Győzelem és osztályváltás

doszerk - 2016. november 28. 15:10

Magabiztos sikert aratott a 2016-os esztendő utolsó mérkőzésén a Dunaújváros Gorillaz amerikai futball csapata, mely a Budapest Cowbells elleni 42-13-as győzelem után jelentette be, hogy jövőre elindul a Hungarian Football League küzdelmeiben.

Az idei esztendő utolsó mérkőzését játszotta vasárnap délután a Dunaújváros Gorillaz amerikai futball csapata, mely a tartalékos Budapest Cowbells gárdáját látta vendégül egy barátságos összecsapáson. Az időjárás ezúttal kegyes volt a csapatokhoz, ideális futball időben vághattak neki a meccsnek a felek, s bár az első negyed derekáig jobbára a vendégek elképzelései szerint zajlott a küzdelem, idővel bemelegedtek a házigazdák, s Bachrathy Kornél remek passza után Mészáros Márton meg is szerezte az első touchdownt, majd a kétpontos extrát Krasznai Balázs értékesítette (8-0).

A második negyedben az irányítót cserélő házigazdáknál Krasznai már az első játékból pontos átadással találta meg a végzónában helyezkedő Tóth Jánost, aki több védő között is bravúrosan szerezte meg a játékszert (14-0). A vendégek válasza sem késett soká, s feljöttek 14-7-re, de a következő sorozatban ismét Tóth ért el remek TD-t, de a vendégek sem adták alább, s egy hasonlóan szép támadássorozat végén ismét a végzónáig jutottak, ám extrájukat már blokkolták a mieink, így a félidei szünetre 20-13-as dunaújvárosi vezetéssel vonulhattak a csapatok.

A harmadik etapot kiválóan kezdték a Gorillák, akik Bachrathy Kornél pontjaival növelték tovább előnyüket, s ekkor már érezhető volt, hogy a mieink sokkal jobban bírják fizikálisan a csatát, mint ellenfelük. Ez az eredmény alakulásán is meglátszott, mert Vadász Endre és a meccs legjobbjának megválasztott Beretka szerzett touchdownt, s mivel a védelem továbbra is remekül állt a lábán, így tovább nyílt az olló a két csapat között. A mérkőzés vége már semmi izgalmat nem tartogatott, s a mieink végül simán, 42-13-as győzelmet arattak a 2016-os esztendő utolsó találkozóján.

A találkozó után egy nagyon fontos döntés meghozatala várt az együttes vezetésére, hiszen ekkor döntötték el a Gorillák, hogy a következő idényt a másodosztályban, vagy a Hungarian Football League küzdelmeiben küzdik-e végig. Nos, a csapat vezetése egyértelműen az osztályváltás mellett tette le a voksát, így a Gorillák jövőre már az ország legjobb csapatit láthatják vendégül Dunaújvárosban. A szezon zárásaként az öltőzőben adták át a 2016-os esztendő különdíjait is, melyet természetesen mi is megosztunk olvasóinkkal.

A Dunaújváros Gorillaz 2016-os különdíjasai

U19 legtöbbet fejlődött játékos: Tancsa Patrik (WR)
U19 legjobb támadójátékos: Horváth László (WR)
U19 legjobb védőjátékos: Tarány Péter (LB)
Felnőtt legjobb speciális egység játékos: Kövesdi István (LB)
Felnőtt legtöbbet fejlődött játékos: Tarány Gábor (CB)
Felnőtt legjobb védőjátékos: Tanács Pál (DE)
Felnőtt legjobb támadójátékos: Mészáros Márton (WR)
Felnőtt legértékesebb játékos: Bachrathy Kornél (QB)

A rovat további hírei: Sport

Ráadásos vereséggel kezdett a DAB

Ráadásos vereséggel kezdett a DAB

2025. aug. 15.

Nagy csatában, egy kettős emberhátárnyban kapott góllal szenvedett vereséget első edzőmeccsén a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata a szlovák második ligás Léva ellen.

Álom maradt az elődöntő

Álom maradt az elődöntő

2025. aug. 15.

Hatalmas csatában, ötméteresek után szenvedett vereséget a magyar U20-as női vízilabda válogatott a spanyolok elleni világbajnoki negyeddöntőben.

DSTV: látványos megméretés a pumpapályán

DSTV: látványos megméretés a pumpapályán

2025. aug. 14.

Izgalmas sportesemény otthona volt a Kalandpark területe az elmúlt szombaton. A pumpapályán rendezték meg a Pannon Pump Track kupafordulót, a lendületes eseményen fiatal versenyzők pattantak nyeregbe, gördeszkára és rollerre, hogy bizonyítsák rátermettségüket. Hangkép.

Nyolc között a magyar fiatalok a vb-n

Nyolc között a magyar fiatalok a vb-n

2025. aug. 14.

Nem adott esélyt az ausztráloknak a két DFVE-játékossal felálló magyar U20-as női vízilabda válogatott a brazíliai világbajnokság nyolcaddöntőjében.

Könnyed siker az edzőmeccsen

Könnyed siker az edzőmeccsen

2025. aug. 14.

Bár nem kezdett jól, végül sima győzelmet aratott NB I/B-s vetélytársa ellen a Dunaújvárosi Kohász kézilabda Akadémia felnőtt együttese szerdán este.

Csak az arany! Megkezdték a felkészülést a pingpongosok is

Csak az arany! Megkezdték a felkészülést a pingpongosok is

2025. aug. 13.

Extra klasszisokkal, brutálisan megerősödve, nagy célokkal kezdte meg nyári felkészülését a Pentele ASE, mely három osztályban is indít csapatot a következő idényben.

Vereség a görögöktől is

Vereség a görögöktől is

2025. aug. 13.

Csoportja negyedik helyén végzett a két dunaújvárosi játékossal felálló magyar U20-as női vízilabda válogatott a korosztályos világbajnokságon.