Csökken a baromfihús és a tojás áfája januártól
A baromfihús és az étkezési tojás általános forgalmi adója (áfa) 5 százalékra csökken 2017. január 1-jén.
sorbai Attila, a Baromfi termék Tanács (BTT) elnök-igazgatója az MTI-nek elmondta, a kedvezményes áfakulcs alkalmazását régóta szorgalmazta a szakmai szervezet. Azzal, hogy a mostani 27 százalékról 5 százalékra mérséklődik az áfa nőhet a belföldi baromfihús- és tojásfogyasztás, csökkenhet a szürke- és a feketegazdaság aránya a termékpályán. A hús esetében az adócsökkentés egyenlő versenyesélyt teremt az ágazatnak, miután ez év január 1-jétől csak a sertés tőkehúsok adótartalma csökkent. A baromfitermékek áfájának csökkentése országosan mintegy 55 milliárd forint fogyasztói megtakarítást jelenthet - közölte a BTT elnök-igazgatója.
A szakmai szervezet forgalmazási adataiból kalkulálva a magyar fogyasztók átlagosan évi 23 344 forintot költenek baromfihúsra, ebből csirkehúsra 16 793 forintot - mondta. Amennyiben változatlan keresleti és kínálati feltételek lesznek jövőre is, és a fogyasztás szerkezetében nem történik változás, úgy jövőre ez a kiadás 4045 forinttal csökken, egy négytagú család havi 1350 forintot takaríthat meg - jegyezte meg Csorbai Attila.
Hozzátette: ma Magyarországon egy ember évente mintegy 30-32 kilogramm baromfihúst fogyaszt el, ha ehhez a különféle baromfihús készítményeket - például a felvágottakat - is hozzászámítják, akkor a fogyasztás mintegy 40 kilogramm évente és fejenként.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerinti tojásfogyasztási adatokkal számolva mintegy 8600 forint körüli összeget költenek az emberek tojásra egy évben, ez az áfacsökkentés hatására 7110 forintra csökkenhet 2017-ben. A szakember szerint így jövőre a mostani darabonként 40 forint helyett 33 forint lesz a legolcsóbb fehérjeforrás darabja, illetve 2017-ben ugyanakkora összegért 215 tojás helyett 260 darabot vehetnek a vásárlók.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
30 családot segít az önkormányzat tüzelővel
2025. okt. 08.
Már ötödik éve, hogy Dunaújváros önkormányzata az Útkeresés Segítő Szolgálattal közösen tűzifával segíti a dunaújvárosi rászorulókat. Idén is 30 családot segítenek egy-egy köbméter fával, amelyet már lehet igényelni a szolgálat székhelyén.
DSTV: közösségi program a mellrák megelőzéséért
2025. okt. 08.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése a II. Figyelj rá(n)k! elnevezésű közösségi kezdeményezésről. A mellrák elleni küzdelem jegyében borult rózsaszínbe előbb a Városháza tér környéke, majd a belváros szombaton. Hangkép.
Lomtalanítás: 20 tonna a hét végi mérleg
2025. okt. 07.
Belvárosi gyűjtőpontokon folytatódott a lomtalanítás a városban múlt szombaton. Az akció ismét sikeresnek bizonyult, a városlakók összesen 20 tonna hulladéktól szabadultak meg a kezdeményezés révén.
A második születésnapját ünnepelte a LEAF kutyás kutató-mentő sportegyesület
2025. okt. 07.
Megalakulása óta egyre aktívabb és sikeresebb a LEAF kutyás kutató-mentő sportegyesület csapata. Az elmúlt hónapokban több szakmai sikernek is örülhetett a közösség, amely immáron a második születésnapját is megünnepelte a múlt hétvégén.
Szépkorúak önkormányzati köszöntése: táblás házat vonzott a Dívák pazar előadása (galériával)
2025. okt. 06.
Minden szempontból tökéletes választás volt az idősek világnapjára időzített önkormányzati előadás: szó szerint zsúfolásig telt a Bartók színházterme, vastaps köszöntötte a Dívák Produkció csodás időutazását szombaton este.
A rózsaszín szalag ereje – közös cselekvésre is buzdított a II. Figyelj rá(n)k! (galériával)
2025. okt. 06.
Ebben az őszi hónapban a rózsaszín nem csak egy szín a sok közül – egyúttal a mellrák elleni küzdelem jelképe is. A Városháza „C” szárnyában, valamint a téren is ez a tónus dominált múlt szombaton: újra nagy sikert aratott a vendégek körében a II. Figyelj rá(n)k! eseménye. A közösségi kezdeményezés fókuszában most is a megelőzés és az önvizsgálat fontossága állt.
Emlékezzünk együtt az aradi vértanúkra!
2025. okt. 04.
Folytatja az elmúlt esztendők nemes hagyományát, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc mártírjainak emléknapján szervez megemlékezést városunk önkormányzata: az ünnepséget a forradalmi emlékműnél rendezik hétfőn délelőtt. Meghívó.









