Dunaújváros Hetilap

Mozgóárusok mozgolódnak

doszerk - 2016. december 16. 13:49

Sajtótájékoztatót tartott Barta Endre, a Jobbik Magyarországért Mozgalom önkormányzati képviselője csütörtökön a Tojásház előtti téren.

Barta Endre elmondta, hogy több lakossági bejelentést is kaptak, miszerint illegális mozgóárusok keserítik meg a városlakók hétköznapjait. Két kirívó esetet is említett, melyek során tettlegességre is sor került. Az önkormányzati képviselő kiemelte, hogy még a csütörtöki nap folyamán felkeresi a városi rendőrkapitányt, hogy tájékoztassa a kialakult helyzetről. Mint azt elmondta, nem az engedéllyel rendelkező, több éve azonos helyen portékájukat kínáló árusokkal van a baj, hanem a jellemzően a nagyposta, a Tojásház és a piac környékén mozgó zugárusokról. Barta Endre kéri a városlakókat, hogy fogjanak össze, ha hasonló tettlegességig fajuló esetet látnak és értesítsék mihamarabb a rendőrséget.

A rovat további hírei: Közélet

Dunaújvárosba érkezik a Richter Egészségváros: egy nap az egészségért és a közösségért

Dunaújvárosba érkezik a Richter Egészségváros: egy nap az egészségért és a közösségért

2025. szep. 04.

A Richter Gedeon Nyrt. országjáró edukációs és egészségmegőrző programsorozata, a Richter Egészségváros szeptember 20-án látogat Dunaújvárosba, a Városháza térre. Színes kínálattal csalogatnak – mindenkit szeretettel várnak!

Új intézményt alakítottak ki, már fogadják a gyerekeket az EGYMI óvodájában

Új intézményt alakítottak ki, már fogadják a gyerekeket az EGYMI óvodájában

2025. szep. 04.

Égető szükség volt Dunaújvárosban olyan intézményre, amely berkein belül megfelelő ellátásban részesülnek az SNI-s és más nehézséggel élő gyerekek. Ezekkel az óvodásokkal eddig kizárólag a Dunaújvárosi Óvoda tagintézményeiben foglalkoztak – a napokban új intézmény kezdte meg működését.

Megkezdődött az idei tanév az egyetemen is

Megkezdődött az idei tanév az egyetemen is

2025. szep. 04.

Megkezdődött a 2025/2026-os tanév. Az oktatási intézmények életében ez mindig izgalmas pillanat, és egyben újrakezdés is: új kihívások, élmények, új barátságok – a Dunaújvárosi Egyetemen is üdvözölték az elsőéves hallgatókat.

Elkészült a klímák beszerelése a bölcsiben

Elkészült a klímák beszerelése a bölcsiben

2025. szep. 03.

Még a nyár első felében adott hírt arról a Napraforgó Bölcsőde, hogy klímaberendezésekre indítanak gyűjtést – az akció rendkívül sikeresnek bizonyult, ugyanis mára az intézmény összes csoportját felszerelték klímával. A készülékeket már használják, számoltak be a közösségi akció kezdeményezői.

Almási Zsolt polgármester nevét kapta a közgyűlési terem (galériával)

Almási Zsolt polgármester nevét kapta a közgyűlési terem (galériával)

2025. szep. 02.

A város első szabadon választott polgármestere, Dunaújváros díszpolgára nevét vette fel a Városháza "C" szárnya közgyűlési terme: a névadásról ünnepi közgyűlés döntött délelőtt, a közelmúltban elhunyt városvezetőről bensőséges ünnepség keretében emlékeztek.

DSTV: mozgalmas volt a nyár a "halászban"

DSTV: mozgalmas volt a nyár a "halászban"

2025. szep. 02.

A vendéglátóegységek számára a nyári időszak sok esetben a megnövekedett forgalomról és az újdonságokról szól, derül ki a DSTV összegzéséből. A Dunagyöngye Halászcsárdában az elmúlt időszak tapasztalatairól Dancs László konyhafőnök mesélt. Hangkép.

Ősszel is kell a vér, a következő hónapban több alkalommal várják az önkénteseket!

Ősszel is kell a vér, a következő hónapban több alkalommal várják az önkénteseket!

2025. aug. 31.

Parádés debütálás és elfogadható nyári mutatók, de a lényeg változatlan: az egészségügy vérigénye számottevő, így továbbra is nagyon várják az önkénteseket. Ennek megfelelően készítik elő a szeptemberi terveket is!