Első fokon nyolc évet kapott a baltás gyilkos
Elsőfokú ítélet született annak a férfinak az ügyében, aki tavaly nyáron egy vita hevében baltával gyilkolta meg édesapját, közös, Bartók Béla utcai albérletükben. A Székesfehérvári Törvényszék első fokon nyolc év börtönre ítélte a vádlottat.
Ahogy arról korábban hírt adtunk, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság járőrei 2015. június 9-én délután lakossági bejelentést követően Dunaújváros, Bartók Béla utcában lévő otthonában holtan találtak egy 58 éves férfit. A rendőrök orvosszakértő bevonásával megállapították, hogy az elhunyt személy bűncselekmény áldozata lett.
A rendelkezésre álló adatok alapján K. Attila 33 éves dunaújvárosi lakos 2015. június 5-én előzetes szóváltást követően közös otthonukban egy baltával többször lesújtva megölte az ágyban fekvő édesapját. A férfit emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók, mely során részletes beismerő vallomást tett.
A Fejér Megyei Főügyészség ez év február 29-én emberölés miatt védiartot nyújtott be a fiatal férfivel szemben. Dr Varga Noémi, a Székesfehérvári Törvényszék sajtószóvívője a DO kérdésére elmondta hogy az ügyben tegnap ítélet született, mely szerint a vádlottat első fokon nyolc év börötönbüntetéssel és hat év közügyektől való eltiltással sújtották emberölés bűntette miatt. A vádlott előzetes letartóztatásban volt a tárgyalás időpontjáig, az előzetesben töltött időt a büntetésébe beszámolják. Az ítélet nem jogerős, az ügyész a kirótt bűntetési tétel emeléséért, a vádlott védőügyvédje az ítélet enyhítéséért fellebbezett.
A rovat további hírei: Sziréna
Vádat emeltek a bolti szarka ellen
2024. szep. 24.
Ruhaneműket lopott egy dunaújvárosi áruházból még február elején – az egység vagyonőre buktatta le, pedig az áruvédelmi tikettektől már sikeresen megszabadította zsákmányát.
Eltűnés miatt keresik Bencét – jelezze, ha tud róla! (FRISSÍTVE)
2024. szep. 13.
A dunaújvárosi rendőrség kezdett eljárást a fiatal eltűnése miatt, a 16 éves kamasz még augusztus 19-én távozott mezőfalvi otthonából. Jelentkezzen, ha látta vagy tud a hollétéről – de már egy megosztás is sokat segíthet!
Tésztakészítő gépből lábas, márkás pulóverből olcsó pólók
2024. szep. 09.
Nem tétlenkednek az online csalások elkövetői – és mindig vannak áldozatai a fondorlatos lehúzásoknak. Az alábbi történet során is akadt, aki 1 millió forintot utalt előre, és persze rajta is vesztett.
Jogtalanul használta más az autóját – pedig csak cigiért indult
2024. szep. 06.
Sajnos az ügyészségi összegzésből nem derül ki, milyen kocsit kötött el a vád alá helyezett férfi – pedig biztos van olyan verda, aminek nem tudnék ellenállni.
Hosszabbított hőségriasztás – kánikulával kezdődik a tanév
2024. aug. 30.
Az országos tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzése alapján egészen jövő csütörtökig meghosszabbította az augusztus 24-én életbe lépett rendelkezést. Marad a meleg, kitart a másodfok is.
Meteo extra: felhőszakadás miatt adtak ki riasztást
2024. aug. 20.
A met.hu időjárási portál – egészen pontosan a HungaroMet – ma éjfélig adott ki riasztást a heves zivatarok, felhőszakadás miatt. A figyelmeztetés térségünket is érinti, de Veszprém vármegyére másodfokú szint érvényes.
Ismét itt a kánikula – és vele a másodfokú hőségriasztás
2024. aug. 09.
Az országos tisztifőorvos vasárnap 0 órától jövő péntek 24 óráig rendelte el a másodfokú hőségriasztást a HungaroMet előrejelzése alapján. Durva kánikula közeleg.