Azt mondták a régiek, ha három férfi valahol összejön, közülük szinte bizonyosan az egyik István, a másik meg János. Különösképp az utóbbiak voltak büszkék nevük népszerűségére, köreikben tartotta magát a szólás: Én is János, kend is János, az Isten is János. Névnapjukhoz kötődik a borszentelés hagyománya.
Azt mondták a régiek, ha három férfi valahol összejön, közülük szinte bizonyosan az egyik István, a másik meg János. Különösképp az utóbbiak voltak büszkék nevük népszerűségére, köreikben tartotta magát a szólás: Én is János, kend is János, az Isten is János. Névnapjukhoz kötődik a borszentelés hagyománya.
Az első keresztény vértanú nevét viselő Istvánok napjához nem kötődik efféle szokás – egyébként is, ők december 26-án kénytelenek osztozni karácsony másnapja ünnepével. A Jánosok viszont szerencsések, a mai nap teljesen az övék.
Szent János Krisztus legfiatalabb – s a legenda szerint legkedveltebb – tanítványa volt. Erre utal az is, hogy a halászból lett evangelista az utolsó vacsorán Jézus mellett foglalhatott helyet. Az apostolok közül csak ő kísérte el a Mestert az utolsó útjára, a Golgotára, és kiszenvedése előtt Jézus az ő védelmére bízta édesanyját, Máriát. Nem véletlen, hogy nagy tisztelet övezte. Legendamesék sora beszél róla. Az egyik történet úgy szól, hogy amikor egy pogány főpapot akart megtéríteni, bosszúból mérgezett bort itattak vele. A gyilkos szer azonban hatástalan maradt – így lett az egyik szimbóluma a borral teli kehely, és így lett az egészségőrzés jelképe a jánosáldás szokása.
Képek: internet
A borszentelés ősi rítusát az egyházi liturgia megőrizte, ma a templomjárók ennek sokfelé tanúi lehettek. A borrendek is éltetik a hagyományt, s mára a szőlőtermő vidékeken szinte általánossá lett a katolikus tradíció. A régi regölők, akik a két ünnep között jártak köszönteni, nem mulasztották el, hogy megemlékezzenek a névnapjukat ülőkről, az ősi rigmusok egyikével: "Szent János áldása szálljon ezen házra, A benne lakókat fordítsa vígságra."
Isten éltesse a Jánosokat!
