Közös ünnepléssel búcsúztatták az évet
Mint minden évben, úgy idén is méltón búcsúztatták az évet a Dunaújvárosi Epilepsziások Egyesületének tagjai, akik a Campus étteremben tartottak ünnepséget szerdán délután.
Nemcsak évzáróra került azonban sor a hagyományos ünnepségen, hanem felköszöntötték a negyedik negyedév névnaposait is, akik ezúttal tizenhatan voltak. A Dunaújvárosi Epilepsziások Egyesület tagjain és a meghívott vendégeken kívül részt vettek a rendezvényen a Mozgáskorlátozottak Egyesületének tagjai is, akikkel közösen, felváltva szervezik meg minden év végén az eseményt, így jövőre övék lesz a főrendezői szerep. Csütörtök délután összesen 114-en töltötték meg a Campus étterem termét, akiket először Szilágyi Ferenc, az egyesület elnöke köszöntött, majd a Móricz iskola diákjai daloltak és szavaltak, végül a Búzavirág Dalkör tagjai énekeltek. Az eseményen részt vett Lassingleitner Fruzsina önkormányzati képviselő is, aki elmondta, az egyesület Római városrészi Közösségi Szolgáltató Pontba való költözése óta még szorosabb az együttműködés a közösségben, ami segíti a közös jövő tervezését és még inkább szélesíti a kapcsolatokat a szociálisan érzékeny egyesületekkel.
Az Epilepsziások Egyesületének tagjai legközelebb csak a február végi farsangi ünnepségen gyűlnek össze ilyen nagy számban, majd azt követően gyakrabban is lesz lehetőségük, például nőnapkor, vagy egy májusi közös főzésen a szigeten.
A rovat további hírei: Közélet
Idén is meghitten emlékezhetünk elhunyt szeretteinkre a temetőben
2025. okt. 30.
A fájdalom és a remény, a méltó emlékezés és az eltávozott hozzátartozókhoz fűződő családi kötelékek egyszerre varázsolják az év egyik fontos ünnepévé a halottak napja időszakát. Az előttünk álló napokban sokan útra kelnek, hogy felkeressék a temetőket – meghitt, szép napokra és estékre készül városunk sírkertje is. Összeállításunkban a templomi urnatemető nyitvatartásáról is olvashatnak!
Megemlékezés és közös gyertyagyújtás a halottak napja alkalmából
2025. okt. 29.
A Pentele Baráti Kör a világháborúk helyi áldozataira emlékezik pénteken, míg szombaton a temetőben közös gyertyagyújtásra is várják a gyászolókat. Halottak napja, főhajtások.
Dull Szabolcs politikai elemzővel folytatódott a "Dunaújvárosi Estek" sorozat
2025. okt. 29.
Ahogy közeleg a 2026-os országgyűlési választás, egyre többeket izgatnak a politikához kapcsolódó kérdések. A téma iránt érdeklődők – és korábban nem érdeklődők – igényeit elégítette ki a Dunaújvárosi Estek című közéleti sorozat legutóbbi vendége, Dull Szabolcs politikai elemző.
Elmúlt a nyár, remek pályaművek születtek (galériával)
2025. okt. 29.
Folytatódott a Dunaújváros fái a négy évszakban című fotópályázat – a nyári ciklusban is különleges fotók születtek a dunaújvárosi alkotók által. Az elmúlt időszak értékelése megtörtént, a díjátadó ünnepséget kedden délután rendezték a Városháza „C” szárnyában.
Őszi mulatságot szervezett a közösség
2025. okt. 27.
Az idősek otthonában élő emberek is vágynak a színes programokba, amik különböznek a hétköznapoktól. Az Egyesített Szociális Intézmény Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthona Barátság út 27. alatti intézményében őszi kavalkádot szerveztek még múlt szerdán – sok-sok mosollyal, vidám pillanattal.
Politikai elemző lesz a Dunaújvárosi Estek vendége
2025. okt. 25.
Választási esélyek és forgatókönyvek 2026-ra – ezzel a címmel tart előadást Dull Szabolcs a Városházán a népszerű közéleti sorozat következő részében kedden délután. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!
Készül a digitális fakataszter – köszönetet mondtak a programot segítő diákoknak
2025. okt. 25.
Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester és Szabó Imre főépítész a Városházán köszönte meg a közreműködést azoknak a fiataloknak, akik nyári gyakorlatuk során aktív részesei voltak a városi digitális fakataszter előkészítésében.









