Dunaújváros Hetilap

Kötelező biztosítás - Ráfázunk, ha csúszunk

doszerk - 2016. december 3. 8:40

Az idei év végéig meg kell kötni az új, jövő évre vonatkozó szerződést azoknak az autósoknak, akiknek kötelező gépjármű-felelősségbiztosítása (kgfb) január 1-jei évfordulós, és úgy döntöttek, hogy az idei kampányban biztosítót szeretnének váltani, máskülönben súlyos büntetést kell majd fizetniük.

Hozzátette: a szerződéskötés mulasztása esetén egyrészt fedezetlenségi díjat kell fizetni, amely magasabb mint a normál kgfb-díj, személyautóknál napi 360-660 forint, tehergépkocsiknál pedig több ezer forint lehet naponta. Másfelől baleset okozása esetén a biztosítással nem rendelkező autósnak kell megfizetnie az okozott kárt.

Elmondása szerint a január elsejei évfordulós gépjárművek aránya folyamatosan csökken, 2013-ban még az autósok 63 százalékát érintette, idén már csak 37 százalék. Azok száma is évről-évre csökken, akik biztosítót váltanak, 2009-ben 1,5 millióan választottak más ajánlatot, az idei alkuszi becslés szerint a lehetséges váltók száma 100-150 ezer között lesz.

A szóvivő beszámolt arról is, hogy a magyar gépjárművek csupán 2-3 százalékának nincsen érvényes kgfb-je, ami az európai szintnek felel meg.

-OPH-

A rovat további hírei: Közélet

DSTV: Farkas Judit érdemelte a díjat

DSTV: Farkas Judit érdemelte a díjat

2025. nov. 17.

A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése az Útkeresés Segítő Szolgálat ünnepnapi ceremóniájáról. A szociális munka napján rendezett program során Farkas Judit esetmenedzser kapta az intézmény legrangosabb elismerését! Hangkép.

 

Profi futópad a lánglovagok szolgálatában

Profi futópad a lánglovagok szolgálatában

2025. nov. 14.

Nem is olyan régen döntött arról a közgyűlés, hogy egy professzionális sporteszközt adományoznak a dunaújvárosi tűzoltók számára. A futópad megérkezett, az ünnepélyes és kiváltképp jó hangulatú átadó pedig csütörtök délután volt.

Dunaújváros zöld elkötelezettsége: EUCF és DIMOP projektek a fenntartható jövőért

Dunaújváros zöld elkötelezettsége: EUCF és DIMOP projektek a fenntartható jövőért

2025. nov. 14.

Újabb mérföldkőhöz érkezett az elmúlt hónapokban a város zöld és fenntarthatósági elkötelezettsége: két kiemelt projektet sikereiről is szó esett. Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester szerint mindkét program — az EUCF és a DIMOP — jelentősen hozzájárul a város energiahatékonyságának növeléséhez, valamint a fenntartható városi működés kialakításához.

Közgyűlés: a kórház melletti parkolók építésének szerződéseiről is döntöttek

Közgyűlés: a kórház melletti parkolók építésének szerződéseiről is döntöttek

2025. nov. 13.

Városunk közgyűlése ma délelőtt tartotta november havi ülését. A testület 24 napirendről nyílt, míg 3 témáról zárt ülésen határozott. Jó hír, hogy már a kórház körüli parkolók építése is napirenden volt, sőt, a kivitelezés szerződéséről is határozat született.

Kezdődik a karácsonyi csodavárás időszaka

Kezdődik a karácsonyi csodavárás időszaka

2025. nov. 13.

Az első gyertya meggyújtásával kezdetét veszi az év egyik legszebb és legmeghittebb időszaka, és ezzel együtt a Városháza téri "Adventi Forgatag" is megnyitja kapuit a karácsonyi vásárral. Több héten át színpadi produkciók, ünnepi díszbe öltöztetett főtér és téli finomságok várják a forgatagba kilátogatókat.

Segítsünk a baracsi tűzoltóknak!

Segítsünk a baracsi tűzoltóknak!

2025. nov. 13.

A tönkrement régi tűzoltóautó helyett egy újabbat, megbízhatóbbat szeretnének vásárolni a baracsi tűzoltók, s ebben most bárki segíthet nekik!

Fontos munkák zajlanak a Szalki-szigeten

Fontos munkák zajlanak a Szalki-szigeten

2025. nov. 12.

Településünk egyik ékköve a szabadstrand és környéke – a területen rengeteg fa található, ám az évek során közülük sokan elöregedtek és megbetegedtek. Jelenleg is tart a balesetveszélyessé vált példányok kivágása.