Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 25. Géza
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Négy gyertya lángjánál ünnepeltek

Közélet
advent
Római advent
Római városrész
Dunaújváros
Lassingleitner Fruzsina

facebook megosztás

Vass Ádám - 2016. dec. 18., 16:59

Advent utolsó napján is várták a Római városrész lakóit a kis posta elé, hogy együtt ünnepeljék a várakozás időszakának utolsó vasárnapját.

Az elmúlt négy hétben rengeteg programmal és szeretettel várták a környéken élőket a Római városrészi Adventi programokra. Az idei utolsó alkalmon is részt vett a körzet önkormányzati képviselője és a rendezvény fővédnöke, Lassingleitner Fruzsina, aki mindenekelőtt megköszönte a szervezőknek, Törő Anikónak és Szabóné Bilinszki Ágnesnek, hogy immár negyedik éve rendezik meg ezt a remek programot. Mellettük is rengeteg önkéntesnek és segítőnek köszönhető, hogy létrejött ez a kezdeményezés, amit jövőre is mindenképpen folytatnak majd. Mint mondta, ez alatt a négy hét alatt nem csak találkozni és kikapcsolódni volt lehetősége a környéken élőknek, hanem ételosztáson, adománygyűjtésen keresztül a hátrányos helyzetűeken is segíteni. A városrész életében már hagyománynak számító Római Advent, és a közelmúltban megújult Közösségi Szolgáltató Pont, valamint a minden rászorulón segíteni igyekvő Adománykuckó is bizonyítja, a környéken élők büszkék lehetnek az összetartozásra, és arra, hogy Dunaújváros életének fontos, meghatározó részei lettek.

A köszöntő után hagyományos ökumenikus istentisztelet vette kezdetét, melyen Braun Ervin, a baptista gyülekezet vezetője, Stermeczki András evangélikus lelkész és Böttger Antal református lelkész szólt a látogatókhoz. Ezt követően meggyújtották az adventi koszorú utolsó gyertyáját, majd a Neopolisz egyházi zenekar előadása következett. A Dunaferr iskola tanulói betelehemes műsorral kedveskedtek mindenkinek felkészítő tanárukkal Arany Bernadettel és a díszletért felelős Nagy Szilviával karöltve. A műsorok után került sor a karácsonyfa-sorsolásra, melyen a jeletkezők közt hat fát sorsoltak ki a felajánlásoknak köszönhetően. Végül egy isteni birkapörköltre látták vendégül a jelenlévőket, melyhez főtt krumpli, savanyúság és mandarin is járt.

2. Galéria
advent
Római advent
Római városrész
Dunaújváros

facebook megosztás

Advent utolsó napján is várták a Római városrész lakóit a kis posta elé, hogy együtt ünnepeljék a várakozás időszakának utolsó vasárnapját. Az elmúlt négy hétben rengeteg programmal és szeretettel várták a környéken élőket a Római városrészi Adventi programokra. A Római Advent zárásaként egy isteni birkapörköltre látták vendégül a jelenlévőket, melyhez főtt krumpli, savanyúság és mandarin is járt.

Ónodi Zoltán
Aranyvasárnap a Rómain - fotó: Ónodi Zoltán

doszerk - 2016. dec. 18.

A rovat további hírei: Közélet

Pintér Tamás: több ezer dunaújvárosi nyugdíjas kap rezsitámogatást decemberben

Pintér Tamás: több ezer dunaújvárosi nyugdíjas kap rezsitámogatást decemberben

2025. nov. 20.

Idén decemberben ismét rezsitámogatást kapnak a város nyugdíjasai – jelentette be Pintér Tamás polgármester. A támogatás célja, hogy enyhítse a távhő-, vagy vízdíjakból adódó terheket azok számára, akik a Magyar Államkincstártól kapnak nyugdíjszerű ellátást, és annak összege havonta nem haladja meg a 285 ezer forintot.

Aktuális és nehéz kérdés a hajléktalanság

Aktuális és nehéz kérdés a hajléktalanság

2025. nov. 20.

Felsorolni is nehéz lenne minden szervezetet és intézményt, amelyek képviselőinek jelenlétére számított Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester a legutóbbi hajléktalan fórum alkalmával. Az ellátási lánc szereplői értékes gondolatokat fogalmaztak meg a téma apropóján.

Dunaújvárosi Estek – legközelebb Szöllős Luca Lénával

Dunaújvárosi Estek – legközelebb Szöllős Luca Lénával

2025. nov. 18.

A belső egyensúly megőrzésének lehetőségeit taglalja – a közéleti hírektől a karácsonyi asztalig – a Dunaújvárosi Estek következő programja a Városháza "C" szárnyában csütörtökön délután. A vendég Szöllős Luca Léna pszichológus lesz, mindenkit szeretettel várnak! Flyer.

Arborétumi munkák a zöldellő élővilágért

Arborétumi munkák a zöldellő élővilágért

2025. nov. 18.

A klímaváltozás hatásai az általunk jól ismert növényfajtákat sokszor rosszul érinti. A beteg, elszáradt vagy öreg fák kivágása és pótlása is folyamatos – nem csak városunk közterületein. A Baracsi úti Arborétumban komoly tereprendezés tart – alapítványi segítséggel is.

Jól sikerült a hétvégi Zöld Kincsek Börzéje

Jól sikerült a hétvégi Zöld Kincsek Börzéje

2025. nov. 17.

Első alkalommal adott otthont a Generációk Háza a Zöld Kincsek Börzéje elnevezésű sokadalomnak. A Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester körzetében található intézmény valódi központjává válik az ehhez hasonló közösségi eseményeknek.

DSTV: Farkas Judit érdemelte a díjat

DSTV: Farkas Judit érdemelte a díjat

2025. nov. 17.

A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése az Útkeresés Segítő Szolgálat ünnepnapi ceremóniájáról. A szociális munka napján rendezett program során Farkas Judit esetmenedzser kapta az intézmény legrangosabb elismerését! Hangkép.

Profi futópad a lánglovagok szolgálatában

Profi futópad a lánglovagok szolgálatában

2025. nov. 14.

Nem is olyan régen döntött arról a közgyűlés, hogy egy professzionális sporteszközt adományoznak a dunaújvárosi tűzoltók számára. A futópad megérkezett, az ünnepélyes és kiváltképp jó hangulatú átadó pedig csütörtök délután volt.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Újabb bajnoki előtt a DFVE

  2. DSTV: Caldo Pizza & Étterem

  3. A Farsang Kupáért fociztak

  4. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb!

  5. DSTV: vízilabdázók köszöntése

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: Caldo Pizza & Étterem

DSTV: Caldo Pizza & Étterem

Embedded thumbnail for DSTV: vízilabdázók köszöntése

DSTV: vízilabdázók köszöntése

Embedded thumbnail for DSTV: téltemető tüzeskedés a Vasvári udvarán

DSTV: téltemető tüzeskedés a Vasvári udvarán

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  3. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb!

  4. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  5. DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 7. szám - 2026.02.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő