Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 18. Piroska
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Elhunyt dr. Csák Endre

Közélet
elhunyt
Szent Pantaleon Kórház
Dunaújváros

facebook megosztás

doszerk - 2016. dec. 05., 16:08

December 4-én elhunyt Dr. Csák Endre, a Szent Pantaleon Kórház egykori igazgató főorvosa.

Dr. Csák Endre 1933-ban született Bő településen. Orvosi tanulmányait a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen folytatta, ahol 1962-ben diplomázott. Ezt követően a Dunaújvárosi Kórházban kezdte meg munkáját, a szülészet-nőgyógyászati osztályon. Első szakvizsgáját 1966-ban szerezte szülészet-nőgyógyászatból, majd 1980-ban társadalom orvostanból is szakvizsgázott.

Dr. Csák Endre 1976-1990. között igazgatta kórházat, igazgatói pályafutását követően a Család- és Nővédelmi Tanácsadó főorvosaként tevékenykedett 2005-ben történt nyugdíjba vonulásáig.
 
1999-ben a kórház vezetése Szent Pantaleon Emlékéremben részesítette, Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata pedig 2002-ben „Dunaújváros Egészségügyéért” díjat adományozott számára.

A rovat további hírei: Közélet

Sikerrel startolt a lomtalanítás sorozata

Sikerrel startolt a lomtalanítás sorozata

2023. már. 24.

Az idei első akció során 503 köbméter lomot, szemetet hordtak össze a Római városrészben élők egyetlen nap leforgása alatt. Folytatás most szombaton – már a Béke városrészben!

Közvetlenül EU-s programra pályázunk

Közvetlenül EU-s programra pályázunk

2023. már. 23.

A márciusi közgyűlés döntött arról, hogy városunk közvetlenül EU-s forrást kíván elnyerni, így pályázatot nyújtunk be az URBACT IV. – BiodiverCity elnevezésű felhívásra. 

Gyászol a művészeti élet, elhunyt Pats József

Gyászol a művészeti élet, elhunyt Pats József

2023. már. 23.

A dunaújvárosi művészeti élet fontos, lelkes, jótékony szereplője volt, tragikus hirtelenséggel távozott az élők sorából Pats József festőművész. A gyászhírt fia, Pats Dániel tette közzé közösségi oldalán.

A tapasztalatokról és a tervekről

A tapasztalatokról és a tervekről

2023. már. 22.

Közelmúltban kinevezett intézményvezetőket fogadott irodájában Barta Endre humán alpolgármester. 

DSTV: elkezdődött a lomtalanítás

DSTV: elkezdődött a lomtalanítás

2023. már. 21.

A tavaszi sorozat első akciója a Római városrészben volt múlt szombaton, derül ki a DSTV összegzéséből. A lomtalanítást az elmúlt időszakban bevált gyakorlat szerint szervezi az önkormányzat és a Dunanett Kft. – szinte minden hétre jut alkalom. Hangkép.

DSTV: újra nyitva az adománykuckó

DSTV: újra nyitva az adománykuckó

2023. már. 20.

Ismét megnyitotta kapuját Adománykuckó, derül ki a DSTV összegzéséből. A Törő Anikó irányításával működő a Római városrészi karitatív bázis módosított az adományozás feltételein, de töretlen lendülettel várja mind az adományozókat, mind a rászorulókat. Hangkép.
 

Padok, parkok, játszóterek, járdák és útszegélyek újulnak meg

Padok, parkok, játszóterek, járdák és útszegélyek újulnak meg

2023. már. 18.

A kellemes márciusi időjárás sokakat kicsalogat a betonrengetegből, szívesen megyünk a parkokba – Mezei Zsolt városüzemeltetésért felelős alpolgármestert arról kérdeztük, hogyan áll a város tavaszi nagytakarítása?

  • További hírek

Friss hírek

  1. A tisztes helytállás lehet a cél

  2. Hogyan lehet megtalálni a megfelelő munkaerőt?

  3. DSTV: toboroznak az úszók

  4. Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

  5. Amit a címkékről tudni érdemes

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: toboroznak az úszók

DSTV: toboroznak az úszók

Embedded thumbnail for Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

Embedded thumbnail for DSTV: matchboxok a templomban

DSTV: matchboxok a templomban

Top hírek

  1. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  2. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  3. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  4. Idős asszonyt rabolt ki – letartóztatás a végre

  5. DSTV: erős a jótékony oldal

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 2. szám - 2026.01.16.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő