Felelős Foglalkoztatási Díjat kapott az egyetem
Elismerő oklevélben részesült a Dunaújvárosi Egyetem, amely elnyerte Az év felelős foglalkoztatója 2016. díjat, köszönhetően az intézmény sokrétű társadalmi felelősségvállalásának.
Nemcsak oktatják a hallgatóknak a Társadalmi felelősségvállalás és szociális párbeszéd tantárgyat a Dunaújvárosi Egyetemen, hanem maguk is tesznek ezért, amit mi sem bizonyít jobban, mint, hogy elnyerték ezt a díjat. Dr. András István, az egyetem rektora kedden délelőtt ezzel elmondta, jövőre újra pályáznak rá, hiszen több olyan programjuk is van, ami az egyetem szűken vett profiljába ugyan nem tartozik bele, de környezetünk jólétét segíti. Ilyen többek közt a Nyitott egyetem, melyen az idősebb korosztálynak tartanak előadásokat, a nyitás a város középiskolái felé, melynek tanulói közül ugyan nem mind lesznek az egyetem hallgatói, de nagyban segítik a felsőoktatásba való beilleszkedésüket, vagy éppen a DUFiókák Családi Napközije.
A napköziről Barta Zoltán innovációs és pályázati igazgató beszélt, melynek kapcsán elmondta, a Felelős Foglalkoztatási Díj indulói közül egyedüliként működtetnek bölcsődét a felsőoktatási intézmények közül. Ez egy olyan, nem hagyományos napközi, ahová a dolgozók térítésmentesen helyezhetik el kisgyermeküket, akiket így mindig a közelükben tudhatnak. A tervek szerint a kétcsoportos bölcsőde jövőre már egy családi munkahelyként, különálló szervezeti egységként működik majd, változatlan színvonalon.
Dr. Horváth Miklós, a Műszaki Intézet vezetője leginkább a középiskolásoknak szóló gazdag programokról beszélt. Céljuk, hogy minél több középiskolást vonjanak be az egyetem életébe, akik így megismerhetik a laborokat, az épületekben folyó oktatást és a tanárokat is. Emellett működik egy térítésmentes matek-fizika érettségi felkészítőjük is, valamint tudományos előadásokra és versenyekre, kirándulásokra, rendhagyó órákra és érdekes kísérletekre is várják a diákokat. Népszerű természetesen még a Nemzetközi Klub is, ahol idegen nyelven hallhatnak előadásokat - akár a külföldi hallgatóktól is - a legkülönbözőbb témákban. A középiskolai kollégáknak pedig pedagógiai, módszertani, és szakmai tanácsadásokat kínálnak.
A rovat további hírei: Oktatás
Egyetemre készülsz? Válaszd a Széchenyi gimit!
2024. nov. 27.
A szeptemberben kezdő négyévfolyamos osztályokban négyféle emelt óraszámú és egy általános képzés kínálatából választhatnak a tanulók. A hagyományoknak megfelelően nyolcévfolyamos osztályt is indít a következő tanévben a Széchenyi István Gimnázium. Tételes lista és felvételi információk itt! (X)
DSTV: elsősöket avattak az Aranyban
2024. nov. 27.
Kedves hagyományt folytatott az Arany János Általános Iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. Az első osztályosok sikeresen teljesítették a korábbi próbatételeket, így mindannyian részt vehettek az avató ünnepségen, ahol a közösség teljes jogú polgárai lettek. Hangkép.
DSTV: pályaorientáció a Széchenyiben
2024. nov. 26.
Remekül sikerült az immár hagyományos programsor a gimnáziumban, derül ki a DSTV összegzéséből. A diákok rengeteg meghívott egyetem és kar kínálatát ismerhették meg, a bemutatókat a témába vágó előadások is színesítették. Hangkép.
Újfent tarolt a "gpsz"
2024. nov. 25.
Tizennegyedik alkalommal rendezték idén a „gpsz” Informatikai Csapatversenyt a Rudasban. A fiatalon elhunyt kollégájuk emlékére állított versenyen általános iskolások mérették meg magukat – nem meglepő módon idén is számos lelkes csapat szállt harcba a dobogós helyekért.
Élményözön a Széchenyi gimnázium orientációs napján
2024. nov. 19.
Vérvétel-imitációs gyakorlat, kiadványhegy, előadáscunami, de még rakétaindító pult is várta a diákság rohamát a Széchenyi István Gimnázium immár hagyományos seregszemléjén – az utóbbinál mindenki szerencséjére élesbe kötött rakéták nélkül.
Áldással köszöntötték az elsősöket
2024. nov. 13.
Szép hagyományt folytattak – idén is áldással kísért elsősavatót tartottak a Szent Pantaleimon Görögkatolikus Általános Iskola lurkóinak. Ismét meghitt műsorral köszöntötték az új tanulókat és szüleiket, akiket meleg szívvel fogadott az iskola családias közössége.
DSTV: az erdőről az Arany János iskolában
2024. nov. 11.
Sikeres pályázat nyomán országos programban vett részt az Arany János Általános Iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. Az Országos Erdészeti Egyesület kezdeményezése az Iskolában az erdő címet kapta – erdőpedagógus tartott interaktív előadást az Arany diákjainak. Hangkép.