Gigabalhé Mezőfalván

doszerk - 2016. november 18. 11:30

Tettlegességig fajuló vita helyszíne volt tegnap a mezőfalvi általános iskola környéke. Két család tagjai szólalkoztak össze, a rendőrség nagy erőkkel vonult a helyszínre, hogy megfékezze a nagyobb rendbontást. Az eset kapcsán egy embert őrizetbe vettek.

Tegnap Mezőfalván két család tagjai szólalkoztak össze a nyílt utcán, a tettlegességig fajuló vitába a kiérkező rendőröknek kellett beavatkozniuk. Az eseményekről megkérdeztük a megyei rendőrfőkapitányság sajtóosztályát, ahonnak nem sokkal ezelőtt a következő tájékoztatást kaptuk:

"A kérdéses esemény kapcsán a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság csoportos garázdaság bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást, amivel kapcsolatban három férfit hallgattak ki gyanúsítottként a nyomozók és közülük egy férfit bűnügyi őrizetbe is vettek."

Ehhez képest persze van egy nem hivatalos verziónk is, ami szemtanúktól származik. A helyiek elbeszélése szerint tegnap a mezőfalvi iskolánál indult a balhé, ahol két szülő szólalkozott össze, majd kisvártatva bekapcsolódtak a balhéba a családtagok is. Karddal, szúró-vágó eszközökkel érkeztek a helyszínre, hogy érvényt szerezzenek az igazuknak. A rendőrség időben lépett, így a komolyabb bajt sikerült elhárítani. A felek este ismét megpróbáltak összeszólalkozni, de a rendőrség nagy erőkkel vonult a helyszínre, így ismét sikerült elejét venni a komolyabb összecsapásnak.

A szóban forgó "ellenfelek" két család tagjai, akik a helybéliek elbeszélése szerint többször kerültek már összetűzésbe egymással.

A rovat további hírei: Sziréna

Tűzgyújtási tilalom – fontos tudnivalók

Tűzgyújtási tilalom – fontos tudnivalók

2024. júl. 07.

Nem árt tisztában lenni a tényekkel: április 30-tól október 1-ig tűzgyújtási tilalom van érvényben. Ez azt jelenti, hogy például a kerti zöldhulladékot nem lehet égetni, de ha nincs megyei, vagy országos tiltás, bográcsozni-sütögetni még lehet a szabadban. 

Harmadfokú hőségriasztás – majdnem egy héten át!

Harmadfokú hőségriasztás – majdnem egy héten át!

2024. júl. 06.

Ahogy tegnapi anyagunkban jósoltuk, vasárnap nulla órától jövő péntekig a legmagasabb, harmadfokú hőségriasztást rendelt el az ország egész területére az országos tisztifőorvos.

Futva menekült a rendőri ellenőrzés elől

Futva menekült a rendőri ellenőrzés elől

2024. jún. 27.

Az is kiderült, mire föl a spuri: járművezetéstől eltiltott férfi ellen emelt vádat a Dunaújvárosi Járási Ügyészség. Naná, többszörös visszaeső, és persze a kocsival sem volt minden patent és passzos, értesült a DO.

Eltűnt, nagyon keresik Horváth Márta Évát (FRISSÍTVE)

Eltűnt, nagyon keresik Horváth Márta Évát (FRISSÍTVE)

2024. jún. 26.

A dunaújvárosi rendőrök kérik a lakosság segítségét a 42 éves nő eltűnése ügyében. Jelentkezzen, ha tud róla, de már egy megosztás is közelebb vihet hozzá! (FRISSÍTVE)

A külső védelmi terv gyakorlatát tartják a városban holnap

A külső védelmi terv gyakorlatát tartják a városban holnap

2024. jún. 25.

A város hivatalos honlapján megjelent összegzés szerint a Budai Nagy Antal út és a Volán telepi garázssor kijelölt részei, valamint a Volánbusz telephelye környezetében számíthatnak megnövekedett forgalomra a közlekedők – és ott morgatnak is szerdán délelőtt!

Nyáron is támadhat a "néma gyilkos"

Nyáron is támadhat a "néma gyilkos"

2024. jún. 24.

Átfolyós vízmelegítő működése közben keletkezett szén-monoxid egy dunaújvárosi társasházi lakásban még múlt pénteken este. A fürdőszobai érzékelő jelzett – így nem történt tragédia.

Súlyosan bántalmaztak két férfit – vádat emeltek ellenük

Súlyosan bántalmaztak két férfit – vádat emeltek ellenük

2024. jún. 21.

Előbb szóváltás, majd perpatvar, a vége súlyos sérülés – két támadó és két sértett, a vádemelés vége felfüggesztett börtönbüntetés lehet, értesült a DO.