Dunaújváros Hetilap

Százezrek maradhatnak fűtés nélkül?

doszerk - 2016. november 3. 8:00

250-300 ezer háztartást húzhat csőbe Magyarországon egy uniós rendelet. A gyűjtőkéménybe – amelybe több lakás csatlakozik –kizárólag azonos típusú kazánt köthetünk, ha pedig turbókazánról van szó, azt lehetetlen pótolni, hiszen sehol nem kapható.

„Szeretnék fűteni, de sajnos elromlott a turbókazánom, javítani sem nagyon érdemes. Vennék másikat, de csak kondenzációs kapható, ami ugyan megfelelő volna, ám a kéménybe kizárólag turbókazánt köthetek, ami nem kapható” – írta levélben a Kossuth Rádió egyik hallgatója.

A gyűjtőkémények sokszor okoznak gondot a lakóknak, hiszen társasházakban egy kéménybe több lakás is csatlakozik. Ebben az esetben minden lakásban ugyanolyan teljesítményű és típusú kazánnak kell lennie. Ha a kéménybe zárt égésű (de nem kondenzációs) kazán van bekötve, és az elromlik, nem tudják a lakók kicserélni, ugyanis ezeket már sehol sem lehet kapni.

Modern, kondenzációs kazánt pedig azért nem tudnak vásárolni, mert akkor a többi lakásnak is át kellene erre állnia, hiszen csak ugyanolyan típusú kazánt köthetnek be a kéménybe. Körülbelül 65 ezer kéményről van szó (ez 250-300 ezer háztartást jelent), jellemzően 10-15 éve épült társasházakban.

Nem rendelkeznek a turbókészülékekről

Ismert a probléma, amit a panaszos felvázolt – magyarázta Versics Tamás, a Magyar Gázipari Vállalkozók Egyesületének elnöke, aki azt mondta: az a legnagyobb gond, hogy az ún. 813-as európai rendelet nem tér ki a zárt égésterű készülékek életben tartására vagy ennek utódmodelljeire.

A kéménybe kötött készülékeket a rendelet a kivételek alatt hozza a nyitott rendszerű gyűjtőkémények tekintetében, de a zárt rendszerű gyűjtőkéményekre kapcsolt zárt égésterű készülékek, vagyis a turbók a rendeletből kimaradtak. Magyarországon közel 65 ezer ilyen gyűjtőkémény található, amin átlagosan négy turbókészülék üzemel kéményenként. Ez közel egymillió ember problémáját jelenti most – húzta alá a szakember.

Az EU-oz fordulnak

Szemán Róbert, a VGF (víz-gáz-fűtéstechnikai) Szaklap főszerkesztője úgy látja, mindenképpen az Európai Unióhoz kell fordulni, és fel kell függeszteni a rendelkezésnek ezt a szabályát, továbbá lehetővé kell tenni a turbós készülékek a felhelyezését.

A szakma éppen ezért néhány héttel ezelőtt konferenciát tartott az érintett kérdésben, és azt a döntést hozták meg, hogy közös kérvényt nyújtanak be ezzel kapcsolatban.

Időzített bomba

Weimann Márk, a Leier Hungária Kft. igazgatója, úgy fogalmazott: időzített bombán ülünk, hiszen 2008-ig a válság előtt rengeteg társasház épült, és abban az időben már a korszerűnek számító turbókazánok kerültek beüzemelésre, ezeknek az égésterméke pedig praktikusan gyűjtőkéménybe került.

„Ugyanakkor hiába rendelkezik úgy az alapító okirat, hogy közös a kémény, ha gondom van, nekem kell megoldanom” – hangsúlyozta a szakember. Versics Tamás a műsorban felhívta a figyelmet, hogy a gyűjtőkéményeknek vannak alfajai, amelyiket érinti a rendelet, de vannak olyanok is, amelyeket nem.

Nem minden gyűjtőkéményhez lehetetlen készüléket kapni

A régi lakóházak és az abban elhelyezett egyesített falú ún. termofor gyűjtőkémények, amelyen kéményes készülékek üzemelnek, nem tartoznak a rendelet hatálya alá, és ezekhez lehet készüléket kapni – szögezte le.

