Visszatalált a festészethez a szabómester

- A testvéreim mind Szabadkán látták meg a napvilágot, csak én születtem Kiskunhalason, de az áttelepítések során az egész családunk átköltözött. Emlékszem, már gyerekkoromban is kreatív voltam, mindig érdekelt a művészet. Általános iskolásként a faliújságot szerkesztettem. Ezt hetente kellett megújítani. Nem csak lefoglalt, de jó kikapcsolódás is volt. Ma már talán nincs is ilyen az iskolákban – mondta elgondolkodva. – Már akkor is szerettem rajzolni és mindig kiengedtek a tanórákról dolgozni. Annak idején voltak úgynevezett úttörő házak is, ahol mindenféle szakköröket tartottak, például modellezőt, rajzot, fizikát. Ezeket nagyon komolyan vették és komoly munka folyt itt. Az általános iskola után férfiszabónak tanultam. A felszabadulásom után egy évet dolgoztam a Kiskunhalasi Ruhaipari KTSZ-nél, majd 1974-ben Dunaújvárosba jöttem és a ruhagyárban helyezkedtem el. Tizenkét évet töltöttem el ott, majd váltottam, és kisiparos lettem. Közben a városban nyílt egy képzőművészkör és oda sokáig eljártam, egészen húszéves koromig. Éltem a fiatalok életét. Aztán jött a család és a rajz abbamaradt. Viszont amikor nyugdíjba mentem, akkor ismét elővettem a festőkészletet.

Persze, ezt még sok minden megelőzte. László házasságából két fiú született, Zoltán és Csaba. Mindketten fogékonyak a művészetekre.

László előbb szabómesterként, majd művezetőként dolgozott, aztán vállalkozó lett.

- Férfiszabó a szakmám. A ruhagyári művezetői státuszt cseréltem fel a saját szabászatomra. Előbb a Legvidámabb barakk mögött, a Vasmű út 63-ban nyitottam egy műhelyt, ahol méret utáni szabóság működött közel tizenegy évig. Aztán a saját házunk pincéjében rendeztünk be egy konfekciót gyártó varrodát. Jómagam negyvenöt évig foglalkoztam a varrással. A legjobb időszakban tizennégy varrónőm volt. Aztán 2001-ben nyugdíjba mentem, közben a piac is átalakult. A textilgyárak megszűntek, a varrodák és a ruhagyárak tönkrementek. Pedig amit mi készítettünk, olyan terméket még a kínaiak sem hoztak be az országba. Mi ugyanis sokáig a szombathelyi és a Somló Volánnak dolgoztunk, pantallókat, öltönyöket varrtunk.

A nyugdíjas években, hat-hét éve kezdett el László ismét festeni.

- Hobbiból csinálom, azért, mert szeretem. A képeim legtöbbjét egy-egy fotó alapján készítem el. Ezek között akadnak tájképek, de házak, épületek, sikátorok és kültéri alkotásokról készült fotók után készült festmények is. Néhány képen láthatunk városunk ikonikus helyszínei közül is párat. De nemcsak a környéken, hanem távolabb is akadt már olyan hely, ami megihletett. A hetvenedik születésnapomra kaptam egy erdélyi körutazást a fiaimtól. Ott rengeteg fotót készítettem, amelyet itthon nyugodt körülmények között megfestettem. Olaszország is elvarázsolt. Ilyen módszerrel készült már festmény Nagyváradról, vagy az olaszországi Garda-tónál található kolostorról is, de megörökítettem a kiskunhalasi szecessziós városházát és a főteret is. Régebben, fiatal koromban Pálfalvi Jánosnál rajzoltam, majd amikor a helyi ruhagyárban munkába álltam, akkor ez a kétműszakos munkarend miatt abbamaradt. Aztán öt éve voltam Kiskunfélegyházán, egy alkotótábort követően, ahol a vendéglátó Szikora úr szamarait festettük le, ami szintén remek tanulmánynak minősült. 2013-ban még a Móder Rezső vezette Art DF Műhelybe is jártam, illetve két éve Lakiteleken, Tőserdőn vettem részt egy kéthetes festőtáborban. 

Lászlónak nem is olyan régen volt egy kiállítása a helyi kamara folyosóján is. Két hete a Bartók Kamaraszínház aulájában nyílt tárlata, amely munkásságának legutóbbi 5-6 évében készült képek válogatásából áll. A kiállítást Smuk Imre, a színház nyugalmazott művészeti vezetője nyitotta meg. Mint mondta, a képek a XIX. századi tájképfestészet hagyományait követik, de semmiképp sem másolják azokat.  Látni rajtuk a fiatalos rácsodálkozást a világ szépségeire, de az ecsetvonások és a stílus mind magabiztosságot sugallnak.

 A következő kiállításra Baján kerül majd sor februárban. Addigra azonban lehet, hogy belefog új terveibe is.

- Szeretem a városképeket, és a természeti képeket. Az épületek után viszont gondolkodom, hogy belevágok a csendéletek és a portrék festésébe is. Olajjal szeretek a legjobban dolgozni, de vonz, hogy más technikákat is kipróbáljak. Fiatalként szerettem a pasztellt is, de az kényesebb, jobban kell rá figyelni. Igaz, a festékek is más minőségűek voltak. Akkoriban még igazi pigmentek voltak a festékekben. 

László a festékeit a kreatív hobbiboltból szerzi be és leginkább farost lemezre alkot. Ám, ha úgy adódik, akkor szívesen vásárol akciós vásznakat is a nagyobb bevásárlóközpontokban.

- A szabóság idejéből viszonylag sok vásznam maradt. Azt kifeszítem és lealapozom. De gyakran megkérem az unokaöcsémet, aki asztalos, és legyártatok vele néhány vakkeretet. A feleségem pedig másban segít. Ő ugyan nem szeret rajzolni, ám minden másban mellettem áll és támogat. Például rendkívül jó a szeme, és rám szól, ha valamit másként festek, mint ahogyan az valójában van. Ilyen a mi szimbiózisunk.