Dunaújváros Hetilap

Csökken a baromfihús és a tojás áfája januártól

doszerk - 2016. december 28. 13:12

A baromfihús és az étkezési tojás általános forgalmi adója (áfa) 5 százalékra csökken 2017. január 1-jén.

sorbai Attila, a Baromfi termék Tanács (BTT) elnök-igazgatója az MTI-nek elmondta, a kedvezményes áfakulcs alkalmazását régóta szorgalmazta a szakmai szervezet. Azzal, hogy a mostani 27 százalékról 5 százalékra mérséklődik az áfa nőhet a belföldi baromfihús- és tojásfogyasztás,  csökkenhet a szürke- és a feketegazdaság aránya a termékpályán. A hús esetében az adócsökkentés egyenlő versenyesélyt teremt az ágazatnak, miután ez év január 1-jétől csak a sertés tőkehúsok adótartalma csökkent. A baromfitermékek áfájának csökkentése országosan mintegy 55 milliárd forint fogyasztói megtakarítást jelenthet - közölte a BTT elnök-igazgatója.

A szakmai szervezet forgalmazási adataiból kalkulálva a magyar fogyasztók átlagosan évi 23 344 forintot költenek baromfihúsra, ebből csirkehúsra 16 793 forintot - mondta. Amennyiben változatlan keresleti és kínálati feltételek lesznek jövőre is, és a fogyasztás szerkezetében nem történik változás, úgy jövőre ez a kiadás 4045 forinttal csökken, egy négytagú család havi 1350 forintot takaríthat meg - jegyezte meg Csorbai Attila.

Hozzátette: ma Magyarországon egy ember évente mintegy 30-32 kilogramm baromfihúst fogyaszt el, ha ehhez a különféle baromfihús készítményeket - például a felvágottakat - is hozzászámítják, akkor a fogyasztás mintegy 40 kilogramm évente és fejenként.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerinti tojásfogyasztási adatokkal számolva mintegy 8600 forint körüli összeget költenek az emberek tojásra egy évben, ez az áfacsökkentés hatására 7110 forintra csökkenhet 2017-ben. A szakember szerint így jövőre a mostani darabonként 40 forint helyett 33 forint lesz a legolcsóbb fehérjeforrás darabja, illetve 2017-ben ugyanakkora összegért 215 tojás helyett 260 darabot vehetnek a vásárlók.

-MTI-

A rovat további hírei: Közélet

Amit fontos tudni a június 9-i választások előtt

Amit fontos tudni a június 9-i választások előtt

2024. ápr. 16.

Nyár elején újra választ az ország, méghozzá egy időben az Európai Parlament (EP) tagjaira, a települési polgármesterekre, valamint az önkormányzati képviselőkre, továbbá a nemzetiségi önkormányzatok tagjaira voksolhatunk.

Szakmai értekezlet a rendőrségen

Szakmai értekezlet a rendőrségen

2024. ápr. 16.

A Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány és Dunaújváros Önkormányzata szervezésében létrejövő Rendvédelmi hónap részeként, illetve annak megnyitójaként szerveztek konferenciát a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon a napokban.

A Hoffmann Group szerszámmustrája az Innoparkban

A Hoffmann Group szerszámmustrája az Innoparkban

2024. ápr. 15.

Nagyszabású szerszámkiállításnak ad otthont az Innopark szerdán: a Hoffmann Group kiállítására 10-15 óra között várják az érdeklődőket – meghívó és regisztrációs űrlap máris itt!

Tájékoztatás a pótfűtés igényléséről

Tájékoztatás a pótfűtés igényléséről

2024. ápr. 14.

A szolgáltatói összegzés szerint a fűtési idény végeztével még egy hónapon át, május derekáig tart a pótfűtési időszak. DVG-tájékoztató itt!

Saját alapszabályát is megsérti a KDNP a szocialista jelölt érdekében?

Saját alapszabályát is megsérti a KDNP a szocialista jelölt érdekében?

2024. ápr. 13.

Egy volt fideszes képviselő szerint a KDNP soha, semmit sem csinált Dunaújvárosban.

A fűnyírás rendben lesz, több ember és gép dolgozik a köztereken

A fűnyírás rendben lesz, több ember és gép dolgozik a köztereken

2024. ápr. 13.

Már jó ideje igazi tavasz van, és ez látszik a növényeken is, minden kizöldült. Természetesen nő a fű is. Éppen ezért már jó ideje dolgoznak és nyírják a füvet a szakemberek Dunaújvárosban. Az idei évben több emberrel és több géppel történik a fűnyírás.

Már biztos: önálló marad a Rosti és a Széchenyi gimnázium is! (FRISSÍTVE)

Már biztos: önálló marad a Rosti és a Széchenyi gimnázium is! (FRISSÍTVE)

2024. ápr. 12.

"... előterjesztéséiben részletezett új tagintézmény létrehozása nem kerül felterjesztésre" – a tankerület a magyar nyelv szabályait megcsúfoló mondattal fújt visszavonulót. Győzelem a hajtás után. (FRISSÍTVE: Pintér Tamás polgármester is reagált a döntésre)