A fő problémát a zárt égésterű gyűjtőkémények esetei jelentik, mivel a turbókészülék kivételével nem foglalkozik a rendelet, így ilyet nem is lehet kapni – tette hozzá.

Szemán Róbert a régi kazánokkal kapcsolatban azt mondta, a főként budapesti, földszinti társasházak lakásai számára hatalmas költség a csere: másfél-kétmillió forint is lehet akár a füstgáz elvezetésének az ára.

Létezik egy 845-ösnek nevezett magyar szabvány, amely meghatározza az égéstermék-elvezető berendezések tervezését, kivitelezését és ellenőrzését. Ez kimondja, hogy az égéstermék elvezető berendezésre csak azonos fajtájú tüzelőanyaggal üzemelő, azonos szerkezetű és működésű elvű tüzelőberendezések köthetők.

-OPH-

A rovat további hírei: Közélet

"A segítő szándék a legfontosabb tényező"

"A segítő szándék a legfontosabb tényező"

2025. máj. 30.

Az Életút című konferencia keretében, a korábbiaknál jóval nagyobb merítéssel szervezte meg a szociálpolitikai kerekasztal évi rendes tanácskozását az önkormányzat: az eseménynek a Városháza "C" szárnya házasságkötő és rendezvényterme biztosított helyszínt szerdán délután.

Ünnepelt az EPI egyesület, generációk találkoztak a Szalki-szigeten

Ünnepelt az EPI egyesület, generációk találkoztak a Szalki-szigeten

2025. máj. 30.

Több apropója volt a Dunaújvárosi Epilepsziások EPI Egyesülete legutóbbi, május végi találkozójának. Barta Endre alpolgármester plüssökkel lepte meg a fellépő gyerekeket, Szabó Zsolt alpolgármester pedig fát ajándékozott az egyesületnek.

Digitális fakataszter készül a városban – az első lépés a belvárosi fák felmérése

Digitális fakataszter készül a városban – az első lépés a belvárosi fák felmérése

2025. máj. 30.

Dunaújváros zöldterületei és fái nem csupán a városképet szépítik, hanem fontos szerepet töltenek be a helyi közösség életében is. Most nagyszabású projekt keretében a város faállománya digitális nyilvántartásba kerül, köszönhetően egy közvetlen uniós pályázatnak. 

Öt tétel a rendkívüli közgyűlés napirendjén

Öt tétel a rendkívüli közgyűlés napirendjén

2025. máj. 29.

Rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőttre Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere. Az ülésen összesen öt témát tárgyalt a testület. A rendkívüli ülés indoka, hogy a köztemető üzemeltetésére vonatkozó közbeszerzési eljárást kellő időben el lehessen kezdeni.

Együtt ünnepelt a Móra iskola közössége

Együtt ünnepelt a Móra iskola közössége

2025. máj. 29.

Egy iskola életében nem szokatlan, hogy az intézmény kollektívája az esztendő végén, vagy épp bármilyen különleges apropókból gálát szervez. A Móra Ferenc Általános Iskola és EGYMI-ben ezt az eseményt fesztiválnak nevezik – ők szerda délután ünnepeltek.

Szemléletformáló ÖKO-nap – színes kínálat, nem csak gyerekeknek a Szalki-szigeten

Szemléletformáló ÖKO-nap – színes kínálat, nem csak gyerekeknek a Szalki-szigeten

2025. máj. 28.

A Parázs-Varázs hétvégéje minden évben színes kavalkádot ígér – idén új programsorozattal is készültek gyermeknap alkalmából. A Szalki-sziget adott otthont vasárnap az ÖKO-napnak, ahol kisebb és nagyobb gyerekek vehettek részt az interaktív feladatokban.

A vízmérő-leolvasások érdekében együttműködik a DVG Zrt. és a Mezőföldvíz Kft.

A vízmérő-leolvasások érdekében együttműködik a DVG Zrt. és a Mezőföldvíz Kft.

2025. máj. 28.

Már júniustól egyszerűsödik a használati melegvízmérővel rendelkező lakások vízmérő-leolvasása Dunaújvárosban, áll a DVG Zrt. közleményében.