Dunaújváros Hetilap

Segít az Adománykuckó

Molnár Emese - 2016. november 8. 7:43

Az Adománykuckó a városban élő vak és gyengén látó - látássérült személyek életviteli nehézségeik és problémáik leküzdésében kíván segíteni tanácsadói közösség létrehozásával.

A Váci utca 9. szám alatt lévő, működtetésével, annak érdekében, hogy felvilágosító tevékenységünkkel, rendszeres tájékoztatást nyújtsunk mind a tagok, mind a közvélemény felé. Mindezt ingyenesen végezi Törő Anikó és önkéntes csapata azért, hogy segítsék a társadalmi esélyegyenlőséget. A terveik között szerepel például érzékenyítő tréningek, szemléletformáló előadások szervezése, klub délutánok, vetélkedők, kirándulások, kulturális rendezvények lebonyolítása. Az első találkozóra november 15-én 15 órakor kerül sor a Váci utcai Adománykuckóban, amelyre sok szeretettel várják az érintetteket, és természetesen azokat is, akik a közösséghez csatlakoznának.

A rovat további hírei: Közélet

Szemléletformáló ÖKO-nap – színes kínálat, nem csak gyerekeknek a Szalki-szigeten

Szemléletformáló ÖKO-nap – színes kínálat, nem csak gyerekeknek a Szalki-szigeten

2025. máj. 28.

A Parázs-Varázs hétvégéje minden évben színes kavalkádot ígér – idén új programsorozattal is készültek gyermeknap alkalmából. A Szalki-sziget adott otthont vasárnap az ÖKO-napnak, ahol kisebb és nagyobb gyerekek vehettek részt az interaktív feladatokban.

A vízmérő-leolvasások érdekében együttműködik a DVG Zrt. és a Mezőföldvíz Kft.

A vízmérő-leolvasások érdekében együttműködik a DVG Zrt. és a Mezőföldvíz Kft.

2025. máj. 28.

Már júniustól egyszerűsödik a használati melegvízmérővel rendelkező lakások vízmérő-leolvasása Dunaújvárosban, áll a DVG Zrt. közleményében. 

Válts az egészségre! Dunaújvárosba is megérkezik a Staféta szűrőprogram

Válts az egészségre! Dunaújvárosba is megérkezik a Staféta szűrőprogram

2025. máj. 28.

A Jót Fut a város című közösségi szabadidősport eseményre időzítve szervezik a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság (MEMT) országos szűrőprogramjának dunaújvárosi állomását – szombaton várják az egészségőröket!

Már lehet igényelni a nyári szünet idejére az ingyenes étkeztetést

Már lehet igényelni a nyári szünet idejére az ingyenes étkeztetést

2025. máj. 27.

Az önkormányzat a szünidei gyermekétkeztetés részeként idén nyáron is ingyenes déli meleg főétkezést biztosít rászoruló gyerekeknek – fontos: az igényeket csak június 4-ig lehet benyújtani!

Napi szintű probléma a randalírozás – közösen keresik a megoldást

Napi szintű probléma a randalírozás – közösen keresik a megoldást

2025. máj. 26.

Hangoskodás, szemetelés, italfogyasztás, a járókelők vegzálása, tettlegességig fajult indulatok – sajnos az utóbbi hetekben megszaporodtak a hasonló bejelentések a Váci Mihály utcai kisposta környékén. A közös fellépés lehet a megoldás, derült ki a helyszíni egyeztetésen még múlt csütörtökön.

Életút: konferenciává bővül a szociálpolitikai kerekasztal

Életút: konferenciává bővül a szociálpolitikai kerekasztal

2025. máj. 26.

Gazdag programmal és a korábbinál szélesebb merítéssel szervezi meg a szociálpolitikai kerekasztal programját a város önkormányzata: az Életút című konferencián szerdán délután vehetnek részt a szféra szereplői.

DSTV: átadták a támogatást

DSTV: átadták a támogatást

2025. máj. 26.

Jótékonysági pedagóguskoncertet szerveztek az evangélikus templomban, idézi fel a nemes közösségi kezdeményezést a DSTV összegzése. Az összegyűlt összeget adta át a Móricz iskola delegációja a közelmúltban a kórház gyermekosztályának. Hangkép.