Egy új egység jött létre Magyarországért
Az alaptörvény hetedik módosításának szavazását értékelte dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján. Kihangsúlyozta, hogy a kormány minden jogi és rendvédelmi eszközzel azon dolgozik, hogy megakadályozzák a kötelező betelepítést.
Az előzményekkel kapcsolatban elmondta, 2015 novemberében a parlament arra kérte a kormányt, hogy lépjen fel az Európába érkező migrációs hullám és az Európai Unió kötelező betelepítési kvótája ellen (amely mintegy százhúsz-ezer migráns betelepítését jelentené).
- A kormány három pillér alapján hozott intézkedéseket. Először is, a kötelező betelepítés elleni jogi lépéseket indította meg. Erről december 31-én fog tárgyalni az EU bírósága. A második fontos lépés volt a fizikai határok előkészítése, megépítése tavaly év végén. A harmadik jelentős lépés volt a bíróságok, elsősorban a déli határzárnál lévő települések bíróságainak megerősítése– mondta dr. Galambos Dénes.
A védelmi intézkedések kiegészítéseként népszavazást írtak ki, amelyen a magyar állampolgárok elmondhatták véleményüket, akarják-e a kötelező betelepítési kvótát. Az október 2-i szavazáson több mint 3,3 millió ember a kormány mellé állt, és nemmel szavazott a kényszerbetelepítésre. Ezzel egy új egység jött létre Magyarországért. Ezt az állampolgári akaratot kívánták az alaptörvényben is rögzíteni, amelynek szavazása november 8-án volt a parlamentben. Azonban két szavazat híján nem került elfogadásra az alaptörvény hetedik módosítása. A 131 kormánypárti képviselő igennel, három más képviselő nemmel szavazott rá. A Jobbik, az MSZP, a DK, az LMP nem szavazott. Dr. Galambos Dénes azt mondta, ezzel bebizonyosodott, hogy csak a kormányra és a kormánypártokra számíthatnak Magyarország polgárai. Megjegyezte azt is, hogy miközben a Jobbik korábban támogatóan nyilatkozott a törvénymódosításról, a szavazáskor hátat fordított a választók akaratának. Szerinte az ellenzéki pártok nem az ország védelmében, hanem a saját vélt érdekük szerint cselekednek, példaként említve a letelepedési kötvények témáját, amely nem kapcsolódik a népszavazás kérdéséhez.
Ez az alaptörvény módosítás még több erősítést adott volna a kormánynak a további tárgyalásokhoz, ugyanis az EU még mindig fent tartja a kötelező betelepítési kvótákat. Dr. Galambos Dénes hangsúlyozta, a kormány minden jogi és rendvédelmi eszközzel azon dolgozik, hogy megakadályozzák a kötelező betelepítést.
A rovat további hírei: Közélet
60 éve ballagtak a Szórádból
2024. dec. 08.
Kivételes eseménynek adott otthon a Mondbach-kúria múlt szombaton – összegyűlt az 1964-ben végzett B osztály. A Szórád Márton Általános Iskolában eltöltött évek olyan meghatározóak voltak az osztálytársak számára, hogy sokan közülük kérdés nélkül vettek részt a jubileumi eseményen.
Folyamatosan cserélik az elöregedett távhővezetékeket a város közterületein
2024. dec. 08.
A fűtési szezon elején sikerült befejezni a DVG Zrt. szakembereinek a tervezett csővezeték cserét a Dunasoron. A helyreállítási munkák a napokban fejeződnek be, a csőcsere során felbontott járdát teljes egészében újjáépítették. Jó hír a közlekedőknek, hogy hétfőn visszaállhat a Szórád Márton út megszokott forgalmi rendje is!
Figyelmesség kicsiknek, nagyoknak
2024. dec. 07.
Szívmelengető hagyománya a városunknak, hogy az ünnepek közeledtével rendre lepik meg az intézményeket, szervezeteket ajándékokkal. Idén a Csillagvirág Tagóvoda csemetéit és dolgozóit lepte meg Szabó Zsolt, mindenkinek jutott a meglepetés édességből.
"Szeretném, ha mindig úgy néznének ránk, mint a rendes emberekre"
2024. dec. 06.
A Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete szerdán tartotta szokásos évzáró közgyűlését a Campus étteremben, ahol a hivatalos feladatok után egy jó hangulatú estét töltöttek el együtt az egyesület tagjai.
A fenyőfákból karácsonyfák lettek
2024. dec. 06.
A város több pontján is fényárban úsznak a feldíszített karácsonyfák. A Városháza tér az igazi ünnepi pompáját mutatja, de Újtelepnek és a Barátság városrésznek is gyönyörű, kivilágított karácsonyfái lettek, melyek már ékesen jelzik az ünnep közeledtét.
"Amikor belevágtam, ezer helyre mentem el személyesen: nagyon erős tapasztalás volt"
2024. dec. 06.
Gyöngyössy Csabát sokan, sok helyről ismerhetik a városban. 16 évig volt a Bánki iskola igazgatója, ő a Modern Művészetért Közalapítvány kuratóriumi elnöke, és 2023-ban ő vehette át a Dunaújváros Díszpolgára kitüntető címet. Október óta pedig a 2-es választókörzet önkormányzati képviselője. Az ismert közéleti személyiséggel beszélgettünk.
Jótét licit a Jószoliért – közösségi összefogással karácsony előtt
2024. dec. 05.
Kiállítással koronázzák a Jószolgálati Otthon és a Sándor Frigyes Zeneiskola közös árverését – holnaptól él a tárlat, és közel két héten át várják a licitálókat a nemes kezdeményezés keretében.