkölykök, és Hemingway: Búcsú a fegyverektől című regénye. Utóbbiban volt olyan fejezet, amit ötször olvastam el egymás után. Ma már a kisebb írásokat részesítem előnyben, és gyakran nem is nyomtatva, de csak az időhiány miatt.

Imre nagyon büszke a Dunaújvárosért-díjra. Mint mondta, ez nem az övé, hanem mindenkié, aki mellette állt az elmúlt években. A sporttársai mellett családjának is köszönheti, akik kitartottak mellette és segítették őt.