Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 18. Piroska
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Nagyköveti látogatás az együttműködés jegyében

Közélet
nagykövet
Cserna Gábor
Dunaújváros
városháza

facebook megosztás

Molnár Emese - 2016. dec. 07., 13:35

Johann Marx, a Dél-afrikai Köztársaság nagykövete látogatott el városunkba. A nagykövetet Cserna Gábor polgármester és Szepesi Attila gazdasági ügyekért felelős alpolgármester fogadta a Városházán és az együttműködési lehetőségekről tanácskoztak.

Mint azt Cserna Gábor elmondta, a találkozó elején bemutatták a nagykövetnek a város 63 éves történetét, a földrajzi fekvését, az infrastruktúráját, az ipari foglalkoztatókat, az egyetem szerepét, a sportbeli adottságokat.

– A nagykövet úgy fogalmazott, kifejezetten dinamikusan fejlődik a kapcsolat Dél-Afrika és Magyarország között, hamarosan két együttműködési megállapodás aláírására is sor kerül. Az egyik a felsőoktatással kapcsolatos, amelynek értelmében évente száz vendégdiák érkezhet hozzánk. Bízom benne, hogy ebbe a mi egyetemünk is bekapcsolódhat. A másik egy vízügyi megállapodás lenne. Ebben ugyancsak érintettek lehetünk a szakemberállománnyal, hiszen vízparti város vagyunk. Ezen kívül a nagykövet felvázolta, hogy milyen befektetési lehetőségek állnak rendelkezésre a helyi és hazai vállalkozásoknak Afrikában. Ennek apropóján a nagykövet ellátogatott a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara székházába is– tájékoztatta honlapunkat Cserna Gábor.

Johann Marx elmondta, minden fontos nagyvárosba ellátogat munkájából adódóan. Dunaújvárosba első alkalommal érkezett. Szerinte nagyon szép a város, jó az elhelyezkedése és érdekes története van. A látogatásának fő célja, hogy megnézzék, megvizsgálják, milyen együttműködési lehetőségek lehetnek a város és Dél-Afrika között.

A rovat további hírei: Közélet

Különös körültekintést kér a vízszolgáltató

Különös körültekintést kér a vízszolgáltató

2022. aug. 18.

Az elmúlt száz év legszárazabb időszakában, az idén nyáron tapasztalt rendkívüli kánikula miatt a valaha mért legalacsonyabb vízállás közelébe apadt a Duna vízszintje, ami miatt kiemelten szükséges a lakosság tudatos vízfogyasztása, hangsúlyozza a Mezőföldvíz Kft. lapunkhoz eljuttatott összegzése. 

DSTV: napelem a Mosolykertben

DSTV: napelem a Mosolykertben

2022. aug. 18.

Örömteli hírről számolt be a DSTV összeállítása a kisapostagi Mosolykert Óvodából. Az intézmény egy pályázati együttműködés során jelentps energetikai korszerűsítést hajthatott végre, napelemes rendszerrel gazdagodott az ST Solar Kft. révén. Hangkép.
 

Figyelem, újabb szúnyoggyérítés lesz!

Figyelem, újabb szúnyoggyérítés lesz!

2022. aug. 17.

Földi, kémiai módszerrel irtják a vérszívókat csütörtökön – napnyugta előtt egy órával kezdődnek a munkálatok a város területén, adta hírül az önkormányzat hivatalos weboldala.

Három tétel a rendkívüli közgyűlésen

Három tétel a rendkívüli közgyűlésen

2022. aug. 17.

Új képviselő, hajszállal keskenyebb újság, plusz forrás a Kandó Kálmán térre – rendkívüli közgyűlést hívott össze Pintér Tamás polgármester a Városházán ma délelőtt.

DSTV: Nagyboldogasszony ünnepe

DSTV: Nagyboldogasszony ünnepe

2022. aug. 17.

A katolikus egyház egyik főünnepével foglalkozik a DSTV összeállítása. Nagyboldogasszony ünnepe augusztus 15-én, volt, a jeles nap fontosságáról, jelentőségéről Kovács István görögkatolikus parókus beszélt. Hangkép.
 

Újabb rendkívüli közgyűlés – eskütétel után két napirenddel

Újabb rendkívüli közgyűlés – eskütétel után két napirenddel

2022. aug. 16.

Az önkormányzat pénzügyi, gazdasági és városüzemeltetési bizottsága kezdeményezte a tanácskozás összehívását, két halaszthatatlan javaslatról dönthetnek a képviselők a közgyűlési teremben szerdán délelőtt.

DSTV: jubilált a Csomagtartóvásár (galériával)

DSTV: jubilált a Csomagtartóvásár (galériával)

2022. aug. 16.

Torta, meglepetések, ajándékok – ünnepi eseményről tudósít a DSTV összeállítása. Egy éves születésnapját ünnepelte a Csomagtartóvásár és Bolhapiac közössége a volt újtelepi iskola udvarán múlt szombaton. Hangkép és galéria itt!
 

  • További hírek

Friss hírek

  1. A tisztes helytállás lehet a cél

  2. Hogyan lehet megtalálni a megfelelő munkaerőt?

  3. DSTV: toboroznak az úszók

  4. Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

  5. Amit a címkékről tudni érdemes

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: toboroznak az úszók

DSTV: toboroznak az úszók

Embedded thumbnail for Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

Embedded thumbnail for DSTV: matchboxok a templomban

DSTV: matchboxok a templomban

Top hírek

  1. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  2. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  3. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  4. Idős asszonyt rabolt ki – letartóztatás a végre

  5. DSTV: erős a jótékony oldal

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 2. szám - 2026.01.16.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő