Új kiállítás a Pannon Galériában
Húsz művész festményeit láthatják az érdeklődők a Pannon iskolában, ahol ezúttal Nógrádi Katalin adonyi csoportjainak képeiből nyílt kiállítás.
A csendéletekből és tájképekből álló kiállításon nem kevesebb, mint hatvanhét festményt láthatnak az érdeklődők a Pannon Oktatási Központ és Magángimnázium aulájában. A kiállítók egytől egyig Nógrádi Katalin festőművész, immár öt éve működő adonyi csoportjaihoz tartoznak. A kiállításon részt vett a Pannon Galéria ötletgazdája és a kertvárosi körzet önkormányzati képviselője, Sztankovics László is, valamint Baráth Gyula, az iskola nevelési igazgató-helyettese. A tárlatot Ecsődi László nyitotta meg, a zenei aláfestést pedig Bacsa Ferenc ének- és gitárművész és a besnyői Tambura zenekar szolgáltatta.
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: haza pályán muzsikált a Quimby
2025. jún. 22.
Kitüntetett szerepet kapott a Quimby zenekar az Ambrózia Fesztiválon, derül ki a DSTV összegzéséből. A városunkban alakult banda két alapemberét sikerült elcsípni a "hazai pályán" rendezett múlt vasárnapi koncert előtt. Hangkép.
DSTV: a Martinász története
2025. jún. 20.
Folytatja a város köztéri szobrait bemutató sorozatot a DSTV csapata. A Szoborváros harmadik részében a Martinász-szoborhoz és a Borovszky emlékparkhoz látogattak el – Hodik Mónika történész-muzeológus kalauzolásával. Hangkép.
DSTV: rádiótörténelmi csemegék
2025. jún. 18.
Sok érdeklődőt vonzott az Intercisa Múzeum új időszaki kiállítása, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézményben Szól a rádió – fejezetek a rádiózás történetéből címmel nyílt bemutató, régi kincsek egész sorát vonultatva fel a vendégeknek. Hangkép.
"Múzeumok Éjszakája": gazdag lesz a kínálat
2025. jún. 17.
Folytatják az elmúlt esztendők hagyományát, ismét kitárják kapuikat az intézmények a Múzeumok Éjszakája elnevezésű országos programsorozatban. Gőzerővel készülnek a dunaújvárosi bázisok is!
DSTV: a színpadosok is vizsgáztak
2025. jún. 17.
Folytatódott az évzáró bemutatók sora a Violin Alapfokú Művészeti Iskola növendékei számára, derül ki a DSTV összegzéséből. A színházi tagozatban tehetségüket bontogató fiatalok a hagyományokhoz híven a Bartók stúdiótermében vizsgáztak a közelmúltban. Hangkép.
"Hátsószínpad": kötetbemutató színesítette a könyvtár ünnepi kínálatát
2025. jún. 16.
Mikortól irodalom és meddig dokumentum? Mennyire személyes és mennyire valós? Súlyos kérdések egész sorára kaptak választ első kézből az érdeklődők a József Attila Könyvtár könyvheti sorozatának múlt keddi eseményén.
ICA-D: Utószó – Kupihár Rebekával
2025. jún. 14.
Az Utószó című élő irodalmi antológia következő vendége Kupihár Rebeka Petri György-díjas költő lesz, akivel Gyöngyössy Csaba beszélget A heterók istenéhez című verseskötetéről a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) hétfőn délután.