Húszezren már előre megvették
Mostanáig 19 881 autós vette meg a jövő évre szóló sztrádamatricát, a vevők a szokottnál nagyobb arányban választották az online vagy mobilos vásárlást.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tájékoztatója alapján, kényelmi szolgáltatásként két hete, december 8-a óta válthatóak meg az érvényességi idő kezdete előtt a 2017-es országos és megyei éves e-matricák. A legkelendőbb termékek előértékesítésben is a D1 díjkategória megyei matricái, az állandó élmezőny Pest, Fejér, Győr-Moson-Sopron mellett jól fogytak a Szombathely gyorsforgalmi bekötésével most először kapható Vas megyei jogosultságok is. Az elektronikus értékesítés aránya lényegesen nagyobb a szokásosnál, tízből három elővételes matricát mobilos alkalmazásban vagy online felületen vásároltak meg. A 2017-es éves jogosultságok 13 hónapon át, 2017. január 1-jétől 2018. január 31-én éjfélig érvényesek.
Forrás és fotó: Kovács Tamás/MTI
A rovat további hírei: Mozaik
DSTV: Roller Park Jam – a nagy ugrás
2025. aug. 26.
A beszámolót és a galériát már mutattuk, most itt a tetejébe a DSTV összegzése: minden "kerekes" előtt nyitva állt a kapu, nagy sikert aratott az idén először, de remény szerint nem utoljára szervezett Dunaújváros Roller Park Jam kavalkádja a közelmúltban. Hangkép.
Újra támad a kánikula – a hét végén némi csapadékkal
2025. aug. 25.
Az elmúlt napok hűvöskés időszaka után ismét tikkasztó hőség várható a DO meteorológiai szakértőjének friss prognózisa szerint. A hét végéig strandidő várható, szombaton is meleg lesz, de befuthat egy zivatarhullám.
A 3D szkennelés átalakulása az építőiparban
2025. aug. 25.
Az építőipar komplexitása és állandó megújulása közismert. Az utóbbi években egyre több területen találkozhatsz olyan technológiai újításokkal, amelyek drasztikusan befolyásolják a munkafolyamatokat. (X)
DSTV: dalosok randevúja az MMK-ban
2025. aug. 25.
Kórusmuzsika, népdal, citeraszó várta az MMK árnyas udvarára érkezőket a közelmúltban, derül ki a DSTV összeállításából. A város és a térség népdalköreinek szerveztek találkozót – méltán aratott szép sikert a dalos kedvűek randevúja. Hangkép.
Római piknik és családfakutatás – programözön a Dunamenti Regionális Népfőiskolával
2025. aug. 23.
Különleges kalandtúra az ókori Róma világába jövő szerdán, majd családfakutató sorozat péntektől: sűrű őszre készül a Dunamenti Regionális Népfőiskola közössége, és már a nyár utolsó hetében is több programot kínálnak.
DSTV: népszerű az MMK kézműves vására
2025. aug. 23.
Nem először telt meg az MMK udvara kézműveskedők portékáival, derül ki a DSTV összegzéséből. A népszerű Kézműves Kincsek Vására augusztusban is finom falatokkal és egyedi tárgyak özönével vonzotta a városlakókat. Hangkép.
Dínók után kalózvilág a Játékfesztiválon
2025. aug. 22.
Az elmúlt évek masszív sikere után idén is a Játékfesztivál elnevezésű kavalkáddal búcsúzik a nyártól az Útkeresés Segítő Szolgálat. Ráadásul folytatják a tematikus programok szép hagyományát – a dinoszauruszok után újabb izgalmas kaland, a kalózok világa várja a vendégeket jövő kedden!