Kisgyerekes anyukák és idősek is ellátogattak hétfő délután a Váci utcai Adománykuckóba, ahol Törő Anikó és csapata mindegyiküknek egy hatalmas teli dobozzal kedveskedett, megszépítve ezzel az ünnepeket.
Dunaföldváron, Mezőfalván és városunkban összesen hetvenegy családon tudtak így segíteni az önkénteseknek hála. Őket a családtagok létszáma szerint is válogatták, így jutottak hozzá az adományokhoz, melyekben főleg válogatott tartós élelmiszer, sütnivalók, tisztálkodószerek, szaloncukor, plüssállatkák és rengeteg csokimikulás is volt. A gyerekekre is gondoltak, ugyanis mindegy kisgyermekes család számára ajándékoztak gyerekük életkorának megfelelő játékokat, így volt aki labdával, de volt, aki hintalóval távozott, míg az egyik család egy remek állapotban lévő babakocsival és ringatóval gazdagodott az ünnepekre.
A következő akciójukra advent negyedik vasárnapján, a Római Adventen kerül sor, amikor az utolsó gyertya meggyújtása után kisorsolják az addig beérkezett fenyőfákat a jelentkező családok számára. Ezidáig több műfenyő és egy élő fenyő áll rendelkezésükre.
Ezen a héten még nyitva áll az Adománykuckó péntekig, ám jövőhéttől február közepéig csak sürgős esetekben lesznek elérhetőek.

